közlekedébiztonság

Az Egyesült Államokban kötelezővé teszik a vészfékező funkciót minden új autóban

2024.05.19.

Az Egyesült Államokban 2029-től kötelezővé teszik az automatikus vészfékező rendszer beépítését minden, újonnan forgalomba helyezendő gépkocsiba.

A Nemzeti Közúti Közlekedésbiztonsági Hivatal (NHTSA) a közúti forgalomban résztvevők - gépkocsival és gyalogosan közlekedők - biztonságának javulását várja az intézkedéstől.

Az NHTSA pontosan előírta, hogy milyen funkciókat kell beépíteni a gépkocsikba, és azoknak milyen követelményeknek kell megfelelniük. Az automatikus vészfékező rendszerek bevezetése mellett két másik biztonsági funkciót is be kell majd építeni minden új járműbe: alapfelszereltséghez tartozik majd a frontális ütközésre figyelmeztető rendszer és a kifejezetten a gyalogosok biztonságát szolgáló vészfékező rendszer is. A szakhatóság megszabta, hogy a frontális ütközést elhárító rendszereknek óránkénti 100 kilométeres sebességnél is garantálniuk kell a teljes biztonságot, vagyis meg kell állítaniuk az autót becsapódás előtt. A gyalogosok esetében 72 km/óra sebességnél is aktiválódnia kell a vészféknek, akár éjjel, akár nappal.

Az amerikai szaksajtó által megszólaltatott független szakértők egyetértenek abban az intézkedésnek kedvező hatása lesz a közlekedésbiztonságra nézve. Becslések szerint e fejlett technológiák gyakorlati alkalmazása és kötelező bevezetése évente legalább 360 emberéletet menthet meg, és több mint 24 ezer sérülést előzhet meg a közúti közlekedőknél.

Az Európai Unióban már az idei év májusától kötelező minden forgalomba helyezendő autót ellátni vészfékező rendszerrel. Az Egyesült Államokban ez csak öt év múlva lesz kötelező, bár már most is a közepesen felszerelt autók túlnyomó többsége rendelkezik a vészfékezéshez szükséges érzékkelőkkel és kamerákkal. A rendszerek működését illetően azonban nincsenek egységes szabályok és szigorú követelmények.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.26
A veterán francia péntek óta állt az élen, és a vezetést a trükkös, több kiesést hozó utolsó napon....
2025.01.26
Az újabb vasúti baleset miatt a MÁV-csoport megerősített pótlóbusz-flottával készül a....
2025.01.26
Újév, új remények? Nos, ha a zsebünkbe nyúlunk, akkor biztos vagyok benne, hogy keresni kell a....
2025.01.26
Heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Járó motor, fogyó benzin. ..
2025.01.26
Megdöbbentő adatok arról, hogy mikor és milyen választással járunk a legjobban. ..
2025.01.26
Az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán forgalomkorlátozásra kell számítani – írta az....
2025.01.26
Jól sikerült a Ford Puma ráncfelvarrása, egyetlen hátránya az, hogy már csak háromhengeres,....
2025.01.26
A Mercedes-Benz E-osztály elnyerte az Euro NCAP 2024-es, a „Best Performer”, általános biztonsági....
2025.01.26
A bevezetése óta már több mint 100.000 megrendelést adtak le az új Peugeot E-3008-asra. Figyelemre....
2025.01.26
A Toyota nyolcszoros világbajnoka szombaton ismét hibátlanul teljesített, tovább növelve előnyét a....