Mi az a cipzár elv?

A cipzárelv lényege az, hogy amikor két forgalmi sávból valamilyen okból kifolyólag egy marad, akkor a tovább haladó sávból mindenki maga elé enged egy autót. Így a forgalom nem akad meg, és nem lesz dugó. Nem kell túlspirázni, el kell menni a megszűnő sávban a "falig", és amikor már nincs hová, akkor jobbra indexel jelezni a besorolási szándékot, és az első autó máris jelez, hogy mehetünk. A megszűnő sávból besoroló, és a tovább haladó sávban beengedő sem lassul nullára. Ez benne a kulcs. Mi kell ehhez? Látni térben, felismerni a dinamikát, és nem félni gázt adni akkor, amikor kell. Persze ami működik Németországban, vagy Ausztriában, az miért is működne itt nálunk? Azért mert sokan nem bíznak a többi közlekedőben, és félszegen mernek átsorolni, így hamar borul az egész. De nem csak ez a probléma.

Ha nem úgy teszel, ahogy elvárható azonnal kapod a dudát

Ritkán járok ismeretlen utakon, de azért elő szokott fordulni, hogy olyan helyre keveredek, ahol nem tudom a szokásokat. Így esett pár hónapja, amikor egy újonnan átadott, kétszer kétsávos autóúton jártam Nyugat-Dunántúlon, tudják, amikor a szokásos, autópálya, autóút, és városszéli bekötőutak mentén lehet eljutni a célig. Nos, az autóút egy körforgalomba torkolt, így egysávossá vált, ekkor érkeztem én a belső sávban, és nem azonnal soroltam be, hanem elmentem a megszűnő sávom végéig. Na, ezt természetesen tolakodásnak, pofátlankodásnak vették a mellettem haladó sávban az autósok, és mivel élénk volt a forgalom, naná, hogy alig akartak beengedni. Robogósként megszoktam már, hogy eltapossák a kisebbet, de itt most én is autóban ültem, és semmi rosszat nem csináltam, csak benéztem valamit, és egy megszűnő sávban ragadtam. Mégis alig akartak átengedni, mert a helyiek tudták, hogy itt már jó előre be kell sorolni, vagy örökre ott ragadsz. Na, én tisztességesem kivártam, és ott meg is fogalmazódott bennem a cikk gondolata. Miért érhet ilyen kellemetlenség azért, ha elvárnám a cipzár elvet, és szeretnék a megszűnő sávom végén besorolni?

Visszaélnek vele, pofátlankodnak, ezáltal elveszik a lehetőséget

Igen, pontosan az fogalmazódott meg a fejemben, hogy vajon miért nem engedtek be? Biztosan érte már őket korábban hasonló helyzetben rádöbbenés, amikor tisztességesen kivárták a sort, majd valaki jött az elfogyó belsőben nagy gázzal, megelőzött mindenkit, aztán a sáv végén meg agresszíven helyeszkedve befurakodott egy félénkebb sofőr elé, aki nyilván megrettent, és azonnal beengedte. Ezután már mindenkit megbélyegeznek, még azt is, aki csak helyismeret hiányában nem tudott arról, hogy nem árt idejében besorolni. Nálunk itthon masszívan kitenyésztődött a réteg, amelyik a szabályokat mindig is úgy kezelte, hogy azok csak azért vannak, hogy megszeghessék őket. Így bármennyire is azt várja el a társadalom, nem lehet minden sarkon rendőr, így nincs is nagy visszatartó ereje a szabálytalankodásnak. Bezzeg a hanyatló nyugat? Tudták, hogy Svájcban már régóta akár büntethetik is azt, aki megsérti a cipzár elvet? 

De persze ne hasonlítsuk magunkat azokhoz a nemzetekhez, akik anyatejjel szívják magukba a szabályrendszerben megfelelés képességét, és azt, hogy ahhoz igazodva az élet minden területén kiegyensúlyozottan létezhetünk. Akiknél nem indivídum a jármű, és nem abban akarják megmutatni a világnak, hogy ők bizony már valakik. Az csak egy eszköz, ami lehet szép, vagy jó, lehet érte autószeretőként rajongani, de semmi esetre sem a testünk, lelkünk, énképünk, vagy az egonk négy kerekű manifesztációja. Na, ha ezt nálunk is sikerülne levetkőzni, akkor elvárhatnám, hogy körülöttem mindenki ismerje, és betartsa a cipzár elvet. 

A neveléssel több idő elmegy

Érdekes, hogy alapvetően mindenki siet valahová, de amikor el kell magyarázni, káromkodni, büntető fékezni, mutogatni, akkor hirtelen mindenki ráér? Nem ugyanannyi idő lenne elvenni a gázt, és mindenki had haladjon a dolgára? Mikor fog végre megváltozni a közhangulat az utakon? Lesz valaha kevesebb stressz? Nos, ehhez minden nap tenni kell, pont úgy, mint egy jól működő párkapcsolatért, ahol nem várhatjuk el, hogy magától működjön minden. Kellenek az apró figyelmességek, sok-sok lemondással, és sokszor a saját céljaink háttérbe szorítása azért, hogy mindkét fél eleget kaphasson, és jól érezze magát benne. Ugyanez igaz a közlekedésre. Ha a KRESZ-ben rögzítve lenne, hogy évente mindenkinek vissza kell ülnie a tanulóautóba egy hétre, és a szabályokat betartva közlekedni, akkor jönnének a nagy megdöbbenések. Mert semmivel sem rosszabb kicsit lassabban, nyugodtabban, stresszmentesen haladni. Az biztos, hogy akkor nem kellene kiírni a tanulóautók hátuljára, hogy menetrögzítő kamerával felszerelt jármű, illetve azt sem, hogy tartsák be a követési távolságot. Sajnos mi magunk a közlekedők generáljuk az állandó sietséggel azt, hogy a legvégső esetben sem mondunk le elsőbbségünkről, ahhoz foggal, körömmel ragaszkodunk. Gondoljunk csak bele egy pillanatra abba az érzésbe, milyen jól esik a dicséret, amikor valaki csak egy intéssel megköszöni, hogy beengedtük. Nem lenne jobb a bosszúságok helyett inkább elismeréseket gyűjteni az utakon?