Xiaomi
Új részletek derültek ki az első Xiaomi autóról. Az Apple-lel és a Sony-val ellentétben, melyek szintén meglebegtették, hogy szeretnének belépni az autóiparba, a Xiaomi sorozatgyártásának előkészületei gőzerővel zajlanak. A kínai cég vezetője, Lei Zun már hivatalosan is bejelentette: az első autók 2024 első negyedévében gördülnek majd le a gyártósorról. Elmondta azt is, hogy jelenleg 2300 szakember dolgozik a projekten, de kínai lapértesülések szerint vállalkozás kiteljesedésével a kutató-fejlesztő csapat létszáma elérheti a 10 ezer főt.
Az MS11 azonosító nevű autó első téli tesztjeit tavaly decemberben végezték el. A folyamat felgyorsítása érdekében egyszerre 140 tesztautót gyártottak le erre a célra. A nagy szám megértéséhez az is hozzátartozik, hogy a Xiaomi autók egy részét robotpilótával futtatták Kína különböző tartományaiban, szélsőséges terep- és időjárási viszonyok közepette.
Az interneten a múlt év végén jelentek meg az első lesipuskás fotók a tesztutakat járó MS11- ről, melyet a BYD Seal és a Tesla Model 3 versenytársának szán az elektronikus eszközöket gyártó Xiaomi. Ekkor bukkant fel először a Modena fantázianév is.
Az autó a beharangozó szerint fejlett vezetőtámogató rendszert kap. A tető látványos helyet foglal el a Lidar lézeres letapogató púpja, és az első sárvédőkben is kamerákat helyeznek el.
A legtöbb elektromos szedánhoz hasonlóan a Xiaomi Modena is egy rendkívül aerodinamikus, hosszú motorháztetővel és enyhén hátrafelé süllyedő tetővonallal rendelkezik.
A műszaki részletekről jelenleg annyi ismert, hogy a Xiaomi Modena saját fejlesztésű, 800 voltos, nagyfeszültségű technikát használ, a hajtómotor 354 lóerős (1 vagy 2 darab lehet belőle a fedélzeten), és a Xiaomi saját fejlesztésű, autók számára készített operációs rendszere ebben az autóban debütál.
A kínai média szerint a Xiaomi Modena három változatban lesz elérhető. A két induló modell BYD LFP „blade” akkumulátorokat használ, míg a legmagasabb felszereltségű változat a legújabb CATL Qilin akkumulátorcsomagot kapja. Az Infotainmentet a Qualcomm legújabb 8295 chipjei kezelik.
Ami az árat illeti, a Xiaomi meglehetősen szerény célokat tűzött ki maga elé, mivel a hírek szerint az autókereskedések 38 350 és 51 650 dollár között hirdetik majd. Ez Kínában az elektromos autók árkategóriájának kellős közepét jelenti, ami a Modenát azonnal a vásárlói érdeklődés célkeresztjébe helyezheti. A Xiaomi állítólag már dolgozik második, Lemans kódnevű járművén, amely a tervek szerint 2025-ben kerül forgalomba.
Lei Jun hangsúlyozta, hogy az autonóm vezetés kulcsfontosságú eleme annak a célnak, hogy a Xiaomi betörjön az autópiacra. Kijelentette, hogy a cég autói izgalmas lehetőségeket kínálnak a Xiaomi nevéhez kapcsolódó különféle szolgáltatások integrálására.
A Xiaomi 2021 szeptemberében döntött úgy, hogy tevékenységét kiterjeszti az autóiparra. A vállalat közel 1,5 milliárd dollárt fordított a projekt beindítására, ami a korábbi problémák ellenére jól halad. A cég saját autógyárat hozott létre Peking Yizhuang nevű elővárosában, ahol az értékesítési és kutatás-fejlesztési központ is található. A tervek szerint évi 300 ezer járművet gyártanak majd a létesítményben.