Anyukám is érteni fogja – Mi a helyzet a DPF kiiktatással? | Autoszektor
részecskeszűrő

Anyukám is érteni fogja – Mi a helyzet a DPF kiiktatással?

2017.12.29.

Mindenhol hirdetik, sőt, van, ahol javasolják is a részecskeszűrő kiiktatását a dízel autókból. Utánanéztünk, mi a helyzet ezen a téren.

Nemrég a közösségi oldalakon működő autós csoportokról, klubokról írunk összefoglalót. Az anyaggyűjtés során, de korábban is, amikor ilyen oldalakon jártam feltűnt, hogy a részecskeszűrő problémákkal küszködő autósoknak sokan azt javasolják, hogy egyszerűen iktassa ki a kocsiból a DPF-et és a problémát egyszer és mindenkorra tudja le ezzel.

Ugyanez a helyzet az EGR szeleppel is, sok használt autóhirdetésben is ezt látom: FAP/DPF off, EGR off. Mindig idegesített az ilyen egyedi módolás, mert hiszem, hogy egy autóba nem kerülnek be véletlenül alkatrészek. Nem téma most, de hasonlóképpen vagyok a chiptuning-gal is, mert ott meg azt vonják kétségbe az átalakítók, hogy a gyári mérnökök nem a legtöbbet hozták ki az adott motorból, persze az élettartamot és a károsanyag kibocsátást is figyelembe véve.

Gyorstalpaló

Sokszor foglalkoztunk már a részecskeszűrőkkel. Aki még nem tudja, mi ez az alkatrész, az gyorsan lapozzon vissza az Anyukám is érteni fogja rovat korábbi írásához, vagy olvassa el a Mesél a szakértő rovat, A DPF csapda című írását. A részecskeszűrő (diesel particular filter –DPF, vagy Filtre À Particule FAP) lényege, hogy fizikai szűrőt állít a koromrészecskék útjába, amelyet az arra alkalmas időpontban kiürít, vagyis regenerálja magát. Ez az alkatrész sem örökéletű, a regenerálás bizonyos tömítettségi szint felett nem működik. A részecskeszűrők tisztítását tudtommal egyetlen gyártó sem fogadja el javítási technológiának, hanem a DPF cseréjét írják elő. Megjegyzem az általam eddig látott tisztítások nagyobb hányada volt sikertelen, mint sikeres.

Az EGR a kipufogógáz visszavezetésére szolgál. Lényege, hogy az üzemi hőmérséklet eléréséig a jó meleg kipufogógáz visszavezetésével segít melegíteni a motort, plusz a nitrogénoxid kibocsátást is kordában tartja. Bővebben Őri Péter értő írásaiból lehet tájékozódni.

Egyébként ide sorolhatók még az állítható szívósorok is, amelyek százezer forint környékén kaphatók, de úgy nevezett ledugózással itt van alternatív megoldás.

Ezek tehát környezetvédelmi feladatokat látnak el. A tiszta autózás pedig rettenetesen drága!

A DPF rettenetesen is drága! Nagyságrendileg félmillió forintos kiadás, ha új kell belőle, ebből a szempontból teljes a létjogosultsága az alternatív megoldásoknak, amelyek közül a legdrasztikusabb a szűrő fizikai eltávolítása és az autó vezérlőegységének átírása. Innentől kezdve a kocsi nem teszi magát vészüzemmódba, nincs hibajelzés a műszerfalon, és nem költöttünk öt kilót a cserére, hanem ennek kb. 10%-ából „megoldottuk a problémát.

Az EGR szelep már nem ekkora falat, de hibát, tiltást ez is okozhat, így hát sokan úgy gondolják, ennek is mennie kell.

Járműátalakításnak számít

Az ügyben hosszan beszélgettem Mikulás Róberttel, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Jármű Módszertani Főosztályának vezetőjével. Elsőként rögzítettük, hogy minden átalakítás, amit elvégzünk a járművön, a motorcserétől a chiptuningon át, az átfestésig engedélyköteles, elvileg még a gyári mérettől eltérő kerekeket is be kell(ene) jelentenünk.

Nem is nagyon mentünk bele ezeknek az engedélyezési procedúráknak a taglalásába, mert egy alapelvet gyorsan tisztáztunk:

NEM KAPHAT ENGEDÉLYT SEMMILYEN ÁTALAKÍTÁS, AMELYNEK SORÁN A JÁRMŰ KÖRNYEZETVÉDELMI MUTAÓI A GYÁRI ÉRTÉKEKNÉL ROSSZABBAK LESZNEK.

Tehát a hivatal élből utasítaná el az ilyen kérvényeket, nem is gondolom, hogy bárki ilyet nyújtott volna be.

(El)rettentő példa

Igazságügyi szakértői praxisomat nemrég a fiatal anyuka kereste meg azzal, hogy egy baleset utáni javításkor a BMW márkaszervizben közölték vele, hogy nincsen részecskeszűrő az X3-asban, amelyet pótolni kell. A számlán ez a tétel 553.000 Ft-os képviselt. Gyorsan kiderült, hogy az ügyfél korábban így vette a kocsit, nem tudott róla, hogy mind a hardver (maga a szűrő) és a szoftver (vezérlőegység program) is hiányzik, illetve módosítva lett.

Egy vásárlás előtti átvizsgálás során a diagnosztikai értékek (vagy azok hiánya) azonnal kimutatta volna, hogy valami nincs rendjén, de emelés körben a szétvágott, majd összehegesztett DPF ház is árulkodó lehetett volna. Így viszont hibás teljesítés a kereskedő részéről, akár be is lehetne perelni.

A lebukás szinte kizárt

Az alkalmazott mérési módszerek azonban szinte soha nem mutatják ki, hogy hibás, vagy hiányzó DPF-fel van dolgunk. Egy műszaki vizsgán nem végeznek olyan szintű gázelemzést, ahol azonnal kibukna, hogy nincs szűrés. Pedig van olyan kísérleti műszer a hatóság birtokában, amellyel el lehetne végezni a pontos mérést, azonban hiába az EURO5-6 besorolás, a járművek adattábláján még mindig olyan füstölési értékek vannak feltüntetve, amelyeket gyakorlatilag DPF nélkül is hoz a legtöbb autó.

Egy műszaki vizsgának pedig nem lehet az része, hogy a vizsgabiztos megbontja a kipufogórendszert és órákat szöszmötöl a kocsi alatt, erre sem idő, sem pénz nem áll rendelkezése.

Közúton ezt pontosan mérni pedig szinte lehetetlen.

Ha mégis megbukunk valamilyen hatósági ellenőrzésen, akkor ez azonnali műszaki érvényesség megvonással, a rendszám le- és a forgalmi engedély el vételével jár, vagyis jöhet a DPF visszaépítése és a „szigorított” (hatóság előtti) műszaki vizsga. Annak a vizsgaállomásnak pedig, ahol ez a kocsi bizonyíthatóan részecskeszűrő nélkül átment, 200.000 Ft azonnali bírság jár.

Ne csináld!

Bár a lebukás veszélye nem túl nagy, már csak törvénykövetési szempontból sem javasolnám senkinek, hogy kiiktasson ilyen alkatrészeket az autójából. Nem véletlenül jönnek hozzánk viszonylag olcsón a tizenéves használt autók nyugatról, hiszen például a DPF, de még egy sor más drága alkatrész is ilyenkor ér életciklusa végére, amelynek csereigénye gazdasági totálkárossá tesz, egy amúgy ránézésre tökéletes járművet. Jó lenne, ha mindenki elfogadná, hogy az autózás nem csak a benzin, vagy gázolaj ára miatt drága, hanem a fenntartásba még kismillió költséghely beletartozik, ami be kell vállalni.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....