akkumulátor alapok

A BMW 2024-ig fedezte lítium szükségletét

2019.12.16.

Félmilliárd eurós megrendeléssel 2024-ig fedezte lítium igényét a BMW konszern egy kínai bányavállalatnál. A BMW AG 540 millió eurós lítium-szállítási szerződést kötött a kínai Ganfeng társasággal.

A szerződés hatálya 2024 végéig tart. A kínai vállalat Ausztráliában termeli ki az akkumulátorok gyártáshoz szükséges lítiumot. - A szerződéssel biztosítottuk akkumulátor szükségletünk lítium igényét - közölte Andreas Wendt beszerzési igazgató. - 2023-ban már 25 elektromosított modell szerepel majd kínálatunkban és ezeknek több mint a fele teljesen elektromos hajtású lesz. Ezzel párhuzamosan nyersanyagigényünk is megnövekedik - hangsúlyozta.

A BMW tervei szerint 2025-ben már minden harmadik Európában eladott autója elektromos vagy hibrid hajtású lesz. A következő, ötödik generációs akkumulátorok gyártásához a BMW saját maga szerzi be ausztráliai és marokkói bányákból a szükséges mennyiségű kobaltot is akkumulátorcella beszállítói, a kínai CATL és a dél-koreai Samsung SDI számára. Kobaltszükségletét 2025-ig fedezte már a BMW.

A két ázsiai cég által gyártott akkumulátor cellákból a BMW saját maga állítja elő az autóihoz szükséges akkumulátor egységeket dingolfingi, spartanburgi és shenyangi gyáraiban. Akkumulátorcella igényét a BMW 2031-ig fedezte már a CATL vállalatnak adott 7,3 milliárd eurós és a Samsung SDI-nek adott 2,9 milliárd eurós megrendeléssel. 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.28
A Mercedes Sprinter éppen a pálya közepén állt meg. ..
2025.01.28
A Nemzetgazdasági Minisztérium 2024-ben az új ügyvezető kinevezésével megkezdte a Debrecen....
2025.01.28
Hosszú, szinte prémium hangulatú, kupésított városi terepjárót hozott a KG Mobility az Actyon....
2025.01.28
A rendőrök elfogták azt az 51 éves devecseri férfit, aki Magyarországra szállította a járműveket. ..
2025.01.28
Nézze meg a videót! ..
2025.01.28
Nagy teljesítményű, 800 voltos elektromos hajtásláncot fejlesztett a Bosch nagyobb méretű vízi....
2025.01.28
Előző héten 14 olyan sofőrt szűrtek ki a rendőrök, akik ittasan ültek volán mögé, egyikük egy....
2025.01.28
Utasforgalmi próbaüzemre indult az Alstom Astride-villanymozdony a Mecsek IC-k élén - közölte a MÁV....
2025.01.28
A BMW Steyr-i gyára teljes egészében távfűtésre áll át: a rendszeres működéséhez szükséges energiát....
2025.01.28
Ha tetszik a VW T3 stílusa, de inkább járnál egy modern, erős és megbízható furgonnal, költözz....