Évrõl évre új versenyzõk csatlakoznak a versenyhez – a 2015-ben a motoros és a kamionos mezõnyben történt látványos létszámemelkedés. Tíz kamion vág majd neki az emberpróbáló távnak, és ami nagyon jó hír a drukkereknek, hogy a világverõ Kamazok visszatérnek Afrikába. Az orosz armada Anton Sibalovot és Szergej Kuprianovot indítja a viadalon, méghozzá egy hibrid kamionnal, ami minden kétséget kizáróan a jövõ egyik nagy szenzációja lesz.
Nem hiányozhat a rajttól a cseh Tomas Tomecek (aki Tatra kamionjával már négy alkalommal gyõzedelmeskedett a viadalon), vagy a portugál Elisabete Jacinto, aki évrõl évre borsot tör a férfiak orra alá. És persze harcol majd a dobogós helyek valamelyikéért Kovács Miklós erõtõl duzzadó Scaniája is – a magyar drukkereknek ez az egyik legfontosabb hír –, a jó kedélyû magyar versenyzõ már nyert is ezen a viadalon, s tavaly másodikként ért célba. Hozzá csatlakozik egyébként még egy magyar egység – az Opel Dakar Team képviseletében Vörös Ferenc irányítja a csapat MAN típusú versenykamionját.
KÉT KERÉKEN
A motorosok mezõnye körülbelül harminc tagú lesz – 13 nemzetbõl érkeznek pilóták, és 2 hölgy is lesz a mezõnyben, ami több, mint érdekes. A norvég Pal Anders Ullevalseter a legnagyobb név, aki az utóbbi 20 évben folyamatosan a világ élmezõnyében vitézkedett, és tapasztalatait felhasználva Afrikában megszerezheti pályafutása legnagyobb gyõzelmét.
A vikingnek kemény harcot kell majd vívnia az osztrák Robert Theuretzbacherrel, aki a legutóbbi Africa Race-en lélegzetelállítóan gyors volt. Minden esélye megvolt arra, hogy a dobogón végezzen, ám végül egy technikai hiba megakadályozta ebben. És akkor a hölgyekrõl: ketten lesznek, a brit Patsy Quick és a nõi világbajnokság második helyezettje, a rettenetesen gyors Anasztaszija Nifontova. A brit versenyzõ bõvelkedik sivatagi tapasztalatokban, az orosz azonban most elõször megy Afrikába, viszont nagyon elszánt, hogy elérje a Rózsaszín tó partján felállított céldobogót.
SÛRÛ AUTÓS MEZÕNY
Nagyon szerencsés az, aki az autós kategóriában eltalálja a jövõ évi gyõztest, ugyanis a mezõny rendkívül sûrû.
Jó hír a magyar drukkereknek, hogy a szervezõk is a nagy esélyesek között emlegetik a magyar Szalay Balázs, Bunkoczi László (Opel Mokka) kettõst, amely tavaly is a dobogós helyekért, sõt, valójában az elsõ helyért vívott hatalmas harcot a kétszeres Dakar-gyõztes Jean-Louis Schlesserrel , ám féltáv után a motorja felmondta a szolgálatot.
S hogy kikkel kell megküzdeniük a magyaroknak?
Jacky Loomans már tavaly is nagy ellenfélnek bizonyult a Toyotával, de az elõzetes nevezési alapján ott lesz a mezõnyben a régi nagy ellenfél, a cseh Miroslav Zapletal, s nem egyedül jön Hummerjével, hanem elhozza Jurij Sazonovot és Andrej Cserednyikovot – a magyar páros számára õk sem ismeretlenek, a nemzetközi versenyeken jó néhányszor összecsaptak egymással.
Noha a marokkói szakaszok a négykerékhajtású jármûveknek kedveznek majd, nem szabad elfeledkeznünk a mauritániai, dûnés szakaszokról, amelyeken Jean Antoine Sabatier rettenetesen gyors volt legutóbb, s aligha lesz másként ez az elõttünk álló versenyen. S rajta kívül is rajthoz áll még jó néhány Buggy, szóval velük is számolni kell.
Az Africa Race az elõzõ évekhez hasonlóan szerepel a nemzetközi tévétársaságok programján – az Eurosport 2015-ben is közvetíti az eseményeket.
S további nemzetközi elismerés, hogy összesen 29 ország versenyzõi állnak majd rajthoz a viadalon.