Anyukám is érteni fogja – A túl őszintén hirdetett autó | Autoszektor

használt autó

Anyukám is érteni fogja – A túl őszintén hirdetett autó

2019.08.03.

Azt gondoltam értékeli a piac, ha őszintén hirdetsz használt autót. Nem.

Szomorú családi esemény kapcsán került eladósorba egy Daewoo Kalos 1.4 S. A hagyatékként ránk maradt autót nem ismertem, de mivel az én reszortom lett az eladás, végeztem rajta egy gyors állapotfelmérést, mielőtt áruba bocsátottuk volna. A kocsi állapotát őszintén leírtam a hirdetésben, majd beáraztam a kocsit, amely így a legolcsóbb lett az adott évjáratban.

Daewoo Kalos

A Kalos és a (Chevrolet) Aveo amolyan testvérmodellek. Amikor a Daewoo-ból Chevrolet lett, olyan öszvérmegoldásokat is láttunk, mint nagybátyám autóján, mert a csomagtartón Daewoo Aveo felirat van. A forgalmi engedélyben persze továbbra Kalos szerepel, mint ahogyan a díszléc emblémáján is.

Az autó eléggé minimalista, a klímaberendezésen kívül elektromos ablakemelők vannak benne gyárilag, a már akkor is „kötelező” szervokormányon kívül – amit persze még akkor is extraként lehetett kérni hozzá. Az akkoriban a koreai autókra oly jellemző plüss kárpiton ülhetünk, ami az általam vártnál sokkal tartósabbnak bizonyult: 100.000 km után is vállalható állapotú.

Sajnos megsérült az eleje

Lássuk be, sokat ront egy használt autó összképén, ha törött. Ennek az autónak a bal első rész sérült, ami érintette az első lökhárítót és a motorházfedelet, de a bal első sárvédő is deformálódott egy kicsit.

Tanakodtunk a családban, hogy helyre kellene-e állítani eladás előtt, de ez végül elvetettük, nem kifejezetten anyagi okokból. A helyzet az, hogy a kocsi műszakija idő közben lejárt, és a legegyszerűbb megoldásnak azt tűnt, hogy ideiglenesen kivonattuk a forgalomból. Javítás nélkül úgysem menne át a műszaki vizsgán, javíttatni pedig a családban senkinek sincs érkezése, nem is biztos, hogy megéri már nekünk, arról nem is beszélve, hogy 2-3 hónap a jellemző bekerülési idő egy javítóműhelybe.

Matt lámpák

A nap UV sugarai, a gépi mosás és ki tudja, még mi kikezdik a fényszórók műanyag burkolatát. Persze lehetne polírozni rajta akár házilag is, de ez megint egy legalább fél napos kitelepülés, sok munka és árnövelő hatása kétséges. A vészhárító cseréhez úgyis szabaddá válik majd az egész terület, akkor a polírozás is hatékonyabb lesz.

Nagyobb sérülés még a jobb első ajtón van, de ez már csak pont az i-re, nem ettől nem talált még gazdára.

Utastér

Az utastér éppen úgy fest, mint amelyik autó már 100.000 km-t szolgált. Ahogy említettem, a plüss üléshuzatok meglepően jó állapotban maradtak, a kormány is. Az utólag beépített Panasonic CD-s rádió szól, működik, ebben a kategóriában többet ne várjon az ember.

A klíma okoz néma csalódást. Nem tudom, mi van vele, de nem kapcsol. A klasszikus autókereskedős szöveg, hogy csak fel kell tölteni gázzal. Én ezt nem tudom ígérni, lehet, hogy tényleg ennyi a gond, lehet, hogy más.

A váltókar és a rögzítő fék karjának szoknyái lehámlottak, élve a Csernobil sorozatból szállóigévé vált frázissal: „Nem jó, de nem is tragikus.”

Futómű, gumik

Az első futóműből jön egy kis kattogás, kopogás. Eléggé stabilizátor rúd lógás érzete van a dolognak, de bármi más is lehet. Ez sem katasztrófa, de igényeséknél javításért kiált.

A kocsin lévő acélfelniken téli gumi van, bár ezek inkább riasztóberendezésként szolgálnak az autón, mintsem értéknövelőnek, tulajdonképpen teljesen elfogytak. A garázsban – mert hogy garázsban áll – ott van a gyári könnyűfém garnitúra nyári gumikkal. Azok az abroncsok sem túl acélosak, de legalább a kerékkészletek beszerzésével nem lesz gond. A 175/70R13 méretű abroncsokkal már 10.000 Ft / db áron körbegumizhatjuk a kocsit.

Túlzott őszinteség?

Amolyan használt autó piaci terepmunkának is betudható ez a projekt. Azt gondolom bőven tovább mentem, mint amit a hirdetők megtesznek a valóságtartalom érdekében.

Egyrészt a hirdetés leírásában a fenti hibákat egytől egyig leírtam. Benne van a törés, a nem működő klíma és a fényszórók állapota, de még a kopogó futómű is.

Leírtam azt is, hogy ezen hibák ismeretében érdeklődjenek, mert a garázs, ahol áll a kocsi, igen szűk ajtóval rendelkezik, és külön kockázatot jelent számomra minden ki- és beparkolás.

Ha ez még nem lenne elég az őszinteségből, a központi adatnyilvántartó rendszerből lekérdtem a kocsi adatait és a kifejezetten erre szolgáló felületre fel is töltöttem a dokumentumot, hogy ezzel se kelljen a kedves érdeklődőknek bajlódni.

Majdnem tele is van tankolva

Tovább megyek, használt autók vásárlás előtti átvizsgálásával foglalkozó vállalkozásomban rendszeresített digitális állapotlapot készítettem az autóról, és ez is megtalálható a hirdetés, egyéb dokumentumok részén.

Egyelőre teljes a kudarc

A hirdetést három hete adtam fel és eddig mindössze egy, a válaszomra megérdemelten nem számítható giga-kereskedés jelezte, hogy az azonnal készpénzért megvennék az autót. Igaz, ők 3 SMS-t is küldtek már.

(Bocs, a minőségért!) Egy külön díjért kiemelt autó a miénk elé furakodott

Nulla, azaz 0 érdeklődő volt. Egy amúgy működő, 100.000 km-es autó 360.000,- Ft-ért senkinek nem keltette fel az érdeklődését. A piacon most a miénkkel együtt 3 db Kalos van meghirdetve. (Csak 2005-ös, négyajtós modelleket listáztam.) A másik kettő egységesen 499.000,- Ft.

Ha a karosszérát tisztességesen megjavíttatják, gondolok itt a vészhárító cseréjére és fényezésére, a motorház fedél és a bal első sárvédő javítására és fényezésére, arra szerintem 120.000,- Ft-ot kell áldozni. Ha bontva találunk színazonos elemeket, akkor ez az összeg jelentősen csökkenthető.

A klímát 10.000,- Ft-ért biztosan feltöltik és jó esetben ezzel meg is oldódik a probléma. Két „stabpálcva” 8.000,- Ft kedvezmény nélkül, kb 1 óra alatt kávézással együtt be is szerelik.

Nem jó az ár

Ha a piac 500.000 Ft-os forgalmi értékéből indulok ki és levonom a fenti javítási költségeket (amelyeken még azért lehet csökkenteni) akkor a 360.000 Ft-os irányár nem tűnik elhibázottnak.

Áldoztam erre is és csináltam egy Eurotax értékelést is. 548 ezer forintos eladási és 428 ezer forintos vételi ár jött ki. Ez utóbbival kalkulálva még magas a 360, de nem elsősorban kereskedőnek szeretném eladni. Ők annyira alacsony összeget mondanának rá, hogy a végén maradjon is valami tisztességes hasznuk rajta, hogy nagyon fájna a szívem. Szerintem 200.000-nél nem adnának többet érte.

Nem jött be az őszinteség

Nagyon úgy fest a dolog, hogy a magyarok tényleg nem a realitást keresik, hanem álmokat kergetnek, amikor a használt piacon körülnéznek. Itt egy kocsi, pontosan leírva a tennivalókkal, hibákkal, de neeeeeem, majd a női tulajdonostól, végig garázsban tartott, rendszeres szervizelt, és egyén anderseni fordulatokkal telepakolt autót veszik meg, aztán jönnek a csalódások.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....
2024.04.19
A Mazda Motor megkezdte a MAZDA MX-30 e-SKYACTIV R-EV európai modelljének sorozatgyártását a....
2024.04.19
A hétvégén a Róma mellett található Vallelunga versenypályán kezdődik a túraautósok....
2024.04.19
A sanghaji aszfaltcsíkon öt év után rendeznek újra F1-es versenyt. ..
2024.04.19
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc....
2024.04.19
Ideiglenes kényszermegoldásokkal hozná versenyképes pozícióba az európai gyártókat az Európai....
2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....