Kia Picanto

Bemutatkozott a merészen felfrissített Kia Picanto

2023.07.04.

A koreai miniautó kívül-belül radikális átalakításon esett át a 2024-es modellévre.

A külső merész újratervezését a Kia új, „Egyesített ellentétek” nevű formatervezési filozófiája ihlette, amely már olyan nagy modellek formanyelvét is meghatározta, mint az EV9 és az EV6. A Kia jellegzetes tigrisorr hűtőrácsa most először jelenik meg a városi autón, az opcionális LED-es fényszórókkal és a hátsó lámpaburával együtt, amelyek együtt jobb kiállást kölcsönöznek neki - utóbbit az elöl-hátul 12-12 mm-rel szélesebb nyomtáv is fokozza. Y-alakúak a fényszórók, és hátul már csík köti össze a hátsó lámpákat, és egy diffúzor-utánzat is megjelent.

Két felszereltségi szint áll rendelkezésre. Az alapverzió 14 vagy 15 colos keréktárcsákkal rendelkezik, de opcionálisan új, 16 colos kerekek is rendelhetők. A GT-Line felszereltséget sportosabb megjelenés és gazdagabb felszereltség jellemzi. A paletta négy új fényezéssel is bővült.

A frissített Picanto 1,0 literes, 67 lóerős háromhengeres vagy 1,2 literes, 84 lóerős négyhengeres benzinmotorral kapható, a szívómotorokat a kipufogógáz-visszavezetés javítása és a károsanyag-kibocsátás csökkentése érdekében frissítették. Mindkét benzines ötfokozatú automata sebességváltóval vagy ötfokozatú automatizált kézi váltóval rendelhető. Kikerült a kínálatból az egyliteres, 101 lóerős turbómotor, ami a csúcsváltozatot 10,3 másodperc alatt gyorsította álló helyzetből 100 km/h-ra, és 180 km/h-s végsebességet biztosított neki.

Belül a Picanto infotainment rendszerét alaposan átdolgozták, a 4,2 colos központi kijelző alapfelszereltségként jár, a 8 colos „lebegő” érintőképernyő viszont opciós. A nagyobb rendszer Bluetooth-kompatibilitást kínál, amely egyszerre két készüléket is képes párosítani, valamint a Kia Connectet, amely élő forgalmi híreket, időjárás-előrejelzést és parkolóhely-adatokat biztosít netkapcsolaton keresztül. A fejlettebb rendszer azt is lehetővé teszi a tulajdonosok számára, hogy egy alkalmazás segítségével előre feltöltsék a navigációs rendszert útvonaltervekkel, mielőtt beszállnának az autóba, és vezeték nélkül érkező frissítéseket is kaphatnak az infotainment- és navigációs rendszerhez.

Az új belső kialakítást a Kia szerint a „természet ihlette”, ennek megfelelően két színvilág, a Kalandos zöld és a Gazdag barna közül lehet választani. Mindkét specifikáció műbőr kárpitozással rendelhető, a Kia fenntarthatóbbá válásra irányuló törekvésének részeként. Az EV9-től kezdődően ugyanis a koreai gyártó fokozatosan elkezdi kivonni az állati eredetű bőrkárpitot minden modelljéből. A csomagtér változatlanul 255 literes, lehajtott ülésekkel 1010 literre nő.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.10
Nosztalgia járat: sztorik és prospektusok a múltból. ..
2025.02.10
A legnagyobb globális autóipari csoportok is megszenvedhetik, ha az Egyesült Államok bevezeti a....
2025.02.10
Miközben néhány nappal ezelőtt az első Japánon kívüli Lexus gyár létesítéséről érkezett bejelentés....
2025.02.10
A beszámolók szerint az ÖVP (Osztrák Néppárt) és az FPÖ (Osztrák Szabadságpárt) jelenleg is tárgyal....
2025.02.10
Közeledik az igazság pillanata: március 31-én kiderül, mely autók győznek az Év Magyar Autója 2025....
2025.02.10
A jelenlegi büntetési rendszer ellen van a franciákon kívül több európai ország is.   ..
2025.02.10
A Nemzetgazdasági Minisztérium és az Európai Űrügynökség által szerdán, Budapesten szervezett....
2025.02.10
2025 januárjában a Rába Nyrt. részvényárfolyamának növekedése többéves rekordot döntött, és....
2025.02.10
A személygépkocsikra megkötött teljes körű casco szerződések átlagdíja 208 300 forint volt tavaly,....
2025.02.10
Hét óra alatt 81 szabályszegőt mértek be a rendőrök - írja a police.hu. ..