elismerés
Az új PEUGEOT e-EXPERT a hatodik olyan PEUGEOT teherautó, melyet kitüntetnek a nagy presztízsű Van of The Year díjjal, melyet 1992-ben alapítottak.
Az új PEUGEOT e-EXPERT mindenféle szituációban helytáll, köszönhetően a mindennapokat megkönnyítő belső kialakításnak, az alkalmazott legmodernebb technológiáknak és az előkelő stílusnak.
Mivel a 100%-ban elektromos hajtásának köszönhetően bejutást enged a korlátozott behajtási zónákba és belső városrészekbe is, így az új PEUGEOT e-EXPERT egy piaci rést tölt be a kompakt furgonok között.
A „power of choice” – azaz „szabad választás” stratégia jegyében született új PEUGEOT e-EXPERT:
Ezen felül a hagyományos, belső égésű motorral szerelt PEUGEOT Expert valamennyi előnyét is megőrizte, mindezt zéró helyi károsanyag kibocsátás mellett.
IVOTY :
A rövidítés mögött az „Év Nemzetközi Kisteherautója / International Van of the Year” megnevezés áll, tulajdonképpen a legnevesebb díj, melyet egy kisteherautónak odaítélhetnek. A nyertest minden évben egy 25 tagú, szakújságírókból álló nemzetközi (Európa, Oroszország, Törökország) zsűri választja ki, melynek tagjai 25 szakmai folyóiratot képviselnek.
A nyertes jármű egy éven keresztül viselheti karosszériáján az Év Kisteherautója díj logóját. Az idei díj jól tükrözi a PEUGEOT e-EXPERT projekten dolgozó szakembergárda elkötelezettségét. A PEUGEOT márka idén már hatodik alkalommal nyeri el az 1992-ben alapított díjat:
Erőteljes és egyedi stílus, új generációs PEUGEOT e-Van :
Hűen a márka által meghirdetett „power of choice”, azaz „szabad választás” koncepcióhoz, az új PEUGEOT e-EXPERT is megőrzi a belső égésű változatok izmos, robusztus és minőséget sugárzó stílusát, néhány apró megkülönböztető elemmel kiegészítve:
Kívülről:
Belülről:
A vezetés élménye és a mindennapi praktikum: az új generációs e-Van erényei
Az új PEUGEOT e-EXPERT ötvözi a kompakt külső és a maximális belső helykihasználás nyújtotta előnyöket, köszönhetően a padlólemez alatt elhelyezett akkumulátoroknak, melyek nem vesznek el helyet a raktérből. Ez a felépítés fokozza a karosszéria merevségét is, így még a belső égésű változatoknál is kellemesebb és élvezetesebb vezetési élményt kínál, melyhez az optimális súlyelosztás is hozzájárul.
Az új PEUGEOT e-EXPERT vezetője minden helyzetben könnyedén irányíthatja az autót, köszönhetően az elektromos változathoz optimalizált szervokormánynak, a mindössze 11,3 méteres fordulókörnek (kompakt változat) és az 1,9 méter alatti magasságnak (változattól függően) mely lehetővé teszi a behajtást a legtöbb mélygarázsba is.
Az új PEUGEOT e-EXPERT azonos méretvariánsokban elérhető, mint a belső égésű változat, így széleskörű igényeknek is meg tud felelni:
Az 50 kWh kapacitású akkumulátorral elérhető változatok (Compact, Standard és Hosszú) akár 230 km hatótávolságot is lehetővé tesznek a WLTP (Worldwide harmonized Light vehicles Test Procedures) protokoll szerint.
A Standard és a Hosszú változatok nagyobb, 75 kWh kapacitású akkumulátorral is felszerelhetők, mely akár 330 Km-es hatótáv elérését is lehetővé teszi a WLTP szabvány szerint.
Kétfajta fedélzeti töltő is rendelkezésre áll, szériában egyfázisú 7,4 kW-os töltővel szerelik az autót, opcionálisan pedig 11 kW-os, háromfázisú töltő is elérhető, a felhasználói töltési igényeknek megfelelően. A töltési idők az alábbiak szerint alakulnak:
A Peugeot elektromos ökoszisztéma:
Az energetikai átállás megkönnyítésére a PEUGEOT márka komplett rendszert kínál ügyfeleinek és folyamatosan fejleszti szolgáltatásait (az egyes szolgáltatások elérhetősége országonként változó)
A PEUGEOT Easy Charge megkönnyíti ügyfeleink hozzáférését a töltési lehetőségekhez:
A PEUGEOT Easy Move biztosítja ügyfeleink maximális mobilitását:
A PEUGEOT Easy care program biztosítja ügyfeleink számára:
Az új PEUGEOT e-EXPERT széles kínálata valamennyi ügyféligénynek igyekszik megfelelni a háromféle hossznak és a kétféle akkukapacitásnak köszönhetően. Alapfelszereltsége eleve gazdag és minden változathoz elérhetők a legkorszerűbb vezetéstámogató és kényelmi extrák.
Az új PEUGEOT e-EXPERT európai forgalmazása 2020. novemberétől indult.
Magyarországon 2020. december végétől lesz lehetőség előrendelések felvételére.
A gyártás a franciaországi Valenciennes-ben történik, a gyártás felfuttatása folyamatban van, annak érdekében hogy a márka meg tudjon felelni az elektromos kisteherautók iránti egyre nagyobb érdeklődésnek.
További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!