elektromobilitás

Akár egymillió elektromos Volvo lehet az utakon 2025-re

2016.04.29.

A Volvo Cars bejelentette, hogy 2025-ig bezárólag összesen akár egymillió villamosított gépkocsit szeretne forgalomba hozni.

A svéd vállalat ezen célkitűzésének megvalósítása érdekében modellkínálata minden tagjából legalább két hibrid változatot kíván elkészíteni, továbbá 2019-ben piacra dobja első tisztán elektromos üzemű járművét.

„Szándékosan ambiciózus célt tűztünk ki magunk elé.” – mondta Håkan Samuelsson, a Volvo Cars elnök-vezérigazgatója „Nagy kihívás lesz ezt teljesíteni, ám a Volvo szeretne az elektromos átállás folyamatában az élen járni.”

A Volvo Cars immár öt éve készül a részben vagy teljesen elektromos járművek térnyerésére. A márka kifejlesztett két vadonatúj platformot – a nagyobb modellekhez szánt SPA méretezhető padlólemezt, illetve a kisebb típusok alapjául szolgáló CMA kompakt moduláris padlólemezt –, amelyek képesek hibrid vagy akár teljesen elektromos hajtáslánc-technológiák befogadására.

A nagyobb 90-es széria, illetve a 60-as széria tagjai az SPA platformot alkalmazzák, hamarosan pedig bemutatkozik a CMA padlóra épülő kisebb, globális széria, a 40-es modellcsalád is. Ezen autók egytől egyig elérhetők lesznek részben vagy teljesen elektromos kivitelben. Az egymillió darab elektromos gépkocsi ezen eladások összességéből adódik.

Az új vállalást a Volvo Cars ‘omtanke’ néven emlegeti; a svéd kifejezés annyit tesz, ‘megfontolás’ vagy ‘gondoskodás’. A Volvo Cars most meghirdetett vállalásai között olyan programok szerepelnek, mint hogy a vállalat 2025-re szénsemlegessé teszi üzleti tevékenységeit, hogy 2020-ra 35 százalékra növeli a nők arányát a vezető beosztású dolgozók körében, vagy hogy további lépéseket tesz azon korábbi célkitűzésének megvalósítása érdekében, hogy az új Volvo gépkocsik fedélzetén utazva senki ne szenvedhessen súlyos sérüléssel járó vagy halálos balesetet. A Volvo Cars nemzetközi partnereivel együttműködésben szorgalmazza és támogatja a fenntarthatóság gyakorlatát.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.27
Fény és árnyék: az ausztriai fuvarozó és szállítmányozó cégek teljesítményét nem lehet egyértelműen....
2025.01.27
Ünnepélyes keretek között aláírt együttműködési megállapodással indult hivatalosan útjára a Magyar....
2025.01.27
Története során először került fel a győri Széchenyi István Egyetem a Times Higher Education....
2025.01.27
Sébastien Ogier a saját rekordját döntötte meg azzal, hogy tizedszerre aratott győzelmet Monte-....
2025.01.27
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség indítványára a bíróság letartóztatta azt a Pest vármegyei....
2025.01.27
A svájci Zermatt még a 80-as években hozott döntést arról, hogy a város lakói végleg lemondanak a....
2025.01.27
A példátlan ütemű technológiai fejlődés és a mesterséges intelligencia korában a jövőbiztos tudás....
2025.01.27
Két hazai nagyvárossal közösen pályázott az egyetem döntéstámogató megoldások fejlesztésére. ..
2025.01.27
A KDH ( Kereszténydemokrata Mozgalom) képviselőcsoportja azt szeretné elérni, hogy a....
2025.01.27
A légszennyezettségi mérések szerint a bécsi levegő tisztasága az utóbbi évek legjobb eredményeit....