cégautó

Alacsony a cégautók kihasználtsága, az autómegosztás lehet a megoldás

2023.03.04.

Kisebb autóknál évi 7500, közepesnél pedig 16 ezer kilométernél kevesebb megtétele esetén már nem éri meg saját kocsit fenntartani a Jövő Mobilitása Szövetség számításai szerint.

A Jövő Mobilitása Szövetség számításai szerint ha például egy cégnél főként alkalomszerűen használják a dolgozók a céges vagy kulcsos autókat, és nem óriási távokra, ehhez teljesen felesleges vállalati flottát fenntartani és üzemeltetni, az adminisztráció összes pluszmunkájával. Az adatok azt mutatják, hogy kisebb autóknál évi 7500 kilométer, közepes méretűeknél pedig 16 ezer kilométer vagy annál kevesebb megtétele esetén már nem éri meg saját kocsit fenntartani, illetve sokszor ennél jóval magasabb kilométerszám esetében is előnyösebb megoldást jelent a carsharing használata.

A közlemény idézi Pukler Gábort, a szövetség elnökét, aki elmondta: a céges autók a nap nagy részében állnak, ráadásul sokszor fizetős garázsokban. Azt látják, hogy az átlagos autókihasználtság 3-4 százalékos, ez a rendkívül alacsony arány a kizárólag munkába járásra használt céges autókra is igaz. Hozzátette: az autómegosztás egy adómentes juttatás, melynek adómentessége akkor is fennáll, ha a munkavállaló magáncélra veszi igénybe a közösségi autót, sőt, az utóbbi esetben a juttatás cafeteria-rendszerben is adható. Ezzel a megoldással így azok is hozzáférést kaphatnak a megosztott autókhoz, akiknek a céges szabályok alapján az egyébként nem járna, miközben a munkaadó újragondolhatja és optimalizálhatja az indokoltan fenntartandó flottaméretet.

A Jövő Mobilitása Szövetség szerint ez a megoldás nemcsak az autókra, hanem más mobilitási eszközökre is alkalmazható: például zéróemissziós e-kerékpár flotta is létrehozható a dolgozók számára, adómentes béren kívüli juttatásként is.

A közleményben kitérnek arra is, hogy a tapasztalatok szerint, jóllehet a fenntartható működés (ESG - environmental, social, governance - környezeti, társadalmi, irányítási szempont) ma már versenyképességi tényező, nagy a különbség a magyar vállalatok körében az erre való felkészülésre. A szövetség ajánlása szerint azonban javítható a cégek hatékonysága, ha például nemcsak a környezeti célok, az energiahatékonysági és az üvegházhatású gázok kibocsátás-csökkentésére koncentrálnak, hanem arra is, ha például a carsharingon keresztül jobb logisztikai rendszert alakítanak ki, a személyzeti járműparkot elektromosra cserélik, és ezzel is csökkentik a munkába járás és munkavégzés karbonlábnyomát.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.11
Téli izgalom a jégen: a Lamborghini Esperienza Neve debütált Belső-Mongóliában. A Revuelto, a....
2025.01.11
Az autósok között kettős Mini-sikerrel zárult a Szaúd-Arábiában zajló 47. Dakar-rali hatodik....
2025.01.11
Naná, hogy a Tokiói Autószalonon debütál majd a japán Drift King által fémjelzett Hyundai Ioniq 5 N....
2025.01.11
Az Alpine Forma-1-es istálló tartalékversenyzőjeként folytatja pályafutását Franco Colapinto, aki....
2025.01.11
A Szegeden autógyárat építő BYD három új márkakereskedéssel bővíti magyarországi értékesítési és....
2025.01.11
A baleset vétlen elszenvedőjének fedélzeti kamerája rögzítette a felvételt, január 8-án, este.   ..
2025.01.11
A teljes egészében megújuló nyersanyagokból készült üzemanyag (HVO100) a hagyományos dízelhez....
2025.01.11
A koreai autógyártó a mai napon bejelentette, hogy stratégiai együttműködésre lép az NVIDIA....
2025.01.11
Az Egri Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki ittasan vezetve egy bejárati kapu....
2025.01.11
A villanyautópiac fejlődése Németországban tavaly elmaradt a várakozásoktól. A szövetségi gépjármű-....