Carlos Tavares

40 milliárdos juttatás egy rendszer csődbe viteléért?

2024.12.15.

„Csendben ülnek, akiknek meg kellene védeniük a munkavállalókat." A Ferrari élesen bírálja a Stellantis politikáját. 

 

Az Igazgatótanács 2024 december 1-jén, vasárnap tartott ülésén a Stellantis vezetője, Carlos Tavares benyújtotta lemondását az autóipari csoport vezérigazgatói posztjáról, amelyet az igazgatóság elfogadott. Carlos Tavares már korábban nyilatkozott arról, hogy 5 éves szerződésének lejárta végén, 2026-tól nem foglalkozik szerepkörének megújításával. De valószínűleg a villamosenergia-piacon elért gyenge értékesítési eredményei és az utóbbi időben a több nagy részvényessel fennálló nézeteltérései vezettek ahhoz, hogy egy évvel előrébb hozta visszavonulását.

Carlos Tavares

John Elkann, a Stellantis elnöke így nyilatkozott: „Hálásak vagyunk Carlosnak az évek során tanúsított folyamatos elkötelezettségéért és azért a szerepért, amelyet a Stellantis létrehozásában játszott, megkezdve az utat, hogy globális vezetővé váljunk az iparágban. Szándékomban áll azonnal megkezdeni a munkát az új ideiglenes végrehajtó bizottságunkkal, a Stellantis összes kollégájának támogatásával, miközben befejezzük az új vezérigazgató kinevezésének folyamatát. Együtt biztosítjuk a vállalat stratégiájának időben történő végrehajtását a Stellantis és minden érdekelt fél hosszú távú érdekében.”

John Elkann

Luca Cordero di Montezemolo szavai viszont már kevésbé tükröznek hurráoptimizmust, a Ferrari 1990-2014 közötti elnöke kendőzetlenül fejtette ki véleményét: „A felelősség a Stellantist terheli, hogy valódi koncepció nélkül több ezer alkalmazott munkáját kockáztatja. Néhány héttel ezelőttig fülsiketítő csend volt a szakszervezeti világ részéről, valamint általában a politika részéről, különös tekintettel azokra, akiknek a definíció szerint meg kellene védeniük a legkiszolgáltatottabbakat. Nagyon szomorú vagyok és aggódom a helyzet és az ország lassú és kérlelhetetlen deindusztrializációja miatt. Várom, hogy a kormány erőfeszítéseket tegyen a mezőny összes játékosának csapatjátékára. Külföldi termelőket kell vonzanunk Olaszországba. Hihetetlen, hogy Románia, Spanyolország, Belgium több autót gyárt, mint mi.”

Luca Cordero di Montezemolo

És hogy mégis mennyi pénz jár mindezért? A médiában 100 millió eurós végkielégítésről szólnak a pletykák. A Stellantis természetesen nem közölt konkrét számokat, csak annyit, hogy ez az összeg "nagyon távol áll a valóságtól" és még az olvasható a hivatalos álláspontban, hogy "a Stellantis nem hozza nyilvánosságra alkalmazottai, így a vezetők felmondásának részleteit sem, kivéve azokat az adatokat, melyeket kötelesek közzétenni az éves jelentésben."A találgatások tehát tovább folynak a mesés vagyonról, melyre Tavares szert tesz a kilépésével (is).

Forrás: autoappassionati.it, liberoquotidiano.it

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.28
Ha tetszik a VW T3 stílusa, de inkább járnál egy modern, erős és megbízható furgonnal, költözz....
2025.01.28
Minden eddiginél nagyobb, 9 milliárd font (4370 milliárd forint) értékű megrendelést kapott a Rolls....
2025.01.28
Balesetet szenvedett két kisteherautó az M3-as autópálya 160-as kilométerénél, a Budapest felé....
2025.01.28
A Tokiói Autószalonról és a Dakar Rallyról szólt a január autós szempontból, így kevésbé meglepő,....
2025.01.28
Komoly bírságra számíthat, aki elfeledkezik arról, hogy nagyon fontos határidő jár le autósoknak....
2025.01.27
Két újabb könyv jelent meg Horváth Edéről, a Rába Vagon és Gépgyár (MVG) hajdanvolt vezetőjéről,....
2025.01.27
A Toyota úttörő modellje, az 1997 óta világszerte 5 modellgeneráción át több mint 5,3 millió....
2025.01.27
Túlfutott a tilos jelzésen egy vonat hétfőn Fótnál, a vizsgálat ideje alatt egy szakaszon szünetel....
2025.01.27
Kétféle csoport alakult a CO2 kvóta vásárlás köré: az egyiket a Tesla, a másikat a Mercedes....
2025.01.27
Veszélyes vagy káros lehet ezeket a dolgokat a hidegben a kocsiban hagyni, Tóbiás és Balambér....