ittas vezetés

Beviszkizve, jogosítvány nélkül fának csapódtak a fiatalok

2022.04.25.

Az óbudai rendőrök azzal gyanúsítanak egy 18 éves fiút, hogy átengedte a kormányt ittas barátnőjének, aki még csak 16 éves, így nem volt jogosítványa. Fának ütköztek – írta a police.hu.

A III. kerületi nyomozók 2022. április 20-án este a Hajógyári-szigeten járőröztek, amikor 21 óra 15 perc körül egy fának ütközött autóra figyeltek fel, azonban sem a kocsiban, sem pedig annak közelében nem láttak senkit. Nem sokkal később egy fiatal érkezett a járműhöz, és elmondta a rendőröknek, hogy az autót a barátnője vezette, akinek nincs jogosítványa, nem lehet neki, hiszen éppen csak betöltötte a 16. életévét.

V. Dániel elmondása szerint az ütközés után a lány kiszállt az autóból és elszaladt, a fiú pedig keresni kezdte.

A helyszínre megérkeztek a járőrök is, akik a közeli erdőben megtalálták a lányt, és visszakísérték a baleset helyszínére.

A rendelkezésre álló adatok szerint a fiatalok kora este találkoztak a belvárosban, ahol ittak, majd kimentek a fiú autójával a Hajógyári-szigetre. Itt vette át a kormányt a lány, és rövid időn belül fának csapódtak. Miután a rendőrök megszondáztatták őket, a mentők mindkettőjüket kórházba vitték. Szerencsére csak könnyebb sérüléseket szenvedtek.

V. Dánielt ezt követően előállították a BRFK III. Kerületi Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók járművezetés tiltott átengedése vétség miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A fiú a terhére rótt bűncselekmény elkövetését elismerte, és azzal magyarázta tettét, hogy csak vezetni tanította a barátnőjét. A lánnyal szemben járművezetés ittas állapotban vétség miatt indult büntetőeljárás.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.06
2024 jól indult a gépjárműpiac számára, az első négy hónapban körülbelül 7.000 darabbal több....
2024.05.06
Hatalmas magyar siker Mugelloban, a Ferrari Challenge Europe Trofeo Pirelli 2024-es szezonjának....
2024.05.06
Egy embert a tűzoltók szabadítottak ki a gépkocsiból Pétfürdő közelében - írja fél 12 után a....
2024.05.06
Az ADAC statisztikája szerint az indítóakkumulátorral kapcsolatos problémák (43,2%-os arány) ismét....
2024.05.06
Tovább fokozza régiós terjeszkedését az AutoWallis Csoport, miután nemzetközi üzletfejlesztésért....
2024.05.06
Összesen 14 külföldi állam magyarországi külképviseletének 26 vezető tisztségviselőjét, köztük négy....
2024.05.06
„A MINI Aceman egy erős egyéniség, saját fiatalos jegyekkel a MINI új modellcsaládján belül. Önálló....
2024.05.06
Mintegy 10 perc alatt töltötték 10-ről 80 százalékra a Polestar 5 prototípusát az új szilícium....
2024.05.05
Egy elektromos autó használata csak akkor klímasemlegesebb, mint egy belsőégésű motoros autóé, ha....
2024.05.05
Két gyermek életveszélyesen megsérült egy közlekedési balesetben Ceglédnél vasárnap - közölte az....