Kiss Norbert

Atrocitásoktól és incidensektől mentes szezont remél Kiss Norbert

2022.05.01.

A háromszoros győztes, jelenleg is címvédő Kiss Norbert reméli, hogy atrocitásoktól és incidensektől mentes lesz a kamion Európa-bajnokság idei szezonja - írja az MTI.

A Révész Racing versenyzője az M1 aktuális csatornán elmondta, a tél folyamán sokat dolgozott a csapatuk, sok apróságot változtattak a kamionon, például a súlyelosztáson, a futóművön, a kormányzáson és a turbón. Ezektől javulást várnak, és most, a Hungaroringen zajló tesztelés során derül ki, mi az, amiben erősödtek, és mi az, amiben még javulniuk kell.

Hozzátette, már most remek formában van, ezt bizonyítja, hogy a tesztek során megfutotta azt a köridőt, amivel tavaly első rajthelyet szerzett a mogyoródi pályán. Kiss hangsúlyozta, célja a címvédés, és az, hogy már az idény elejétől az élmezőnyben legyen.

"A tavalyihoz hasonló pozitív és jó hangulatú szezont szeretnék, és remélem, idén atrocitásoktól mentesen, tisztán a mezőny elején leszünk, és nem kell incidensekbe keveredni senkivel" - nyilatkozta.

Az Európa-bajnokság nyolc állomásból áll, az elsőre május végén Olaszországban, a másodikra június közepén a Hungaroringen kerül sor.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2022.11.27
A rendszerváltás előtt legfeljebb a balatoni szállodák előtt parkoló autókban láthattunk Grundig....
2022.11.27
Az osztrák vasúttársaság (ÖBB) hétfő 0 órától 24 órás munkabeszüntetést tart, ami érinti a MÁV-....
2022.11.27
A szabadtéri parkolók és nem lakás célú épületek fotovoltaikus paneljeinek telepítésére vonatkozó....
2022.11.27
A zuglói rendőrök néhány nap alatt azonosították és gyanúsítottként kihallgatták a HÉV előtt....
2022.11.27
Már javában készülődik az idei versenyévadra a győri Széchenyi István Egyetem égisze alatt....
2022.11.27
A heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Mit hoz az idei tél? ..
2022.11.27
A Mazda Motor Corporation közzé tette a vállalat középtávú gazdálkodási tervének frissítését és a....
2022.11.27
A Volkswagen Konszern nemzetközi szakmunkástanuló versenyének idei díjazottja az Audi Hungaria....
2022.11.27
Megrázó fotókat tett közzé az MTI a ma reggeli halálos balesetről.  ..
2022.11.27
A megfelelő látás elengedhetetlen, hogy balesetmentesen és szabályosan tudjunk közlekedni, ezért....