utánpótlás

Akik tudtak ésszel száguldani: a Mid Night Club

2019.08.31.

Nemrég írtunk az autós közösségekről és fokozatos eltűnésükről. Persze bőven találni még kis autós klubokat, de olyat, mint amilyen egykor Japán, azon belül pedig Tokió útjain száguldozott biztosan nem. Bemutatjuk, a legendás Mid Night Club-ot.

A társaságot 1987-ben alapították, mindössze néhány taggal. A tagok száma később emelkedett, de igen lassú ütemben, ugyanis nagyon szigorú feltételeknek kellett megfelelni, ha valaki egy ilyen elit klubba akart tartozni. Természetesen kizárólag ajánlással lehetett bekerülni, de megfelelő autó hiányában hiába való volt, ha magát az embert elfogadták.

Megfelelő autó alatt nem egyszerűen gyors autókról beszélünk, a jelentkező járművének minimum 260 km/h-val kellett tudnia száguldani, de ha labdába akart rúgni a nagyok között, bőven 300 feletti végsebességre volt szükség. Nem tudjuk eléggé hangsúlyozni, hogy a 90-es évekről beszélünk! Egy ilyen sebességre képes járműhöz persze vastag pénztárca kellett, valamint megfelelő mechanikai tudás, hogy a hivatalos előírás szerint 180 km/h-nál leszabályozott autókból kihozzák azt a bődületes teljesítményt, amire a klubban szükség volt.

Persze nem sok autóból lehetett akkoriban ekkora teljesítményt elővarázsolni, így igazi legendák volánjai mögött ültek a klub tagjai. Mazda RX-7, Toyota Supra és R32 Skyline GT-R voltak a tipikus versenyzők, de a leghíresebb egy Blackbird névre keresztelt Porsche 911 (930) Turbo lett. Utóbbi a társaság vezetőjének autója volt, amire a legenda szerint 2 millió dollár körüli összeget költött az egyébként orvosként praktizáló klubalapító.

Ha sikerült is bekerülni, az újdonsült tagok még mindig csak fél lábbal léptek be a klub ajtaján, ugyanis a tagság első évében az összes találkozón kötelező volt a megjelenés az újonc tagok számára. Mindeközben pedig meg kellett mutatniuk vezetési képességeiket is. Az utcai versenyzésről manapság az ön- és közveszélyes manőverek jutnak az ember eszébe, de a Mid Night Club ebből a szempontból is eltér attól, amit az utcai versenyzésről gondolni szokás. Legfőbb szabályuk a biztonság szem előtt tartása volt. Ha egy tag veszélyeztetett egy „civilt” vagy egy másik klubtagot, azonnal kizárták a patinás társaságból. Nem csoda, hogy a legnépesebb időszakában is legfeljebb 30 tagja volt az elit közösségnek.

A versenyeik sem a „hagyományos” módon zajlottak. Nem a látványra mentek, nem érdekelte őket a driftelés, ahogy egy tag fogalmazott: „A driftelés a gyengéknek való. Mi a maximális sebességre hajtunk.” Így is volt. A versenyt az nyerte, akit először veszítettek szem elől a többiek.

Persze a rendőrség próbált véget vetni az őrületes száguldozásnak, az autóik ugyanúgy 180 km/h-ra voltak szabályozva, mint az összes többi japán autó (persze a Mid Night Club tagjainak autói kivételt képeztek), így konkrétan esélyük sem volt elkapni a versenyzőket. A tagok igyekeztek is megtartani anonimitásukat, nem tudtak sokat egymásról és az autón elhelyezett matricákról ismerték fel egymást. Ezeket a matricákat persze sokan másolták, de akiknek az autóján indokolatlanul találtak ilyen jelzést, a valódi klubtagok nem bántak kesztyűs kézzel sem a tulajdonossal, sem pedig a járművel.

A találkozók is a legnagyobb titokban kerültek megrendezésre. Mivel internet még nem volt, újságokban rejtették el a következő találkozó helyét és idejét, a találkozók végén pedig elhintették a tagok számára, hogy mit keressenek az újságban. "Eladó fűrész, találkozzunk a ..... parkolóban pénteken, 11 órakor!"

Idővel két egykori tag kiléte nyilvánosságra került, míg az egyik ingatlanfejlesztéssel foglalkozott, a másik autókereskedést vezetett. A többiekről nem sokat tudni, de állítólag számos mai nagy tuningcég alapítója is tagja volt a Mid Night Club-nak.

Amilyen dicsőséges volt a klub léte, olyan szomorú lett a vége. A tagok összetűzésbe kerültek egy motoros bandával, akik egy verseny során egy nagyforgalmú útszakaszra „kényszerítették” az autósokat. 2 ember meghalt, hatan kerültek korházba, a klub pedig alapelveihez hűen azonnali hatállyal megszűnt létezni. Tagjairól csak legendák terjengenek, de a Mid Night Club minden bizonnyal örökké fennmarad az emlékezet számára egy olyan korról, ahol még jelentett valamit, az, hogy aki reggel elindul, este érjen is haza.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.26
Egyesek számára a tél a meghittséget és a kalandokat jelenti: sítúrákat, téli tájakat és kandalló....
2025.12.26
A BMW Group utazáselemzéssel, gamifikációval és CO2-tudatos járműtöltéssel látványosan hatékonyabb....
2025.12.26
Ezúttal rendhagyó módon nem csak a távozó 2025-ös évre, hanem 35 évre tekintett vissza a....
2025.12.26
Többet és hosszabb utakon vezettek 2025-ben a wigo carsharing felhasználói, akik közül a....
2025.12.26
Mutatjuk, mi várható ma a hazai utakon. A közúti közlekedést befolyásoló időjárási körülmények az....
2025.12.26
Két rendőr segített egy turistának és ötéves lányának szombat este, miután eltévedtek Bécs....
2025.12.25
Az autógyártó amerikai részlege készítette el stop-motion technikával az aranyos ünnepi videót. ..
2025.12.25
Néhány hete még csak terv volt, mára azonban egész pontos adatok kerültek napvilágra arról, hogy....
2025.12.25
Megérkezett az új GLC, ami már a Merci jövőjét mutatja. Beszámolónk a bemutatóról rengeteg képpel! ..
2025.12.25
Az elektromos Type 00 már túl van az első sajtóbemutatóján, de egyelőre még csak az anyósülésére....