visszahívás

Bővíti visszahívott autói körét a General Motors

2014.03.30.

A General Motors március közepén már 1,6 millió régebbi személygépkocsit hívott vissza a gyújtáskapcsolók meghibásodása miatt, most 971 ezer autóval bővül az érintett kocsik köre.

A GM korábbi visszahívása 2003-tól 2007-ig terjedő időszakban gyártott Chevrolet Cobalt, Chevrolet HHR, Pontiac G5, Pontiac Solstice, Saturn Ion és Saturn Sky modellek bizonyos autóira vonatkozott. A visszahívásokat most kiterjesztik egyes 2008-től 2011-ig gyártott autókra is, mert ezekbe is hibás alkatrészek kerülhettek szervizelés során.

Az autógyártót élénk kritika érte, mert kiderült, hogy már 2001-ben is voltak jelentések a gyújtáskapcsolók hibás működéséről. A GM lassan reagált, és mostanra az amerikai Kongresszus és az igazságügyi minisztérium is vizsgálatot indított az ügyben.

A GM vezetősége nyilvánosan bocsánatot kért, és közölték, hogy úgy sejtik, hogy legalább 12 haláleset kapcsolható a 2003-2007 közötti modellek meghibásodásához, de a 2008-2011 közötti modelleknél talál hibák nem vezettek emberi áldozatokhoz.

Mary Barra, a GM pár hónapja kinevezett vezérigazgatója két kongresszusi meghallgatáson is részt vesz a következő napokban, ahol arról kérdezik, hogy miért tartott ilyen sokáig, míg lépéseket tett az autógyártó.

A gyújtáskapcsolók hibája mellett 2014 eleje óta számos GM járműnél merültek fel problémák, ami oda vezetett, hogy az év első hónapjában 4,8 millió járművet hívott vissza a GM az Egyesült Államokban. Ez a szám nagyjából hatszorosa a 2013-as évben történt összes GM-es visszahívásnak.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.10
Nosztalgia járat: sztorik és prospektusok a múltból. ..
2025.02.10
A legnagyobb globális autóipari csoportok is megszenvedhetik, ha az Egyesült Államok bevezeti a....
2025.02.10
Miközben néhány nappal ezelőtt az első Japánon kívüli Lexus gyár létesítéséről érkezett bejelentés....
2025.02.10
A beszámolók szerint az ÖVP (Osztrák Néppárt) és az FPÖ (Osztrák Szabadságpárt) jelenleg is tárgyal....
2025.02.10
Közeledik az igazság pillanata: március 31-én kiderül, mely autók győznek az Év Magyar Autója 2025....
2025.02.10
A jelenlegi büntetési rendszer ellen van a franciákon kívül több európai ország is.   ..
2025.02.10
A Nemzetgazdasági Minisztérium és az Európai Űrügynökség által szerdán, Budapesten szervezett....
2025.02.10
2025 januárjában a Rába Nyrt. részvényárfolyamának növekedése többéves rekordot döntött, és....
2025.02.10
A személygépkocsikra megkötött teljes körű casco szerződések átlagdíja 208 300 forint volt tavaly,....
2025.02.10
Hét óra alatt 81 szabályszegőt mértek be a rendőrök - írja a police.hu. ..