Toyota

Adatalapon előzné meg a közlekedési baleseteket a Toyota és az NTT

2024.12.04.

Telekommunikációs partnerével együtt olyan, összetett rendszer kiépítésén dolgozik a Toyota, amely adatalapon képes megelőzni a forgalmi baleseteket.

Az elmúlt években hatalmas fejlődésen mentek keresztül az elektronikus vezetőtámogató rendszerek, az autók egyre hatékonyabban ügyelnek utasaik és a közlekedés további résztvevőinek a biztonságára. Ahhoz azonban, hogy még jobb eredményeket érhessünk el, nem elég a járműveket egymástól elszigetelten tökéletesíteni: hálózatba kell kapcsolni biztonsági rendszereiket, hogy egymással és az infrastruktúrával kommunikálva minden korábbinál hamarabb és eredményesebben ismerhessék fel a vészhelyzeteket, és tehessenek lépéseket azok elhárítására.

A Toyota ezért most stratégiai együttműködési megállapodást kötött az NTT (Nippon Telegraph and Telephone Corporation) távközlési vállalattal, hogy az évtized végére együtt kiépítsenek egy olyan, mesterséges intelligencián alapuló rendszert, amely alkalmas ezeknek a céloknak a megvalósítására.

Az alapokat ehhez részben az az innovatív optikai és vezeték nélküli hálózat (IOWN) adja, amelyet a japán gazdaság harmadik legnagyobb szereplőjeként, illetve a világ negyedik legnagyobb telekommunikációs cégeként jegyzett NTT fejlesztett ki. Ez az intelligens kommunikációs infrastruktúra képes alkalmazkodni a városi, külvárosi és vidéki térségekben előforduló, különböző környezetekhez és forgalmi helyzetekhez.

Az IOWN adatközpontok megerősítésével, a számítókapacitás növelésével megvalósítható a valós idejű adatfeldolgozás, ami kulcsfontosságú ahhoz, hogy a mesterséges intelligencia által kielemzett információkat ne csak statisztikák felállítására, hanem ténylegesen a közvetlen, azonnali balesetmegelőzésre lehessen felhasználni.

Habár a hálózat elsődleges célja a balesetek csökkentése, alkalmazásával a közlekedés egésze is hatékonyabbá tehető, azaz csökkenthető az energiafelhasználás (üzemanyag-fogyasztás), és lerövidíthetők a menetidők. Ebben elengedhetetlen szerep jut azoknak a szoftveralapú járműveknek (SDV), amelyek a Toyota által pontosan egy évvel ezelőtt bemutatott Arene operációs rendszer új generációira épülve kínálhatnak teljes vagy részleges önvezető képességet, illetve a jármű és a környező infrastruktúra közötti (V2X), kétirányú kommunikációt.

A nagy számítókapacitású hálózat és az intelligens járművek összehangolása olyan helyzetekben is hatékonyan elősegítheti a balesetek elkerülését, amelyekben a jelenlegi technológiák még csak kezdetleges eredményeket mutathatnak fel, a beláthatatlan kereszteződésektől kezdve a kedvezőtlen időjárási viszonyokon át a nagy forgalmú autópályákra történő felhajtásig.

A Toyota és az NTT már 2025-ben elkezdi a közös munkát, 2028-tól kísérleti projektekben vezetik be a komponens technológiákat, majd várhatóan 2030-tól megkezdődhet a rendszer széles körű bevezetése. A partnerek az évtized végéig mintegy 500 milliárd japán jent, azaz 1313 milliárd forintot különítenek el a projekt finanszírozására.

Fotók: Toyota, Nikkei Asia, TechDogs

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.26
A veterán francia péntek óta állt az élen, és a vezetést a trükkös, több kiesést hozó utolsó napon....
2025.01.26
Az újabb vasúti baleset miatt a MÁV-csoport megerősített pótlóbusz-flottával készül a....
2025.01.26
Újév, új remények? Nos, ha a zsebünkbe nyúlunk, akkor biztos vagyok benne, hogy keresni kell a....
2025.01.26
Heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Járó motor, fogyó benzin. ..
2025.01.26
Megdöbbentő adatok arról, hogy mikor és milyen választással járunk a legjobban. ..
2025.01.26
Az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán forgalomkorlátozásra kell számítani – írta az....
2025.01.26
Jól sikerült a Ford Puma ráncfelvarrása, egyetlen hátránya az, hogy már csak háromhengeres,....
2025.01.26
A Mercedes-Benz E-osztály elnyerte az Euro NCAP 2024-es, a „Best Performer”, általános biztonsági....
2025.01.26
A bevezetése óta már több mint 100.000 megrendelést adtak le az új Peugeot E-3008-asra. Figyelemre....
2025.01.26
A Toyota nyolcszoros világbajnoka szombaton ismét hibátlanul teljesített, tovább növelve előnyét a....