AMTS 2017

AMTS percről-percre – a Can-Am Spyder F3S Daytona az AMTS-en látható először európában

2017.03.25.

Ahogy a Harley Davidson Amerika után Európában is kultikus járművé vált, most kezd valami hasonló utat bejárni a kanadai Bombardier első ránézésre elképesztő külsejű és formájú trike-ja, a Can-Am Spyder. A café racer stílusú háromkerekű mellett a kétszemélyes off-roadozáshoz is kiváló Maverick 1000 X3 XRS is látható a Jetpower Hungary standján.

A Can-Am-nak Magyarországon lassan 20 éve ugyan az a cég, ugyan az a vezetőség, ugyanazok az évről-évre gyári továbbképzéseken résztvevő szerelők a képviselői, akik immáron különleges státuszt élveznek a piacon. Talán ennek is köszönhető, hogy az elsők között érkezett meg Magyarországra a Can-Am Spyder 2017-es legbrutálisabb újdonsága, az 1330 köbcentis, hatsebességes, félautomata váltóval és brutális Brembo fékrendszerrel szerelt, ABS-szel, menetstabilizátorral és a hosszú országúti menetelésekhez tempomattal felszerelt Can-Am Spyder F3S Daytona.

Fotó: Horváth Miklós

Az új modellt egyértelműen az amerikai Nascar autóversenyek ihlették, sőt az amerikai versenysorozat női szupersztárja, Danica Patrick számára egy kifejezetten Nascar pályákra illő prototípus is készült, ami nem meglepő, hiszen sokáig Danica Patrick volt a Spyder reklámarca - meséli Bóday Pál. A magyarországi forgalmazó Jet-Power Hungary kommunikációs igazgatója azt is elmondta: különleges rangot jelent, hogy a budapesti motor shown már élőben megtekinthető a Spyder F3S Daytona, és a cég dunaharaszti bázisán folyamatosan megtekinthető, tesztelhető és készletről megvásárolható.

Bóday Pál szerint kisebb volumenben bár, de valóban ugyanaz a folyamat zajlik, amely évtizedekkel ez előtt a Harley Davidsonnal történt: egy nagy tengeren túli legenda elkezdett az öreg kontinensen is kultikus tárggyá válni, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy 2016 nyarán a Can-Am Spyderek tulajdonosainak európai találkozóján immáron 1000 darab fölötti jármű vett részt, és a magyar Spyder tulajdonosok összetartó és lelkes csapata Magyarországot is felhelyezte a Spyderimádók világatlaszára.

A Spyder Daytona egy igazi sportgép, amely például egy ülésesíthető és egy gombbal az úgynevezett sport mód is kapcsolható, amely nyomán a munkáját egyébként kitűnően végző menetstabilizátor ad azért egy kis teret a csúszkálásnak és a sportos kanyarvételnek. Ettől függetlenül a Spyder Daytona változata is alkalmas, kényelmes hosszabb távú túrákra is. Nem hiányzik róla a Spyderek védjegye, az első két kerék között elhelyezkedő zárható csomagtartó. A többi, inkább túrázásra hangolt modellhez hasonlóan a sportos csúcsmodellnél is személyre szabható kormány és lábtartó, szervó kormány és tempomat teszi az utazást nemcsak feledhetetlenné, de fejedelmi kényelművé is.

A Maverick 1000 X3 XRS különlegessége, hogy a Rotax erőforrás 154 lóerős teljesítményét egy új fejlesztésű 900 köbcentis, háromhengeres, turbós blokk szolgáltatja egy fokozatmentes automata váltón keresztül. A kapcsolható négykerék-hajtású off-road gépezet 183 cm széles, hosszú rugóutakkal, LED lámpákkal és haspáncéllal van felszerelve. A ballonos abroncsok 14 colos erősített alufelnikre feszülnek, külső kerületük 30 hevelykes. A 2017-es modell megtekinthető és kipróbálható az importőr dunaharaszti telephelyén, ára 23.300 euró (+ÁFA).

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.20
A TCR World Tour egyetlen magyar versenyzője az első helyről indulhat a szombati első futamon....
2024.04.20
A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a ....
2024.04.20
Rendkívül izgalmasan alakul a rali-vb szezon második aszfaltos versenye, ugyanis még Ogier is....
2024.04.20
Megközelítette az 1500-at a hazánkban a tavaly eladott kínai autók száma és ebbe nem számoltuk bele....
2024.04.20
Azt gondolta, jó ötlet felmászni a méregdrága szupersportkocsira. ..
2024.04.20
A negyedik helyről rajtoló Max Verstappen, a Red Bull címvédő és háromszoros világbajnok....
2024.04.20
Németországnak nem sikerült elérnie kitűzött klímaterveit, úgyhogy egészen szokatlan tervekkel....
2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....