beszállító

Debreceni csapágyak kerülnek a nagy német gyártók autóiba

2017.05.11.

Lerakták az FAG Magyarország Ipari Kft. új, 80 millió eurós (több mint 25 milliárd forintos) beruházással épülő csapágygyára új csarnokának alapkövét csütörtökön, a debreceni Határ úti telephelyen. 

A 25 ezer négyzetméteres gyártóhely 2018 márciusára készül el, kiépítéséhez a kormány 4,5 milliárd forint támogatást ad. Az új csarnokba korszerű köszörűs technológiát telepít tartozó debreceni kft.

Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere elmondta: a csarnok felépítése után a cég a jelenlegi 1350 dolgozó mellé 2021-ig további 500 dolgozót vesz fel. Ezzel nemcsak a város, hanem a régió legnagyobb foglalkoztatója lesz - tette hozzá.
   

Papp László polgármester, Oliver Jung igazgatósági tag, Szabó Péter ügyvezető igazgató és Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára (b-j) a FAG Magyarország Ipari Kft. új, több mint 25 milliárd forintos beruházással épülő csapágygyára új csarnokának alapkőletételén Debrecenben 2017. május 11-én. MTI Fotó: Balázs Attila

Szólt arról, hogy Debrecen gazdasági élete jelentősen bővült az utóbbi években, a város nemcsak a megye, hanem Kelet-Magyarország ipari centrumává vált. Ehhez minden feltétel adott, hiszen komoly tartalékok vannak a munkaerőpiacon, a szakképzés folyamatos fejlődésen megy át. Az FAG pedig megmentője lett egy hagyományosan debreceni iparágnak, a csapágygyártásnak - emelte ki a polgármester.     Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium  parlamenti államtitkára leszögezte: Debrecen  nemcsak az olcsó munkaerőre támaszkodik, hanem a hozzáadott értékre is. Ezt a kormány is elismeri - fűzte hozzá, emlékeztetve, hogy 25 százalékkal megemelték a szakmunkás minimálbért.

Szabó László elismerően szólt arról, hogy az FAG már XXI. századi technológiát alkalmaz, és kiváló termékei eljutnak az Európai Unió országaiba.     

Oliver Jung, az FAG igazgatósági felidézte, hogy egy évtizede a debreceni volt az első gyár, amelyért felelősséget vállalt, és mára bebizonyosodott, hogy versenyképes, a legmagasabb követelményeknek megfelelő munka folyik az FAG Magyarország Ipari Kft.-nél.

Az FAG Magyarország Ipari Kft. a német Schaeffler-csoport tagja. Csapágyakat és azok komponenseit gyártja és exportálja a legnagyobb autóipari cégek számára, Németországba. A cég tavalyi árbevétele 100 millió euró volt.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.28
A rendőrök elfogták azt az 51 éves devecseri férfit, aki Magyarországra szállította a járműveket. ..
2025.01.28
Nézze meg a videót! ..
2025.01.28
Nagy teljesítményű, 800 voltos elektromos hajtásláncot fejlesztett a Bosch nagyobb méretű vízi....
2025.01.28
Előző héten 14 olyan sofőrt szűrtek ki a rendőrök, akik ittasan ültek volán mögé, egyikük egy....
2025.01.28
Utasforgalmi próbaüzemre indult az Alstom Astride-villanymozdony a Mecsek IC-k élén - közölte a MÁV....
2025.01.28
A BMW Steyr-i gyára teljes egészében távfűtésre áll át: a rendszeres működéséhez szükséges energiát....
2025.01.28
Ha tetszik a VW T3 stílusa, de inkább járnál egy modern, erős és megbízható furgonnal, költözz....
2025.01.28
Minden eddiginél nagyobb, 9 milliárd font (4370 milliárd forint) értékű megrendelést kapott a Rolls....
2025.01.28
Balesetet szenvedett két kisteherautó az M3-as autópálya 160-as kilométerénél, a Budapest felé....
2025.01.28
A Tokiói Autószalonról és a Dakar Rallyról szólt a január autós szempontból, így kevésbé meglepő,....