Brexit

Betett a Brexit a briteknek: meredeken zuhan az autógyártás

2019.02.01.

Ötévi mélypontra zuhant tavaly a Nagy-Britanniában gyártott személyautók száma, a brit autóipari beruházások értéke pedig csaknem a felével esett vissza, egyértelműen a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) folyamatát övező bizonytalanságok miatt - áll a brit autógyártók és -kereskedők szövetségének (SMMT) csütörtökön ismertetett éves beszámolójában.

A szervezet adatai szerint 2018-ban nem egészen 1,52 millió autót gyártottak Nagy-Britanniában, 9,1 százalékkal kevesebbet, mint az előző évben. Legutóbb 2013-ban állítottak elő ennél kevesebb személyautót a brit autógyárak - írja az MTI.

Az SMMT kimutatta azt is, hogy a új autóipari beruházások értéke tavaly 588,6 millió font (212 milliárd forint) volt, 46,5 százalékkal kevesebb, mint 2017-ben.

Mike Hawes, az SMMT vezérigazgatója a beszámolóhoz fűzött kommentárjában úgy fogalmazott: a brit autóiparban immár "vörös riasztás" van érvényben, mivel kevesebb mint 60 nappal a kilépés időpontja előtt egyre nagyobb a kockázata a megállapodás nélküli Brexitnek.

Hawes szerint a Brexitet övező bizonytalanságok máris óriási károkat okoztak a brit autóipar termelésében, beruházásaiban és foglalkoztatási helyzetében. Azonban ez is "semmiség ahhoz a helyrehozhatatlan pusztításhoz mérve", amelyet a brit autóipari jelenleg akadálytalan külkereskedelmi láncolatainak szétszakítása okozna egyik napról a másikra, és ez nem csak az Európai Unióval folytatott kereskedelemre vonatkozik - hangsúlyozta a szakmai szervezet vezetője.

A SMMT szerint ugyanis a brit autóipar több kulcsfontosságú külső piacának már most is kedvezményes kereskedelmi megállapodása van, vagy a legközelebbi jövőben köt ilyen egyezményt az EU-val. Gyakorlatilag azonban nincs már idő annak garantálására, hogy a Brexit után Nagy-Britannia is folytatólagosan részese maradhasson e megállapodásoknak, és emiatt az esetleges szabályozatlan kilépés a brit autóipari szektor globális kereskedelmének több mint a kétharmadát veszélybe sodorná - áll a szervezet csütörtöki felhívásában.

A brit üzleti szektor vállalatai és szakmai szervezetei most már szinte folyamatosan figyelmeztetik a brit kormányt a rendezetlen Brexit súlyos gazdasági kockázataira.

A japán Honda autóipari óriáscég a minap bejelentette, hogy áprilisban hat napra leállítja nagy-britanniai üzemének termelését, annak érdekében, hogy a délnyugat-angliai Swindonban működő, 3400 alkalmazottat foglalkoztató gyár felkészülhessen a lehetséges logisztikai és határellenőrzési problémákra, mindenekelőtt a beérkező részegységek esetleges szállítási késedelmére.

A Honda szakértői nem sokkal korábban, egy parlamenti meghallgatáson felhívták a figyelmet arra, hogy a cég angliai üzeméhez hétpercenként érkeznek a kamionok az uniós beszállítóktól származó részegységekkel, és a raktárakban mindössze egynapi termeléshez szükséges készlet van. A Honda illetékesei szerint ha a kontinensről érkező részegység-behozatalt vámvizsgálatnak kell alávetni, a beszállítási folyamat ebből eredő késedelme negyedóránként 850 ezer font (több mint 300 millió forint) halmozott veszteséget okozna a cégnek a tovagyűrűző fennakadások miatt.

Tom Enders, a legnagyobb európai repülőgépgyártó konzorcium, az Airbus vezérigazgatója a múlt héten videóüzenetben kérte a politikai döntéshozókat: ne hallgassanak a Brexit-pártiak által hangoztatott "olyasféle őrültségekre", hogy az Airbus úgysem tud kivonulni a brit gazdaságból, mert hatalmas üzemei vannak ott. Kijelentette: ez tévedés, mivel sok más olyan ország van, amely "boldogan gyártana" például szárnyakat az Airbus repülőgépekhez.

Enders arra utalt, hogy az Airbus a walesi Broughtonban, legnagyobb brit üzemében gyártja összes modelljének szárnyait. Az üzem évente ezer repülőgépszárnyat állít elő az A320-as, az A330-as, az A350-es és az A380-as típuscsaládok számára.

Az Airbus közvetlenül 14 ezer alkalmazottat foglalkoztat Nagy-Britanniában, további 110 ezer brit munkahely függ a cég nagy-britanniai tevékenységétől, és a vállalat évente 6 milliárd font (csaknem 2200 milliárd forint) értékben vásárol részegységeket brit beszállítóktól.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.07
- Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá....
2024.05.07
Összeütközött egy nyerges vontató és egy tehervonat a Heves vármegyei Adácson, a Kossuth Lajos....
2024.05.07
Az elmúlt években a globális ellátási láncokra soha nem látott nyomás nehezedett a világgazdaság....
2024.05.07
A baleset a Balaton felé vezető oldalon, Szabadbattyánnál akadályozza a forgalmat - máshol is....
2024.05.07
- Amióta a BMW bejelentette, hogy Debrecenben építi fel legújabb autógyárát, ugrásszerűen nőtt az....
2024.05.07
Volt olyan gépkocsi, amelyik 50 km/óra helyett 84 km/órával közlekedett. Ezért 58 ezer 500 forint....
2024.05.07
A KLM szerint ezzel komfortosabb, ezáltal kellemesebb munkakörülményeket teremthetnek dolgozóik....
2024.05.07
Elgázolt egy embert a vonat a Békés vármegyei Tótkomlóson egy átjáróban  - közölte a Mávinform a....
2024.05.06
A Stellantis akoljában nem sok egyéniség születik, az Opel Corsa picit mégis más, mint a többi....
2024.05.06
Megérkezett a tavaly év végén beharangozott, megújult Lexus UX hibrid: a minden részletében....