BKV

A BKV irodistákkal, mérnökökkel, szerelőkkel pótolja a sofőröket

2017.11.14.

- Akkora a sofőrhiány a BKV-nál, hogy a cég szerelőket, mérnököket, irodai dolgozókat is bevet, hogy elég járművezető legyen szolgálatban - írta a Népszava kedden.

A lap szerint azt, akinek van megfelelő jogosítványa és egészségügyileg is alkalmas, megpróbálják rábeszélni, hogy úgynevezett besegítő szerződéssel, megemelt óraszámban vezessen a főállása mellett. A Népszava kérdésére a BKV hangsúlyozta, hogy a "pótsofőrök" ugyanolyan értékűek, mint a főállásban foglalkoztatottak.



Közölték azt is, hogy az úgynevezett besegítői foglalkoztatás a BKV összes ágazatában szinte a vállalattal egyidős, és a besegítők rugalmas foglalkoztatása nagyban hozzájárul az utasok elszállításának biztosításához. A cég kiemelte, hogy a besegítő járművezetők az összes olyan képesítéssel rendelkeznek, mint a főállásúak. A BKV buszos üzletágában 250-300 sofőr hiányzik. Emellett trolibuszvezetőből is kevés van: 270 sofőr mellett 50 besegítő dolgozik, havonta 10 főállású munkavállaló tevékenységét kiváltva - tudta meg a Népszava a BKV-tól.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.27
A KDH ( Kereszténydemokrata Mozgalom) képviselőcsoportja azt szeretné elérni, hogy a....
2025.01.27
A légszennyezettségi mérések szerint a bécsi levegő tisztasága az utóbbi évek legjobb eredményeit....
2025.01.26
A veterán francia péntek óta állt az élen, és a vezetést a trükkös, több kiesést hozó utolsó napon....
2025.01.26
Az újabb vasúti baleset miatt a MÁV-csoport megerősített pótlóbusz-flottával készül a....
2025.01.26
Újév, új remények? Nos, ha a zsebünkbe nyúlunk, akkor biztos vagyok benne, hogy keresni kell a....
2025.01.26
Heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Járó motor, fogyó benzin. ..
2025.01.26
Megdöbbentő adatok arról, hogy mikor és milyen választással járunk a legjobban. ..
2025.01.26
Az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán forgalomkorlátozásra kell számítani – írta az....
2025.01.26
Jól sikerült a Ford Puma ráncfelvarrása, egyetlen hátránya az, hogy már csak háromhengeres,....
2025.01.26
A Mercedes-Benz E-osztály elnyerte az Euro NCAP 2024-es, a „Best Performer”, általános biztonsági....