arteon

Arteon R: pont erre a kocsira vágytam!

2022.10.09.

Stílusos, izgalmas, elegáns és immár baromi erős: ez a Magyar Év Autója 2022 díjra jelölt Volkswagen Arteon Shooting Brake R, a sorozat csúcsmodellje.

 
Miután a Volkswagen elegáns négyajtós kupéja 2020 nyarán megújult és sportkombi karosszériával is bővült, itt volt az ideje, hogy felpaprikázzák. A 2021-ben a konnektoros hibrid mellé érkező R modell a takarékosság helyett a dinamizmusra helyezi a hangsúlyt. 320 lóerős, benzines turbómotorja 4,9 másodperc alatt gyorsítja fel 100 kilométer/óra sebességre. Az összkerekes, adaptív futóműves Arteon R végsebessége Performance csomaggal megfutja a 270 kilométer/órát. Az R verzió elérhető klasszikus csapott hátú szedánként, illetve az annál mindössze két literrel tágasabb, 565 literes csomagtartót kínáló sportkombiként. Vagány autó a kombi Arteon, megbabonázza azt, aki közel kerül hozzá.

arteon9

Hogy néz ki?

A CC, lánykori nevén Passat CC, illetve a Phaeton szerelemgyereke az Arteon. A hűtőráccsal egybefonódó, LED-es csíkban elöl végig futó lámpatestek vonzóvá teszik a Magyar Év Autója 2021 díjas frissített Arteon megjelenését, az ötajtós kupé kombi forma szépen végződik, a keret nélküli ajtókkal szerelt Arteon Shooting Brake még mindig a legszebb Volkswagen. A kerékjárati íveket szinte teljesen kitöltik a 20 hüvelykes filigrán mintázatú könnyűfém felnik, amelyek mögül kék féknyergek integetnek. Az autó számos részletén R betű hirdeti, hogy hohó, ez nem egy átlagos Volkswagen, ez bizony a legcsípősebb fajta. Csak felnőtteknek!

arteon5

A helykínálat bőséges elöl és hátul is (mélyen ülünk az autóban, derékfájósok, idősek nehezen kászálódnak be és ki), a sportülések kényelmesek, a csomagtartó űrtartalma 1,632 köbméteresre bővíthető. A leghosszabb szállítható tárgy 2,09 méter hosszú lehet, az első ülésig csúsztatva. A rögzítőháló segítségével biztonságosan elrendezhetjük a cuccainkat, nem lesz lecsó a bevásárlásból, csak otthon, ha hazaértünk. Kisebb szállításban segítségemre volt, az autó: az Év Magyar Autója díjak porcelánjait ebben hoztam fel Frick-Törzsök Rebeka pécsi kerámiaművész műhelyéből. A hátsó lábtér maximális mérete 1016 milliméter, ami referenciaérték ebben az osztályban.

arteon6

A jól áttekinthető utastér minden részletében minőségi kidolgozású, az ajtóbetétek éjjel sejtelmes fénnyel (testre szabhatók a színek) vigyázzák utunkat. A modern szórakoztató és információs rendszer (a középkonzoli képernyő képátlója 9,2 hüvelyk, azaz 23,4 centiméter; ennél is nagyobb a szemünk előtt elterülő digitális műszerfal, amelynek képátlója 10,25 hüvelyk, azaz 26 centiméter) kezelése könnyen megtanulható – a klímakonzol szerencsére külön felületet kapott, sajnos részben ez is digitális -, a műszerfal kialakítása ergonomikus. Az Apple CarPlay gond nélkül futott a tesztautóban. A komfortos, otthonos érzetet támogatják a kényelmes ergoline ülések, amelyek felárért masszíroznak és jól tartanak. Bele lehet szeretni az Arteon R modellbe, nekem sikerült. A 700 watt teljesítményű, 11 hangszórós harman/kardon hangrendszer szépen szól, ahogy az is mosolyogtató, amikor egy-egy markánsabb kigyorsításnál durrog párat a kipufogó.

arteon8

Hogy megy?

A kétliteres, négyhengeres, 320 lóerős TSI (kódneve EA888, az dolgozik a Golf R-ben is) illik az autóhoz, vad utazóautó vele az Arteon Shooting Brake. A motor legnagyobb forgatónyomatéka 420 Nm, a sportkombi álló helyzetből 4,9 másodperc alatt gyorsul fel 100 kilométer/órás sebességre (a nulla 200 kilométer/óra sprintet 19,6 másodperc alatt teljesíti; 60 kilométer/óraáról 100-ra 2,8 másodperc alatt ugrik, 80 kilométer/óráról 120-ra pedig 3,3 másodperc a szintidő), végsebessége akár 270 kilométer/óra is lehet (560 ezer forintos felár ellenében, amúgy 250 kilométer/óra sebesség a maximum). Étvágya a teljesítményhez mérten elfogadható mértékű, a közel 700 kilométeres teszt során 10,3 liter/100 kilométer fogyasztást mértem, ebben volt városi forgalom is, de sokat utaztam autópályán a nagy kékséggel.

arteon15

Milyen vezetni?

Méretei (4,866 méter hosszú, 1,871 méter széles, 1462 milliméter magas, tengelytávja 2,835 méter) és üresen 1,8 tonnás tömege ellenére könnyedén mozog (2,2 tonnányi terhet vontathat), a kormány precíz, a hétfokozatú DSG-váltó finoman dolgozik. Az R csomag ellenére a futóműve meglepően kényelmes, 20-as téli Continental (245/35 R 20) kerekekkel sem bántó. Csendes az autó: ha nem akarjuk, sem a motor, sem a futómű zaja nem hallatszik be a jól szigetelt utastérbe. Van ugyanakkor hanggenerátor, ami nagyon bután utánozza egy öthengeres versenyautó hangzását, leginkább kikapcsoltam. Aztán felfedeztem, miként lehet a saját természetes hangján is élvezni az autót, az egyéni menetmódban a sportos jellemzőkkel a torzításmentes kipufogó és motorhang igazán élménnyé teszi az autózást.

arteon4

Az R változat 20 milliméterrel ül közelebb az aszfalthoz (szabad hasmagassága 138 milliméter), lengéscsillapítói alapáron aktívak (egy csúszkán 15 féle keménységben állítható). Futóműve elöl MacPherson rugóstagokat hord, hátul többlengőkaros a felfüggesztés. Összkerékhajtású, hátul elektronikus (eLSD) differenciállal, ami szét tudja osztani a nyomatékot a két hátsó kerék között. A központi differenciál 50:50 százalékban képes elosztani a nyomatékot az első és a hátsó tengely között. Bár elég nyomaték jut hátra, egyáltalán nem érezzük hátsókerékhajtásúnak, soha, semmilyen esetben. A kipörgésgátlót teljesen ki lehet kapcsolni.

arteon7

Érdemes kézzel váltani, a kormány mögötti fülek jó nagyra nőttek, könnyen elérhető ujjal a gyors váltás érdekében. A kormányzás kellemes és meglehetősen precíz. Ha hirtelen kell a plusz lóerő, a kormányon található R érintőgomb megnyomásával ledobja barátságos álcáját az autó és felhördül, majd előtör vad, férfias aszfaltszaggató énje.

arteon14

A vezetősegédek – van belőlük dögivel – biztonságosan és megbízhatóan működnek, nem túl idegesítőek. Az Arteonban az automatika a sofőr felügyelete mellett képes átvenni a kormányzást, a gyorsítást és a fékezést 210 kilométer/óra sebességig. A lapkára vetített kijelzőt (HUD, azaz vetített kijelző) nem használtam, zavarja a látóteret. Az intelligens LED-mátrix fényszórók kiválóan teljesítettek, nem vakították a szemből jövő és az előttünk haladó autókat, jól megvilágították az út szélét.

arteon3

A fékek jól harapnak, az Auto Motor und Sport német szaklap mérései alapján 100 kilométer/óra sebességről (hideg fékekkel) 34,4 méteren belül áll meg az autó.

Mennyibe kerül?

A Volkswagen Arteon Shooting Brake R alapára 22,496 millió forint, a tesztelt változatért közel 27 millió forintot kellene a pénztárnál hagyni, de szerencsére létezik kedvezmény erre az autóra is, ami nem kevés: 1,7 millió forint.

Kép és szöveg: Biró Csongor

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
Drámai pillanatokat élt át egy anya és hároméves gyereke, miután utóbbinak odacsukta a lábát a....
2024.04.17
Ahogy minden évben, idén is személyes élményekkel jelentkezünk majd a Rally Croatia-ról, azaz....
2024.04.17
Eddigi legnagyobb projektjébe vágott bele az Autistic Art Alapítvány annak érdekében, hogy egy....
2024.04.17
És egyetemistákkal együtt tervezték.   ..
2024.04.17
Állványon elhelyezett és menet közbeni sebességmérő eszközzel is dolgoztak BRFK XVIII. Kerületi....
2024.04.17
Lássuk azokat az ikonikus autótípusokat, amiket sikerült a modern korba is sikerrel átültetni. ..
2024.04.17
Éves összevetésben 7 százalékkal nőtt az autóipari termelés az első negyedévben - derül ki a....
2024.04.17
Új kiskereskedelmi koncepció hirdetett meg a Toyota, amelynek jegyében megújulnak és gyökeresen....
2024.04.17
- A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a régiós üzemanyagárak összehasonlíthatósága érdekében....
2024.04.17
Nyugat-Európában már egyre gyakoribb, és 1-2 éven belül itthon sem lesz ritka, hogy a kereskedők....