SEAT

Bejöhet a SEAT féle "csak-online" stratégia Norvégiában!

2020.03.06.

A SEAT két évvel ezelőtt indította el tevékenyéségét Norvégiában, méghozzá egészen új megoldással: kizárólag online vásárolhatóak meg a modelljeik, azokat kipróbálni pedig az ország car-sharing szolgáltatóin keresztül lehetséges. Két évvel ezelőtt furcsának tűnt, hogy pont Norvégiában, az elektromos autók fellegvárában próbálkoznak ilyen innovációval elektromos modell hiányában, mostanra azonban úgy tűnik, előkészítették a terepet az hamarosan érkező el-Born és az elektromos Mii számára. 

A spanyol márka igyekszik élen járni a digitálizációban, első lépésként az Egyesült Királyságban kínálták modelljeiket az erre a célra létrehozott honlapon és két – bevásárlóközpontban található – kereskedésnek nem igazán nevezhető értékesítési ponton keresztül.

Az új szolgáltatás a márka ígéretei szerint lehetővé teszi, hogy “10 perc és 5 kattintás” után ne legyen más dolga a vásárlónak, mint várnia az autó megérkezését. A Seat bízik a kísérletben, hisznek benne, hogy a mai kényelmes és egyre inkább online világban megfelelő számú ember van, aki hajlandó lenne interneten keresztül autót vásárolni.

SEAT

A tapasztalat és az ICDP kutatásai is azt mutatják, hogy van kereslet az online kínált autók iránt. A Volvo 2014-ben 47 óra alatt eladta az új XC90 limitált szériás modelljét (szám szerint 1927 darabot), pedig 4 éve még kevésbé volt természetes az online vásárlás, ráadásul ott nem átlagos autókról volt szó, hanem egy több mint 100.000 euróért kínált prémium autóról.

A kutatószervezet felmérései alapján mindössze a vásárlók ötöde nem vásárolna interneten keresztül autót és ugyanennyien vannak, akik számára az online vásárlás lenne az ideális útja az új autó beszerzésének. Ez alapján a Seat a fogyasztók egy részének vágyait teljesíti mindezzel, a fizetőképes norvég vásárlók pedig minden bizonnyal könnyebben adnak ki néhány tízezer eurót 5 kattintással.

SEAT

Az online felületet fizikai jelenléttel is támogatja a márka, Oslo-ban létrehoztak egy „Brand Experience” központot, valamint két kisebb helyszínen mutatják be a modelleket, így az érdeklődők legalább láthatják az őket érdeklő modelleket, viszont tesztvezetésre nincs lehetőség.

Emellett több pop-up store is járja majd az országot, amikhez szintén újszerűen áll hozzá a spanyol márka. Nem lehet autót vásárolni ezekben a mozgó kereskedésekben, inkább arra hivatottak, hogy bemutassák a modelleket és tesztvezetésre is lehetőséget biztosítanak, tehát a cél az információ biztosítás. Ha valakit érdekel egy Seat modell, ezeken a pontokon minden információt megszerezhetnek, hogy hazaérve – vagy akár ott helyben a telefonjukon keresztül – megrendeljék a vágyott autót.

SEAT

A tesztvezetések sem a hagyományos formában zajlanak majd, a Seat illetékesei erre is egyedi megoldást találtak: A spanyolok összeálltak a HYRE szolgáltatóval, így 40 Seat modell áll rendelkezése, amik egyszerre szolgálnak tesztautóként az érdeklődőknek, car-sharing keretein belül pedig bárki használhatja őket.  Ezzel párhuzamosan a Seat összeállt a Avis-szel, így vásárlást fontolgatók kibérelhetik a kiszemelt modellt, hogy hosszabb távon is ki tudják próbálni azt.

A rendszert támogatandó és a reményeik szerint nagy számban gazdára találó autók szervizelését biztosítandó a Seat Moller csoporttal közös szervizeinek számát megduplázta, így már 20 helyen lehet hivatalos márkaszervizben javíttatni az autókat.

A norvég tervek szerint 2025-től kizárólag teljesen elektromos modellek árusíthatók az északi országban. Éppen ezért néztünk furcsán, amikor kiderült, hogy a Seat pont Norvégiában próbálkozik fizikai jelenlét nélkül autókat értékesíteni, de úgy tűnik igazuk volt: A két évvel ezelőtti piacra lépéssel bemutatkoztak az ország lakóinak, akik így megismerhették a márkát, emellett pedig pont a norvégokra jellemző, hogy könnyebben vásárolnak akár nagy értékű termékeket az interneten keresztül.

Most, hogy már valóban hamarosan érkeznek a márka elektromos modelljei, jó esély van rá, hogy a spanyolok learathatják a két évvel ezelőtt befektetett munka gyümölcseit. Kérdés, a norvégok rákapnak-e az el-Born és Mii modellekre.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2022.08.08
Az amerikai Jeep hivatalos képviselői bejelentették, hogy a „vállalat ügyeibe történő pekingi....
2022.08.08
A Mercedes a Continental prémium termékeivel szereli fel az EQ sorozat új, teljesen elektromos SUV-....
2022.08.08
A Continental legújabb tanulmánya szerint a válaszadók több, mint 70%-a aggódik a közlekedés....
2022.08.08
Létrejött a pesti nagykörúti kerékpársávok folytatása Budán – írta közleményében a Budapesti....
2022.08.08
Angliából lopott autót foglaltak le a rendőrök Békés megyében, a méhkeréki közúti határátkelőhelyen....
2022.08.08
A nagyközönség számára először idén júniusban bemutatott új Peugeot 408 Fastback most a Louvre-Lens....
2022.08.08
Az elmúlt 24 órában négy anyagi kárral végződő úgynevezett vadelütéses balesetekhez riasztották a....
2022.08.08
Nemrég jelentette be a BMW, hogy több funkciót is előfizetéses rendszerben fog kínálni vásárlói....
2022.08.08
Az előző versenyhétvégéhez hasonlóan Michelisz Norbert vasárnap a túraautó-világkupa (WTCR)....
2022.08.08
Az észt versenyző idei második sikerét szerezte, a hazaiak kedvence, Kalle Rovanperä csak 6,8....