vasúti átjáró

Bepánikolt, sorompót tört a vonat elől menekülő sofőr

2020.11.15.

Az eset után a sofőr kiszállt az autóból, a csapórudat az úttestről lehúzta, majd a hatóságok értesítése nélkül elhajtott. - írja a police.hu.

Vasúti közlekedés biztonsága elleni bűntett elkövetése miatt indult büntetőeljárás a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságon.

A nyomozás adatai szerint 2020. szeptember 29-én kora délután egy 28 éves férfi személygépkocsival közlekedett a 62-es számú főúton Dunaújváros irányából Székesfehérvár felé. Haladása során Dunaújváros határában, egy vasúti átjáróban a fényjelző készülék tilos jelzése ellenére a sínpárokra hajtott, ott megállt, majd jobbra nézve észlelte, amint nagy sebességgel érkezik a vonat.

A baleset elkerülése érdekében a sínpárról letolatott, eközben a már lezárult félsorompót letörte. Az eset után a sofőr kiszállt az autóból, a csapórudat az úttestről lehúzta, majd a hatóságok értesítése nélkül elhajtott.

Őt nem sokkal később a Székesfehérvári Rendőrkapitányság járőrei igazoltatták, és az ellenőrzés során megállapították, hogy a délután Dunaújvárosnál történt vasúti közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható.

A várpalotai járművezető kihallgatása során beismerő vallomást tett, elmondta, hogy a vasúti átjáróban egy előtte lassan haladó mezőgazdasági jármű miatt úgy gondolta, már nem ér át biztonságban a sínpárokon, ezért inkább visszatolatott.

A rendőrség a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az ügy iratait a napokban az ügyészségre továbbította.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.27
Veszélyes vagy káros lehet ezeket a dolgokat a hidegben a kocsiban hagyni, Tóbiás és Balambér....
2025.01.27
Fény és árnyék: az ausztriai fuvarozó és szállítmányozó cégek teljesítményét nem lehet egyértelműen....
2025.01.27
Ünnepélyes keretek között aláírt együttműködési megállapodással indult hivatalosan útjára a Magyar....
2025.01.27
Története során először került fel a győri Széchenyi István Egyetem a Times Higher Education....
2025.01.27
Sébastien Ogier a saját rekordját döntötte meg azzal, hogy tizedszerre aratott győzelmet Monte-....
2025.01.27
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség indítványára a bíróság letartóztatta azt a Pest vármegyei....
2025.01.27
A svájci Zermatt még a 80-as években hozott döntést arról, hogy a város lakói végleg lemondanak a....
2025.01.27
A példátlan ütemű technológiai fejlődés és a mesterséges intelligencia korában a jövőbiztos tudás....
2025.01.27
Két hazai nagyvárossal közösen pályázott az egyetem döntéstámogató megoldások fejlesztésére. ..
2025.01.27
A KDH ( Kereszténydemokrata Mozgalom) képviselőcsoportja azt szeretné elérni, hogy a....