vezetéstámogató rendszerek
A kínai szaksajtó szerint a „demokratikus hozzáférés” jegyében az autók teljes palettája megkapja a NOA (Navigate on Autopilot) intelligens vezetéstámogató szoftvert, még a 68,9 ezer jüanért (3,3 mFt) értékesített BYD Seagull is.
A sencseni székhelyű autógyártónak Kínában már nincs igazi kihívója az elektromos járművek versenyében, de volt lemaradása az ADAS (Advanced Driver-Assistance System), vagyis vezetéstámogató rendszerek beépítése terén. Az idén ez megváltozhat, miután a vállalat az elmúlt két évben nagy erőfeszítéseket tett a felzárkózás érdekében.
A BYD több ADAS-szolgáltatóval is együttműködött, mint például a dróngyártó DJI vagy a Huawei vállalattal, de csak néhány elektromos járművében kínált fejlett ADAS rendszert. Az idén azonban a vállalat készen áll arra, hogy beépítése a saját fejlesztésű ADAS-algoritmusait a teljes termékkínálatba, kezdve BYD Seagull-től a luxus kivitelű Yangwang U8-ig.
A vezetéstámogató rendszerek felé fordulás 2023 szeptemberében kezdődött, amikor a BYD létrehozta az ADAS-t fejlesztő csapatát, amely ma már 1300 főből áll. Pont egy éve jelentette be a vállalat, hogy elképesztően nagy összeget, százmilliárd jüant (4800 milliárd Ft-ot) fektet be az ADAS fejlesztésébe. Az ADAS csapata a városi intelligens vezetési rendszer (CNOA – City Navigate on Autopilot) és az országúti intelligens vezetési rendszer (HNOA – Highway Navigate of Autopilot) fejlesztésére összpontosít.
Az iparági szakértők nem számítottak arra, hogy a BYD ilyen gyorsan előre tud törni a szoftvertechnológiai fejlesztésben. Azon a véleményen vannak, hogy amennyiben a BYD-nak sikerül 2025 első felében leszállítani az ADAS-t minden készülő modelljében, az egyfajta autópiaci „villámháborúval” érne fel.
A BYD az idén 5,5 millió autó legyártását tűzte ki célul, és hírek szerint már rendelt az ADAS-rendszerekhez szükséges egymillió chipet az Nvidia és a Horizon Robotics vállalatoktól.
A mesterséges intelligenciát, kamerákat, ultrahangos, radar és lézer érzékelőket, illetve HMI (ember-gép kezelőfelületet) használó vezetéstámogató rendszer hallatlan előnye, hogy jelentős mértékben növeli a közelekedés biztonságát, az embernél gyorsabban ismerve fel a veszélyeket, és gyorsabba reagálva rájuk. Egy fejlett ADAS rendszer felismeri például azt is, ha a sofőr álmos vagy nem figyel kellőképpen, vagy éppen elhagyja sávot. Az ADAS az önvezető autók fejlesztésében is fontos szerepet játszik.