rali

Autósport: Herczig Norbert elégedett a szezonrajttal

2018.03.27.

Elégedett a szezonkezdéssel Herczig Norbert, aki újoncként hatodik lett a hétvégén a rali Európa-bajnokság (ERC) nyitófutamán az Azori-szigeteken - írja az MTI.

A négyszeres abszolút magyar bajnok pilóta az M4 Sport Sportreggeli című műsorában kedden azt mondta, előzőleg aláírta volna ezt a helyezést.

"Sok kalandban volt részünk, mire ki tudtuk préselni ezt az eredményt. Volt, hogy én hibáztam, de szerencsére csak könnyen pótolható 'csingilingi' alkatrészek sérültek" - fejtette ki, hozzátéve, négy nappal korábban elutaztak a portugál szigetcsoportra, hogy szokják az Eb légkörét, majd csütörtök délutántól szombat estig tartott a verseny. Mint menetközben a vetélytársaktól megtudta, ez volt a nyolcállomásos Eb legnehezebb futama.

A MOL Racing Team pilótája elmondta, húsz éve indul a magyar bajnokságban, és néhány külföldi futamot leszámítva nem járt máshol, ezért furcsa volt számára úgy készülődni, hogy repülővel-hajóval jut majd el a versenyfelszerelés a helyszínre.

Ami az Eb-célkitűzést illeti, Herczig Norbert úgy fogalmazott, hogy új navigátorával, Ferencz Ramónnal egyelőre hátrányban vannak azokhoz képest, akik már ismerik a szakaszokat, és versenyeztek rajtuk, mivel az előzetes bejárásokra utcai autóval és tempóban kerül sor.

"A cél az, hogy megvessük a lábunkat, és megpróbáljuk befejezni a versenyeket, ezzel együtt természetesen nem kirándulni megyünk" - szögezte le, hozzátéve, három évet adott maguknak, hogy maradandót alkossanak az Eb-n.

A Skoda Fabia R5-össel induló Herczig következő Eb-futamára májusban kerül sor a Kanári-szigeteken, ahol elmondása szerint főleg aszfalton fognak száguldani.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.30
Az elektromos SUV 3,3 másodperc alatt képes elérni a 60 mérföld/órás sebességet, amivel a valaha....
2025.01.30
Meghosszabbította együttműködését a szörfvilágszövetséggel a Lexus, és ennek örömére egy különleges....
2025.01.30
A következő modellévben két meghatározó technológiai frissítésre kerül sor a XC40, EX40, EC40, S60....
2025.01.30
Baleset miatt lezárták az M1-es autópálya Győr felé vezető oldalát, mert egy kisteherautó hátulról....
2025.01.30
Már most több mint 7 kilométeres a dugó. ..
2025.01.30
A TT Parts Hungary dolgozói gyűjtötték össze a meglepetés macskaeledel adományt, amit "házhoz is....
2025.01.30
A BMW M GmbH új különkiadással bővíti portfólióját a nagyteljesítményű sportautók szegmensében:....
2025.01.30
Karambolozott két autó Hosszúheténynél, a tűzoltók megfeszítve dolgoztak a helyszínen – jelentette....
2025.01.30
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közölte, hogy péntekről szombatra virradó éjszaka éjfél és....
2025.01.30
Talán a nyugati autógyártóknak is érdemes ellesni egy-két olyan ötletet a kínai konkurensektől,....