Skoda

Bemutatkozott az új Skoda Superb

2015.02.18.

A cseh gyártó új csúcsmodellje elődjénél tágasabb, takarékosabb, és még jobban is néz ki.

Csehországban, Mlada Boleslavban már a Genfi Autószalon előtt lerántották a leplet a Skoda Superb harmadik generációjáról, amely a Volkswagen Passathoz hasonlóan a moduláris MQB építőkészlet elemeiből épül fel. A két előző generációból több mint 750 ezer talált eddig gazdára, a típus főleg a kedvező árával és a bőséges helykínálatával szerzett magának vevőket.

A 4,85 méteres új Superb hossza 20, a szélessége 50 mm, a tengelytávja 80 mm-t nő az elődjéhez képest, a harmonikus, egységes formaterv határozott élekkel rendelkezik, de kifejezetten elegáns és visszafogott, emellett tökéletesen illik az új Fabiával elkezdett formanyelvbe. Elődjével ellentétben az új Superb-ben Twindoor-mentes a csomagtartó, vagyis az ötödik ajtót csak egyféle módon a hátsó szélvédővel együtt lehet majd nyitni, mert a korábbi, kétféle nyitást megengedő mechanizmus drága, bonyolult és nehéz volt. Kárpótlásképp a csomagtartó befogadóképessége 595 literről 625 literre nő (lehajtott ülésekkel 1760 liter).

Elődjéhez hasonlóan az új Superb-ben is elrejtettek esernyőket az első ajtó rejtett rekeszében. A karosszériába beépített nagyszilárdságú acélok arányát 45 százalékra emelték, így a Superb torziós merevségen sikerült javítani 12 százalékot, és a tömegből is lefaragtak 75 kilogrammot.

Ötféle benzinmotorral (125-280 lóerőig) és háromféle dízellel (120-190 lóerőig), kézi és duplakuplungos automataváltóval készül majd a cseh autó, a legkisebb benzinest leszámítva mindhez rendelhető lesz duplakuplungos DSG automatikus váltó. A nyolcból négy motorhoz fejlett, Haldex-kuplungos összkerékhajtás is rendelhető lesz, a legerősebb benzines viszont csak ezzel készül.

Rendelhető lesz adaptív tempomat, adaptív lengéscsillapítás, sávtartó automatika, vezeték nélküli telefontöltő, 4G-s fedélzeti internet, többféle, okostelefonon alapuló infotainment rendszer, és a különféle vezetési üzemmódokat kínáló kapcsoló. Az új Superb első példányait szeptemberben vehetik át a tulajdonosok, a tavasszal bemutatkozó kombi várhatóan egy-két hónappal később érkezik majd.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.28
A Mercedes Sprinter éppen a pálya közepén állt meg. ..
2025.01.28
A Nemzetgazdasági Minisztérium 2024-ben az új ügyvezető kinevezésével megkezdte a Debrecen....
2025.01.28
Hosszú, szinte prémium hangulatú, kupésított városi terepjárót hozott a KG Mobility az Actyon....
2025.01.28
A rendőrök elfogták azt az 51 éves devecseri férfit, aki Magyarországra szállította a járműveket. ..
2025.01.28
Nézze meg a videót! ..
2025.01.28
Nagy teljesítményű, 800 voltos elektromos hajtásláncot fejlesztett a Bosch nagyobb méretű vízi....
2025.01.28
Előző héten 14 olyan sofőrt szűrtek ki a rendőrök, akik ittasan ültek volán mögé, egyikük egy....
2025.01.28
Utasforgalmi próbaüzemre indult az Alstom Astride-villanymozdony a Mecsek IC-k élén - közölte a MÁV....
2025.01.28
A BMW Steyr-i gyára teljes egészében távfűtésre áll át: a rendszeres működéséhez szükséges energiát....
2025.01.28
Ha tetszik a VW T3 stílusa, de inkább járnál egy modern, erős és megbízható furgonnal, költözz....