utazás

Autóval Itáliába

2015.05.08.

Megtisztelő felkérést kaptam az autószektor.hu szerkesztőségétől: írjam meg tapasztalataimat, melyek segíthetnek az Olaszországba autóval utazó magyaroknak. Két okból mertem elvállalni a feladatot. Egyrészt mert friss jogosítványú zöldfülűként 1975-ben érkeztem először ebbe a gyönyörű országba, tehát közel 40 év tapasztalatairól írhatok. Másrészt az utóbbi 25 évet már nem csak turistaként, hanem itt dolgozóként és részben itteni lakosként éltem meg.

Cégem, a LIDO Nemzetközi Utazásszervező ugyanis itt, a Velence közeli Lido di Jesolón nyaraltat évente sok ezer vendéget. Mivel a szállodákba, apartmanokba érkező vendégeink 90%-a saját gépkocsijával vág neki az útnak így az ő úti beszámolóikat is fel tudom használni. Hozzáteszem, minden évben előfordul jó néhányszor hogy segítséget kell adnunk vendégeinknek biztosítási, szerviz és egyéb, autóval összefüggő ügyekben is. De ezért vagyunk kitelepülve a szezonban Jesolóra. És így ezekről a tapasztalatokról is be tudok számolni. Írásom természetesen így is szubjektív lesz, lehet, hogy mások másként látják, de ez az én véleményem…

Útközben terelések bármikor előfordulhatnak, erre is számítsunk az időbeosztással!

Kérem ne árulják el olasz barátaimnak (én sem teszem), de az elmúlt évtizedekben bekövetkezett változások ott sem mindenben pozitív előjelűek. Annak idején bámultam (és igyekeztem megtanulni, átvenni) azt, ahogyan az olaszok vezettek. A forgalom pörgős volt, de mégis biztonságban érezhettem magam még úgy is, hogy nekem persze nem egy Alfa Romeo vagy Lancia szolgált, hanem egy szerény Skoda 120 L (korosztályom tagjai még nyilván jól emlékeznek a bonyolult hűtési rendszere miatt lépten-nyomon felforró autóra, ebben nekem az itáliai nyári hőségben bőven kijutott). Viszont azt tapasztaltam, a látszólag őrült módon csak a gázpedált taposó olaszok nagyon is oda figyeltek a forgalomra. Szemük volt a többi autósra, ki tudták számolni a várható reakciókat, megelőzték a bajt (mármint a nagyobb baleseteket mert koccanások miatt behorpadt karosszériákkal azért bőven lehetett találkozni).

Mára ez sokat változott (sajnos). Azt mondhatnám, amilyen mértékben javult a gépkocsik minősége, úgy romlott a vezetőké… Ma már itt is győzött az „enyém az út, más mit keres rajta” talán itthonról is ismerős szemlélete. Tehát most nekünk kell sokkal jobban figyelni!!!

Közvetlenül az M7 mellett jelenleg a határ előtt, Zalakomárnál (Nagykanizsától Budapest felé kb. 10 km-re) találjuk az utolsó benzinkutat.

Hasonlóan nem vagyok elragadtatva (ma már) az olasz autópályák minőségétől sem. Az utóbbi években a gazdasági válság Olaszországot is derékba kapta, szinte megroppantotta. Ez látszik az utakon is. Régebben ha a (magánépítésű és kezelésű) autópálya valamely szakaszán megjelent egy repedés, szinte azonnal (jó mélyen) felmarták és újra aszfaltozták. Ma már ez a pénzhiány miatt kevésbé van így, kis hazánk autópályáinak minősége immár nem tér el nagyságrendekkel az olaszokétól. Az egyéb utak (statale –állami) hálózata viszont részben sokkal sűrűbb másrészt sokkal jobb minőségű (igaz ez nem az olaszok érdeme hanem a mi elmaradottságunk) mint Magyarországon.

Matrica kontroll Szlovéniában, az 1 hetes általában nem elég az üdülésünkhöz!

Ennyi bevezetés után nézzük a részleteket. Hogyan készüljünk az utazáshoz? A gépkocsink műszaki állapotának áttekintése alap, erről nincs mit szólni. Viszont nézzük a szükséges úti okmányokat. Egy dolgot ki kell emeljek, ez a kötelező biztosításunk meglétét igazoló nemzetközi „zöldkártya”.

Trieszt után kezdődik az olaszországi fizető szakasz

Ha az olasz rendőrök (vagy csendőrök) megállítanak minket útközben, akkor ennek meglétét egészen biztosan ellenőrizni fogják, hiszen így védik saját állampolgáraik érdekeit. Biztosító társaságaink ezt az iratot (tisztelet a kivételnek) nem szokták nekünk automatikusan megküldeni, csak külön kérésre. Tehát feltétlenül kérjük is!!! Ne felejtsük itthon a márkacégünk assistance kártyáját a szükséges telefonszámokkal. CASCO szabadon választott, de szerintem erősen ajánlott. Ha itthon nincs ilyenünk, egyes

Fizetőkapu az olasz autópályán, vigyázzunk hogy hová sorolunk be!

biztosítóknál a külföldi utazás időtartamára megköthető. Nem közvetlenül az autóhoz kapcsolódó, de szerintem fontos még a külön biztosítás megkötése (úgynevezett BBP biztosítás, még akkor is ha van a bankkártyánkhoz kapcsolódó egyéb biztosításunk). És némi utánjárással, de díjmentesen kiváltható az uniós egészségügyi kártya, ez sok költségtől megkímélhet minket.

Felüljáró egy "statalén" azaz állami úton.

A kiutazásról.

Magyarország területének nagy részéről (kivétel az észak-nyugat Dunántúl, ők Ausztriát használják) az ajánlott útvonal az M7-M70-Szlovénia. Ha nem szeretik a drága fotókat, akkor különösen az M7 viaduktján és az M70 teljes szakaszán különösen figyeljenek oda a sebességhatárok betartására. Szlovén autópálya matricát itthon a pályán utoljára Zalakomárnál vehetünk forintért, a különösebben nem jelzett határ után közvetlenül ugyan MOL kutat találunk, de az már eurós…És vigyázat, az egy hetes matrica az valóban csak 7 nap, tehát egy szokványos üdüléshez nem elég, mivel onnan a 8. napon térünk haza!!! Szlovéniában vegyék figyelembe, hogy a Maribor előtti kb. 15 kilométerig nem autópálya, hanem gyorsforgalmi út az, amin utaznak és ezt a tényt a szlovén rendőrség könnyen eszükbe juttathatja. Gyakori még az ellenőrzés a nagyvárosok (Maribor, Celje, Ljubjana) elkerülő szakaszain is. Veszélyes szakasz (több vendégünk akik nyaralni jöttek hozzánk, tudnák ezt tanúsítani) a Postojna (a híres cseppkőbarlang!) menti autópálya. Amikor pedig Trieszt felé kanyarodnak (kb. 20 kilométerrel Olaszország előtt) akkor szinte mindig igen erős oldalszélre számítsanak. Itt a lekanyarodás után javaslom a szlovéniai tankolást (az üzemanyag ára középen van az itthoni és az olasz között), közvetlenül a határnál egy kicsit mindig drágább.

Olaszországban a határ után kb. 20 kilométerrel kezdődik a fizetős szakasz (kapus rendszer van).

Irány Jesolo!

Itáliában (utazás, parkolás, tankolás, szerviz stb.).

Vigyázat mert már a legendák körébe veszik az a korszak, amikor egy 80 km-es tábla csak azt kérte, hogy ha lehetséges akkor ne menjünk 120-nál többet. Sajnos ma már Itáliában is használják a radart és higgyék el, például nálunk Lido di Jesolón sokkal kellemesebben el lehet költeni azt a pénzt, amit ilyenkor legombolhatnak rólunk!

Az A4-es autópálya, amely Trieszttől Velence irányába vezet, mára már eléggé szűkösnek bizonyul, főként onnantól ahol Udine (és Ausztria) felől becsatlakozik az A23-as is. Ráadásul ekkorra lesz éppen elegünk a vezetésből is, közeledünk úti célunkhoz és türelmetlenebbé, figyelmetlenebbé válunk. Javaslok mindenképpen beiktatni egy pihenést valamelyik autógrillnél és nem csak a finom kávé miatt. Én a Gonars nevű pihenőt szoktam használni, ami közel félúton van Trieszt és Velence között. Tankolni semmiképpen ne a pályán tankoljunk a jól ismert okok miatt, a településeken sok a benzinkút és ha nem is túlzottan, de eltérnek az árak. A pályát fizetni a lehajtáskor kell és ilyenkor jön a „hová tettem a kártyát” című találós kérdés. Ha nem találjuk meg, akkor az adott autópályán megtehető leghosszabb szakaszt fizettetik ki velünk tehát vigyázat!

Érkezés a célhoz: Lido di Jesolo, Piazza Brescia!

Az üdülőhelyeken a lefoglalt szálláshoz általában parkoló helyet is biztosítanak, (mi például mindig) de  ha kirándulni megyünk valamely városba, akkor a helyzet nem könnyű. Először is a látnivalók az óvárosban vannak amit annak idején még a lovasokra vagy maximum hintókra terveztek, de nem a mai gépkocsi forgalomra. Továbbá a parkolóhely kevés vagy/és méregdrága. Viszont (én így szoktam eljárni) a pályaudvarok környéke (vagy a szinte mindenütt megtalálható vásárváros, olaszul Fiera) nagy átlagban parkolási lehetőséggel bővebben el van látva és onnan tömegközlekedéssel mindig bejutunk a belvárosba.

A magyarok által birtokolt (olasz barátaim szerint egyre nagyobb méretű, hol vagyunk már a Trabanttól amivel a 90-es évek elején érkeztek honfitársaink) gépkocsi márkáknak elég sűrűn kiépített a szervizhálózata. Kisebb javításokra mi a vendégeinket a már bevált, megbízható karosszériáshoz, gumishoz, villamossági szerelőhöz visszük. Ha útközben támad ilyen gondjuk, akkor azt mondanám, a javítás, szerelés minőségi szinte sehol nem problémás, de javítási költséget nem árt előre tisztázniuk és ne lepődjenek meg, ha biztosításuk ellenére készpénzben kifizettetik. A számlát (fattura vagy ricevuta fiscale)  igyekezzenek gondosan ellenőrizni!

Terjedelmi okokból ennyi fért bele, pedig lenne még miről írni (külön világ pl. közép- és dél-Olaszország), de talán adhattam néhány hasznos ötletet, tippet. Jó utat, kellemes nyaralást kívánok és viszontlátásra a gyönyörű Itáliában.

Gonda Lajos

www.lidoutazas.hu

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....