közlekedébiztonság

Biztonságban frissjogsisként

2019.03.24.

– Sokak álma a jogosítvány, és meg is tesznek mindent, hogy a rózsaszín plasztik kártya végre az övék legyen. De az igazi kihívások csak ez után jönnek! Kezdő vezetőként, oktató nélkül, egyedül lenni az autóban, a hömpölygő forgalom közepén, egyszerre felemelő és sokkoló érzés. 

Több ezer kilométer, mire fokozatosan összegyűlnek a kellő tapasztalatok, kialakul a rutin. Jó lenne a kétértelmű helyzeteket utólag megbeszélni, kérdezni, tanácsot kérni valakitől. Vagy csak tudni, hogy nem vagyunk egyedül és valaki vigyáz ránk. Hasznos útitársként ebben is segítenek a számos beépített extrával felszerelt Mio fedélzeti kamerák – akár kezdő, akár gyakorlott sofőrök vagyunk.

Nézzük vissza közösen!

A kezdő gépjárművezetők – gyakran képességeik túlbecslése miatt – nagyjából kétszer annyi balesetet okoznak, mint rutinos társaik. Magyarországon a friss jogosítványosok aránya a járművezetői engedéllyel rendelkező között körülbelül 4–5 százalék, viszont arányukhoz képest a baleseteknek éppen a dupláját, 8–10 százalékát okozzák. Hogyan segíthet egy fedélzeti kamera? A Mio MiVue menetrögiztő kamerákkal akár Full HD felvételeket készíthetünk az első utakról, a felvétel visszanézése pedig sok szempontból is hasznos: elemezhetjük a vezetéstechnikát, segíthetünk a rossz beidegződések elkerülésében, tanácsot kérhetünk a nem várt helyzetek kezelésére.

Kulcsszó a figyelem!

Még gyakorlott vezetőként is fejtörést okozhat, hogy most éppen főúton vagyunk-e, vagy sem, vagy előfordulhat az is, hogy elkerülte figyelmünket a menetközben megváltozott sebességhatár. Az extrákkal felszerelt MiVue kamerák ilyenkor is segítik a bizonytalan kezdő sofőrt, hiszen figyelmeztetik a sebesség betartására, amennyiben túllépi azt. Ezzel egyszerre védhetjük ki az esetleges gyorshajtási csekkek érkezését és fontos lépést teszünk a biztonságosabb vezetésért is.

Óvatosabbak vagyunk, ha vesz a kamera

Egy iowai egyetem felmérése szerint, azok a kezdő vezetők, akik fedélzeti kamerát használtak az autójukban, 88%-al kevesebb balesetet okoztak, mint azok a társaik, akik kamera nélkül vezettek. Az eredmény pszichológiai oldalát hosszasan lehetne elemezni, de vitathatatlan előnye a kamerafelvételnek, hogy az ember körültekintőbb, amikor tudja, hogy utólag is láthatják, mit csinált a volán mögött. A MiVue C320 kamera 130 fokban rögzítő lencséi minden eseményt felvesznek és segítenek a kétséges helyzetek hatékony intézésében.

Megbízható szemtanú

Nem szívesen gondolkozunk ilyesmiben, de ha mégis megtörténik egy koccanás vagy baleset, jól jön, ha megbízható bizonyítékunk van arra, hogy ki a felelős. Ezzel elkerülhetjük az „én azt láttam”, „nekem úgy tűnt” jellegű szemtanú vallomásokat, gyorsabban tudunk intézkedni biztosítási ügyekben is. Ha teljes körű gondoskodást szeretnénk, a kiválasztott MiVue fedélzeti kamera mellé szerezzünk be egy MiVue A30-as hátsó kamerát, amellyel az autó mögött is rögzíthetjük az eseményeket.

Nem vagy egyedül

Visszatartó ereje is lehet a fedélzeti kameráknak: gyakori tapasztalat, hogy közlekedési konfliktus esetén egy az autójából kipattanó, önbíráskodni készülő autós a kamera láttán visszavonulót fúj, tartva attól, hogy esetleg kompromittáló felvételek készülhetnek róla. A kamera jó szolgálatot tesz akkor is, ha autónkat magára hagyjuk az utcán, vagy a parkolóban. A parkolási üzemmóddal ellátott MiVue kamerák mindig éberen figyelik autónkat és tiszta felvételt készítenek távollétünkben a kocsi körül történő eseményekről, amit bármikor vissza tudunk nézni.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.06
„A MINI Aceman egy erős egyéniség, saját fiatalos jegyekkel a MINI új modellcsaládján belül. Önálló....
2024.05.06
Mintegy 10 perc alatt töltötték 10-ről 80 százalékra a Polestar 5 prototípusát az új szilícium....
2024.05.05
Egy elektromos autó használata csak akkor klímasemlegesebb, mint egy belsőégésű motoros autóé, ha....
2024.05.05
Két gyermek életveszélyesen megsérült egy közlekedési balesetben Ceglédnél vasárnap - közölte az....
2024.05.05
Ennél nagyobb átalakuláson autó nem is eshet át, mint a többszörös Le Mans-i győztes hibrid Porsche....
2024.05.05
A vitorlázó gép a Turócszentmártonhoz tartozó Tomčany melletti, az Aeroklub Martin polgári társulás....
2024.05.05
Ma már alap, hogy az autóra ötvenezres garanciát adnak. Az első autóknál nem volt természetes a....
2024.05.05
Az egykori Győri Keksz- és Ostyagyár vezetőjének tiszteletére emléktáblát avattak a Széchenyi....
2024.05.05
A heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Nem iszik, nem dohányzik, de... ..
2024.05.05
Idén a Beregi kör lett az Év kerékpárútja, a festői útvonalat és a bringatúrázás legfontosabb....