Forma 1
Noha egyes források tudni vélték, a Williams jelenti be, kit ült autóba 2018-ban a már szerződéssel rendelkező Stroll mellett, végül kiderült, nemcsak holnapig, vagy a jövő hétig, hanem a következő hónapig kell várni közleményükre. Vagyis, januárig már egészen biztosan nem fogjuk megtudni, ki lesz a fiatal kanadai csapattársa az új szezonban. Ami az esélyeseket illeti, több megbízható lap is tudni véli, Paul di Resta és Pascal Wehrlein után a korábbi fő esélyes, Robert Kubica is elveszítette esélyét, miután az abu-dhabi teszten nem tudta meggyőzni a csapat vezetőit.
Nem úgy Szergej Szirotkin, aki állítólag a vártnál jobb teljesítményt nyújtott a szóban forgó gyakorláson, ráadásul komolyabb támogatók is állnak mögötte, mint a lengyel mögött (a különböző sajtóhírek szerint 10 millió fontnál is nagyobb összeget tudna vinni az istállóhoz). Az Autosport úgy tudja, az orosz menedzsmentjével már csak a „részletekről” tárgyalnak a Williams vezetői.
A csapat eredetileg sem szerette volna elkapkodni a döntést, most pedig, hogy közelednek az ünnepek, úgy határoztak, januárig várnak a hivatalos bejelentéssel. Ettől persze a háttérben megegyezhetnek választott pilótájukkal, kilétét viszont idén már nem fedik fel.
Abban az esetben, ha Szirotkinnal nem sikerül megegyezni, a „B terv” a Toro Rosso korábbi versenyzője, Danyiil Kvjat lehet. Ami Kubicát illeti, édesapja nemrég elmondta, továbbra is küzdenek a Williams-ülésért, az pedig számukra jó jel lenne, ha a csapat nem tenne bejelentést karácsony előtt. Egy apró reménysugár még pislákolhat? Erre ugyanis már nem kerül sor…
Forrás: m4sport.hu