Bugatti

Baby Bugatti 30 ezer euróért

2019.10.25.
Létezik egy olyan Bugatti is, amelyet viszonylag sokan megengedhetnek majd maguknak. Úgy hívják: Baby II. Kicsinyített mása a 20-as évek fedett, kétüléses versenyautójának, a Type 35-nek. Az aprólékosan kidolgozott jármű híven követi az eredeti modell vonalait. Az alapvető különbség az, hogy ezt a kocsit egy kis elektromos motor hajtja. A Bugatti Baby II. ára 30 ezer eurótól indul, ami azért nem kevés egy játékszerért.
 
"Junior” autóként mutatta be a Bugatti a Baby II.-őt, amit alapvetően tinédzsereknek szán. De már most kijelenthető, hogy a felnőttek is nagy élvezettel furikáznak majd vele. Miután a legutóbbi genfi autókiállításon a márka bejelentette a junior autó érkezését, és bemutatta a 3D nyomtatással készített mintapéldányát, három hét alatt 500 megrendelés futott be. Ezzel el is fogyott az első gyártási tétel, miközben még meg sem kezdődött a termelés. A Bugatti a modell végleges változatát egyébként a márka születésének 110. évfordulója alkalmából tárta a nyilvánosság elé. 
 
 
A Baby II. korhatár nélküli autó, amelyben fiatalok és idősebbek igazán elemükben érezhetik magukat. A 2,8 méter hosszú és egy méter széles jármű negyedével kisebb az eredetinél, amely az 1924-es Lyon Grand Prix résztvevője volt. A karosszéria szinte minden más részletében tökéletesen megegyezik az eredetivel. 
 
Néhány kivétel persze akad. Például a műszereknél. Az olaj- és üzemanyagszint mérő helyett a vezető itt az akkumulátor töltését ellenőrizheti.  
 
 
Az autó „gyerek” és „felnőtt” verzióban készül. A gyermekeknek szánt változat teljesítményét 1 kW-ra korlátozták, amivel maximum 20 km h sebességgel tud haladni a jármű. A felnőtteknek gyártott változat 4 KW teljesítményű és a 45 km h sebességre képes. Egyes verziókban megtalálható egy „Speed Key” gomb is, amely 10 kW-os teljesítmény eléréséhez szükséges energiát szabadítja fel. A véletlen „elszabadulás” megakadályozása érdekében egy távirányítóval 50 méteres körzetben ki lehet kapcsolni az autót.  
 
 
A Bugatti közlése szerint a Baby II. feltöltött akkumulátorral 30 kilométert képes megtenni. Az autó kívülről a French Racing Blue kék ruhát viseli, a belső terek fekete bőr borításúak. A kétüléses változat más belső színekkel is megvásárolható majd, de valamennyi a Bugatti hagyományos színeihez tartozik.  
 
Az autó három alapváltozatban lesz elérhető. 
1. A Baby II (kompozit anyagból készült karosszériával)
2. Baby II Vitesse (szénszálas karosszéria + Speed Key),
3. Baby II Pur Sang (kézzel készült alumínium test + Speed Key-vel).
 
 
A 2020-ban kiszállítandó első sorozat valamennyi darabja már elfogyott előrendelésben, de a következő szériákra már fel lehet adni a megrendeléseket.  

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
Az M3-as autópályán, a keleti országrész felé rendkívül erős a forgalom. Gödöllőtől Bagig 20 km-en....
2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....