Daytona
Alonso négy etapot teljesített a kocsiban, összességében „boldog, még ha az eredmény nem is olyan lett, mint amit akartak”. - Sajnos nagyon sok gondunk volt a megbízhatósággal, ami megakadályozott minket egy jobb eredmény elérésében. Ugyanakkor boldog vagyok, nagyon jó móka volt – nagy volt a forgalom, de sokat tudsz előzni egy prototípussal. Sokkal versenyképesebbnek éreztünk magunkat a versenyen, mint az edzésen és az időmérőn, ezeken szenvedtünk egy kicsit - mondta.
- A versenyen az egyik leggyorsabb autó voltunk! A dobogó lehetséges lett volna a United számára, még nekünk is egy ponton. A fékhiba mindkét alkalommal ugyanott jelentkezett, a célegyenes végén, 300 vagy 310-es tempónál. Lando és Phil is remek munkát végzett, ahogy a csapat is, mely minden hibát kijavított. Nagyon élveztem a dolgot, készen állok az előszezonra az F1-ben - mondta Alonso.
A 23-as autót Norris vitte be a célba, összetettben a 38. helyen végeztek, kategóriában a 13. pozíciót szerezték meg. A csapattárs, a 32-es United Autosports az előkelő negyedik helyen látta meg a célvonalat Will Owennel a volán mögött.
A 24 órás futamot az 5-ös számú Cadillac DPi nyerte, amit a 31-es márkatárs „kísért be a célba”. A győztes autót a Mustang Sampling Racing futtatta, Filipe Albuquerque, Joao Barbosa, és Christian Fittipaldi terelgette Daytonában. A 31-es Cadillac a Whelen Engineering Racing kötelékében teljesített, Felipe Nasr, Eric Curran, Mike Conway és Stuart Middleton osztozott a kocsin. A bronzérmes technikát Colin Braun vitte be a célba (#54, CORE autosport, Oreca LMP2).
A GTLM kategóriában a Ford ért be 1-2-ben a 67-es és 66-os autóval, a harmadik és a negyedik helyet a Chevrolet kaparintotta meg a C7.R.-rel a 3-as és 4-es kocsikkal.
Az első három autó körön belül végzett, 808 körnél állt meg a számláló. A negyedik helyezett 4 kör hátrányt szedett össze, Alonsoék 718 kört abszolváltak, ez 90 körös hátrányt jelent. Az eredetileg 50 fős mezőnyből 42-en értek célba.
Forrás: motorsport.com.