autófeltörés

Autókat törtek fel – elkapták őket!

2017.10.09.

A komáromi nyomozók gyanúsítottként kihallgatták a két szlovák állampolgárt, akik kalapáccsal törtek fel autókat Komáromban – írta a police.hu.

A Komáromi Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének, valamint készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés vétség és okirattal visszaélés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást – őrizetbe vétele mellett- egy 33 éves nő és egy 42 éves férfi ellen.

A gyanúsítottak 2017. október 7-én 12 óra 30 perckor Komáromban egy autó ablakát kalapáccsal betörték és abból a sértett táskáját ellopták. Abban készpénz, személyes iratok, bankkártyák és egy telefon volt. A két tettes a helyszínről elmenekült. A pénzt és a mobilt magukhoz vették, a többi tárgyat útközben eldobták. A sértett miután észlelte a bűncselekményt értesítette a rendőröket. A járőrök a helyszínen adatgyűjtést végeztek és megkezdték az elkövetők felkutatását. A két tettest 13 óra 30 perckor Komáromban, egy áruház előterében ellenőrizték.

Az igazoltatás során egyik személy sem a saját adatait adta meg, de azt a rendőrök később megállapították. A férfit és a nőt a Komáromi Rendőrkapitányságra előállították. A tettesek a lopott pénz egy részét elköltötték. A nyomozók megállapították, hogy a két személy október 6-án 16 óra 26 perc körül Komáromban, egy másik parkoló autó ablakát is betörték és a sértett táskáját ellopták. Abban személyes iratok, készpénz, mobiltelefon is volt. A nyomozók a ruházat átvizsgálás és a házkutatás során a bűncselekményből származó telefonokat, az ellopott pénzből vásárolt termékeket és a pénz egy részét is lefoglalták. A két szlovák állampolgárt gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.28
Hosszú, szinte prémium hangulatú, kupésított városi terepjárót hozott a KG Mobility az Actyon....
2025.01.28
A rendőrök elfogták azt az 51 éves devecseri férfit, aki Magyarországra szállította a járműveket. ..
2025.01.28
Nézze meg a videót! ..
2025.01.28
Nagy teljesítményű, 800 voltos elektromos hajtásláncot fejlesztett a Bosch nagyobb méretű vízi....
2025.01.28
Előző héten 14 olyan sofőrt szűrtek ki a rendőrök, akik ittasan ültek volán mögé, egyikük egy....
2025.01.28
Utasforgalmi próbaüzemre indult az Alstom Astride-villanymozdony a Mecsek IC-k élén - közölte a MÁV....
2025.01.28
A BMW Steyr-i gyára teljes egészében távfűtésre áll át: a rendszeres működéséhez szükséges energiát....
2025.01.28
Ha tetszik a VW T3 stílusa, de inkább járnál egy modern, erős és megbízható furgonnal, költözz....
2025.01.28
Minden eddiginél nagyobb, 9 milliárd font (4370 milliárd forint) értékű megrendelést kapott a Rolls....
2025.01.28
Balesetet szenvedett két kisteherautó az M3-as autópálya 160-as kilométerénél, a Budapest felé....