casco

9 százalékkal nőtt a casco átlagdíja 2016-ban

2017.02.27.

Az újautó-eladások megugrása pozitívan hat a casco piacára is. 2016-ban átlagosan 78 000 forintért kötöttek teljes körű casco biztosítást az autósok.

A Netrisk.hu adatai szerint a 2016-os átlagos casco-díjak közel 9 százalékkal haladták meg az előző év hasonló időszakában mért szintet (71 600 Ft). A portál statisztikái azt mutatják, hogy a szerződések csaknem ötödét új autókra kötik, ugyanakkor több mint a felük a megkötéskor legalább 6 éves autókhoz kapcsolódik. A casco mellé a szerződők több mint negyede köt valamilyen kiegészítő fedezetet, elsősorban üvegkár-önrészre, illetve autósegélyre.

Miközben a autóvásárlások során kötött úgynevezett azonnali cascokötések díja alig 2-3 százalékot emelkedett egy év alatt, az évfordulós váltók átlagdíja nem kevesebb, mint 12 százalékkal került feljebb. Ezzel együtt az évfordulós váltók átlagosan továbbra is jóval kedvezőbb összeget fizetnek a cascóra: az új autók átlagdíja jelenleg 90 100 forint, ami több mint 55 százalékkal magasabb, mint az évfordulós váltók 58 000 forintos éves összege. 2015-ben azokban ez az eltérés még meghaladta a 70 százalékot is.

„A casco átlagdíjának 9 százalékos emelkedése két tényezőnek is köszönhető. Egyrészt nőtt a kárkifizetések összege, amit a biztosítók a díjakban tudtak kompenzálni. Másrészt 2016-ban a márkakereskedők 25 százalékkal több új autót adtak el, és a használtautó-import is 16 százalékkal nőtt., Ezáltal az eleve magasabb díjú azonnali kötések aránya az előző évi 61 százalékról 67 százalékra nőtt" – mondta Sebestyén László, a Netrisk.hu vezérigazgatója.

Egyre többen választanak kiegészítő fedezetet is

A 2016-ban megkötött casco biztosítások 26 százalékához további kiegészítő fedezeteket is választottak az autósok. A leggyakoribb ilyen fedezet az üvegkárokhoz kapcsolódó önrész biztosítás (11%), az autósegély (7%) és a kiegészítő élet- és balesetbiztosítások (4,4%) voltak.

A 8-9 éves autókra is sokan kötöttek cascó

A casco biztosításokat tavaly átlagosan 6 év 2 hónapos autókra kötötték.  Ha e szerződéseket az autók életkora szerinti megoszlásban vizsgáljuk, két fontos megállapítást is tehetünk. Egyrészt jelentősen megnőtt az új autókra kötött szerződések aránya, másrészt a 2007-2008-as újautó-értékesítési csúcsidőszak továbbra is alapvetően érezteti hatását: a szerződések több mint 20 százalékát tavaly 8-9 éves autókra kötötték. Ebben szerepe van annak, hogy a biztosítók egyre kedvezőbb termékekkel igyekeznek a korosabb járműveket is fedezetben tartani, emellett ebben a körben még sok autót 8-10 éves futamidőre szóló hitellel finanszíroztak, amihez a hitelező folyamatosan megköveteli a casco fenntartását.

Egyre több önrészt vállalunk

A korábban szinte egyeduralkodó módozatnak számító 10 százalék, de minimum 50 ezer forint önrész mellé hosszú évek óta fokozatosan zárkózik fel a 10 százalék, de minimum 100 ezer forintos verzió, amelynek a választása mintegy 10 százaléknyi diszkontot jelent a díjban. 2016-ban a casco szerződéseknek már mindössze 43 százalékát kötötték a magasabb fedezetet jelentő 10 százalék/50 ezer forint önrésszel, amelyet szinte utolért a 10 százalék/100 ezer forintos önrészt tartalmazó konstrukció (41 százalék). Ez az arány 2013-ban még 52 illetve29 százalék volt. „Bár a magasabb önrésszel valóban megspórolhatunk évi néhány ezer forintot, cserébe azonban a kisebb (félmillió forint alatti) károknál kétszer akkorra önerőt vállalunk, és így csak a nagyobb káresemények esetén kapunk valódi védelmet” – figyelmeztet a Netrisk.hu vezetője.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc....
2024.04.19
Ideiglenes kényszermegoldásokkal hozná versenyképes pozícióba az európai gyártókat az Európai....
2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....