autóipar
A személyes mobilitás jövőjének iránymutatása terén a BMW Group idén még magasabb fokozatba kapcsol. Két évvel a „Strategy NUMBER ONE > NEXT” vállalati stratégia bevezetése után, 2018-ban a vállalatcsoport minden korábbinál nagyobb összeget és még több energiát fektet be az úttörő járműtechnológiák kutatás-fejlesztési folyamataiba, miközben meglévő és folyamatosan bővülő modellpalettájával nem csupán a pénzügyi nyereségesség, de a hosszú távú fenntarthatóság tekintetében is sorozatban kilencedik egész éves sikertörténetére készül.
„Iparágunk példátlan technológiai változásokon megy keresztül, miközben a napjainkra jellemző piaci kiszámíthatatlansággal is folyamatosan meg kell küzdenie. A BMW Group-nál hiszünk a felkínálkozó lehetőségekben és egy részletesen kidolgozott, egyértelmű vállalati stratégia mentén haladunk előre. Hiszen a személyes mobilitás jövőképe a mában rajzolódik ki. 2018-ban még magasabb fokozatba kapcsolunk, megcélozva sorozatban kilencedik legsikeresebb vállalati évünket” – fogalmazott Harald Krüger, a BMW AG igazgatótanácsának elnöke a Münchenben megrendezett szerdai évértékelő sajtótájékoztatón.
A közlekedési szektort érintő megannyi jelentős változás ellenére a vállalatcsoport stratégiájának egyik alappillére a megállás nélkül erősödő ügyféligények maradéktalan kielégítése. „Rajongásuk és elköteleződésük a mi gazdasági növekedésünk elsődleges záloga” – mondta Harald Krüger. „Ezért van az, hogy a BMW Group egy egészen egyedülálló termékpalettával (amely a BMW i3 tisztán elektromos prémium kompakttól egészen a Rolls-Royce Phantom luxusautóig terjed) és személyre szabott mobilitási szolgáltatásaink egészen páratlan portfóliójával (a különböző fizetési lehetőségektől kezdve egészen az intelligens mobilitási megoldásokig) kedveskedik ügyfeleinek, amelynek legfőbb célja a mindennapi élet megkönnyítése, egyszerűsítése. Ha mindezt szem előtt tartjuk, kijelenthetjük, hogy jó úton haladunk afelé, hogy a jövőben is egy ügyfélközpontú, minden tekintetben csúcstechnológiát kínáló mobilitási vállalatként mutassunk irányt az iparágnak” – tette hozzá a BMW AG igazgatótanácsának elnöke.
2018-ban tovább folytatódik a BMW Group valaha volt legátfogóbb modellbemutatási offenzívája. Az első BMW X2 márciusi világpremierjével, az egyszerre három létesítményben készülő új BMW X3 bemutatkozásával és a BMW X4 második generációjának piaci premierjével a világ legnagyobb prémiumautó-gyártója 2018-at minden kétséget kizáróan „a BMW X modellek éveként”könyvelheti majd el. „Vadonatúj modellekről rántjuk le a leplet és egy teljesen új formanyelvet indítunk el a globális népszerűség útján. Ezzel biztosítjuk be, hogy a BMW 2020-ra visszanyerje piacvezető pozícióját a prémium szegmensben. A 2018-as Genfi Nemzetközi Autószalonon leleplezett BMW Concept M8 Gran Coupé tanulmányautóval is eme páratlan fejlődésből adtunk ízelítőt a nagyközönségnek, 2019-ben pedig a modell sorozatgyártásban kínált változatát is bemutatjuk” – nyilatkozta Harald Krüger.