rendőrségi eljárás

Darabokra szedték az ellopott autót - fotó

2021.04.15.

A ceglédi nyomozók elfogták azt a két férfit, akik a gyanú szerint elloptak egy magára hagyott autót. A kocsira alig lehetett ráismerni - írja a police.hu

Újszilvás közelében rostokolt a kombi, amikor egy tápiószelei férfi arra járva felfigyelt rá. Nem sokkal később még mindig ott volt - gondolta, nem kell senkinek, megszerzi. Saját autójával 2021. április 11-én este visszament, majd társával elvontatták az üzemképtelen autót. Mire másnap délután a rendőrök megtalálták, a legkevésbé sem hasonlított eredeti önmagára. Szétdarabolva hevert az udvaron, a néhány óra alatt, aprólékos munkával elvégzett flexelés megtette hatását, több mint 100 kilónyi matéria hiányzott a kocsiból. A maradványokat lefoglalták.

Fotó: police.hu

Az elfogott 22 éves, egyébként vasazással foglalatoskodó férfi kihallgatásán elmondta, kivel követte el a bűncselekményt és arról is beszélt, egészen Jászapátiig ment leadni a vasat, amiért kb. 30 ezer forintot kapott. Hazatérve ott folytatta, ahol abbahagyta: kiszedte az üléseket, és a futómű tengelyét. Állítása szerint még 35-40 ezer forintot érő vasat tudott volna hasznosítani, amit a rendőri intézkedés gátolt meg.

A Háry Jánost is megirigylő gyanúsított többször módosította meséjét, mind az elkövetéssel, mind társával kapcsolatban. Legutóbbi verziója szerint azért mártott be először mást, mert a valódit nem akarta bajba juttatni, hiszen a barátjának vallotta. Állítása szerint volt ideje gondolkodni, hazugságát elismerte és nem akarta tovább félrevezetni a hatóságot, ezért nevezte meg a balhéban szintén benne lévő társát.

A 21 éves társtettest 2021. április 13-án fogták el a rendőrök, részben beismerő vallomást tett.

A két férfi ellen lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a Ceglédi Rendőrkapitányság.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

                                      

 

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....
2024.04.19
A Mazda Motor megkezdte a MAZDA MX-30 e-SKYACTIV R-EV európai modelljének sorozatgyártását a....