Noha mindig törekszünk az objektivitásra autós újságíróként, azért nekünk is sok minden befolyásolja a véleményünket egy adott tesztautóról. Ilyen például az a tény, hogy mi után kapjuk meg a tesztalanyt. Ilyenkor értem meg, hogy miért kell az egy hetes teszthét – egyszerűen tényleg kell több nap, hogy megfelelően leülepedjenek az élmények, és a helyén kezeljünk minden típust. Most kivételesen egy házon belüli indokolatlan összehasonlítás áldozata lettem, amikor a butácska Ignis után felüdülésként hatott a Swiftbe átülni.

Hiába 5 éves már a Global III-as Swift – amit már Japánból kapunk –, még mindig nagyon frissnek, és drágulása után is józan választásnak tűnik. Ugyanez nem volt elmondható az Ignisről, amit egyszerűen megettek a CO2 korlátozások, és a forszírozott villanyosítás. A piac egyik legegyszerűbb autója az Ignis, ami 3 millió forintért működött, másfél millióval drágábban viszont nehezen indokolható választás, amikor ugyanennyibe kerül egy Swift is.

Persze a Swiftnek nincs menő körbefuttatott műanyagozása, sem emelt hasmagassága, de hidd el, így is ugyanolyan jól elboldogul majd minden terepen, amivel egy átlagos Suzukinak meg kell küzdenie élete során kis hazánkban. Ugyanakkor a Swiftben már lehet színes digitális kijelző a műszercsoportok között, vagy éppen távolságtartós tempomat, ami rendkívül finoman teszi a dolgát. Sokkal jobb az üléspozíció is az Ignishez képest, körülvesznek minket a gombok és műszerek, nem érezzük úgy, hogy a semmiben ülünk.

Közös volt a két tesztautóban, hogy ugyanaz a 12 voltos enyhe, avagy rásegítős hibrid rendszer dolgozott bennük, egy 1,2 literes, 83 lóerős Dualjet szívómotorral párosítva. Ugyanakkor a Swiftet már CVT-váltóval kaptam, és azt kell mondjam, hogy így sokkal kerekebb lett a hajtáslánc. Nem véletlen, hogy a legtöbb korai, öntöltő hibridet is fokozatmentes automatával szerelték, egyszerűen jobb összhangot teremt a villanymotor és a benzinmotor között, ráadásul képes olyan mágikus trükkökre is, minthogy 1500-2000 körül forogjon 130 km/h-s sebességnél is.

Persze a Swift mild hybrid rendszere nem képes kizárólag villanyról hajtani, az önindító generátor inkább csak rásegít a benzinmotorra nagyobb terheléskor, leginkább gázadáskor. A műszerek között egy beszédes grafika mutatja, hogy épp fogyaszt, vagy visszatölt a sofőrülés alatti akkumulátorcsomag, és itt valahogy sokkal hatékonyabban tette ezt, mint az Ignisben. Fogyasztása is valamivel kedvezőbben alakult: míg autópályán állandóan 5,4 liter/100 km-re állt be, addig erős városi fogalomban simán megelégedett 4,8 literes átlaggal is.

Dinamikus városi forgalomban egészen elképesztő 3,8 literes fogyasztásokat is képes volt produkálni, amit kéziváltóval nem tudtam elérni az Ignisben. Ugyanakkor a CVT-váltó jelent némi kompromisszumot is hanghatásban és élvezhetőségben. Kéziváltóval egy sokkal kezesebb, fürgébb autó képét mutatja a Swift, hiszen csak 925 kiló. Nyugodt forgalomban a fokozatmentes automata is teljesen élhető, szinte észrevehetetlen, ugyanakkor szűkösebb forgalmi szituációkban kijön a késlekedése, a bizonytalansága, és a lomhasága is, amit kellemetlen hanghatás kísér magas fordulaton.

Mindezek ellenére nyugodt szívvel ajánlanám a CVT opciót azoknak, akik automata kisautót keresnek, ráadásul a Swiftből létezik összkerekes is. Jelenleg 4,4 millióról indít itthon a mindenképp 12 voltos hibrid rendszerrel felszerelt Swift, a mi CVT-váltós, GLX csúcsfelszereltségű tesztautónk kedvezményesen 5,9 millió forint a teszt írásakor. Soknak hangzik, de a versenytársaknál még így is olcsóbb a Swift, aminek továbbra is van keresnivalója a hazai piacon. Egy egyszerű, de kellemes társ a hétköznapokhoz, és ugyanezt tudja kéziváltóval is. Sőt, ugyanezt tudta még olcsóbban, mild hibrid rendszer nélkül is. A világ már csak ilyen.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!