Hamilton
A címvédő és négyszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a száraz pályán kezdődött, de esőben véget ért időmérő edzést szombaton, a Forma-1-es Belga Nagydíjon. A 33 éves Hamiltonnak ez az idei hatodik, pályafutásának pedig 78. pole pozíciója, Belgiumban ötödször nyert időmérő edzést.
A brit versenyző az egy hónappal ezelőtt rendezett Magyar Nagydíjon is úgy szerezte meg a pole pozíciót, hogy a Ferrari pilótái minden szabadedzésen gyorsabbak voltak száraz aszfalton, a szombati időmérőn az esőben viszont senki nem tudott jobb köridőt futni. Hamilton mellől a vb-pontversenyben mögötte második, szintén négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája startolhat majd, míg a harmadik rajtkockát Esteban Ocon, a Force India francia versenyzője foglalhatja el.
A csődközeli helyzetbe került Force Indiának nagy napja volt Spa-Francorchamps-ban, miután az esős körülményeket nagyon jól használták ki, így Ocon mellett a másik pilótájuk, a mexikói Sergio Pérez is kiváló időt futott, s a negyedik helyről startolhat el. Kimi Räikkönen, a Ferrari finn versenyzője csak a hatodik rajtkockát tudta megszerezni, a Red Bull pilótái, a holland Max Verstappen és az ausztrál Daniel Ricciardo pedig csupán a negyedik sort foglalják el. Hamilton csapattársa, a finn Valtteri Bottas, valamint Nico Hülkenberg, a Renault német versenyzője motorcsere miatt rajtbüntetést kapott, így egyformán a mezőny végéről lesznek kénytelenek nekivágni a futamnak. A 44 körös Belga Nagydíj vasárnap 15.10 órakor kezdődik.
A teljes rajtsorrend: 1. sor: Lewis Hamilton (brit, Mercedes) Sebastian Vettel (német, Ferrari) 2. sor: Esteban Ocon (francia, Force India) Sergio Pérez (mexikói, Force India) 3. sor: Romain Grosjean (francia, Haas) Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 4. sor: Max Verstappen (holland, Red Bull) Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 5. sor: Kevin Magnussen (dán, Haas) Pierre Gasly (francia, Toro Rosso) 6. sor: Brendon Hartley (új-zélandi, Toro Rosso) Charles Leclerc (monacói, Sauber) 7. sor: Marcus Ericsson (svéd, Sauber) Carlos Sainz Jr. (spanyol, Renault) 8. sor: Fernando Alonso (spanyol, McLaren) Szergej Szirotkin (orosz, Williams) 9. sor: Lance Stroll (kanadai, Williams) Stoffel Vandoorne (belga, McLaren) 10. sor: Nico Hülkenberg (német, Renault) Valtteri Bottas (finn, Mercedes).