katasztrófavédelem

72 vadonatúj járművet kapott a Katasztrófavédelem

2023.12.16.

11 milliárd forint értékben 37 tűzoltófecskendő, 23 drónszállító terepjáró, 12 árvízvédelmi hajó és hajószállító utánfutó segíti a továbbiakban a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság munkáját.

Három projekt révén 72 új jármű, köztük 37 tűzoltógépjármű-fecskendő, 23 drónszállító terepjáró, 12 árvízvédelmi hajó és hajószállító utánfutó, az ezekhez tartozó modern felszerelések és új tűzoltóeszközök segítik a továbbiakban a beavatkozó állomány és az önkéntesek munkáját.

A járműveket ünnepélyes keretek között vehették át december 15-én a főigazgatóság székházában a vármegyei igazgatóságok és önkéntes szervezetek vezetői.

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az új eszközök átadásán a járművek mellett azt az informatikai fejlesztést is méltatta, amely komplex kockázatelemzésre és értékelésre alkalmas. Az új kihívások között megemlítette az új veszélyforrásokat is, egyebek között a technológia fejlődésével együtt járó kockázatokat, például az elektromos autók okozta veszélyforrást, amelyet a katasztrófavédelem az úgynevezett e-oltólándzsák segítségével immár uralni tud. Ezt követően az államtitkár és dr. Góra Zoltán altábornagy, főigazgató jelképesen átadta a járművek kulcsait a vármegyék és egyesületek vezetőinek.

Két komplex tűzoltógépjármű-fecskendő és egy Volkswagen Amarok pickup indítókulcsát vette át tizenhét vármegyei igazgatóság vezetője. Egy komplex tűzoltógépjármű-fecskendő és egy Amarok további három igazgatósághoz került. Két Amarokot kapott a Gazdasági Ellátó Központ, egyet pedig a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ.

Két-két árvízvédelmi mentőhajó és hajószállító utánfutó került a Budapesti Önkéntes Mentőszervezethez, a Felső-Tiszavidéki Búvár és Mentő Egyesülethez és a Szegedi Vízimentő és Tűzoltó Szakszolgálathoz.

Egy árvízvédelmi mentőhajó és hajószállító utánfutó indítókulcsát vette át az Ásványrárói Önkéntes Tűzoltó és Polgárőr Egyesület, a Hédervár Tűzoltó Egyesület, a Jász Búváregyesület, a Komáromi Önkéntes Tűzoltó Egyesület, a Tiszafüred Városi Polgárőrség és a Pannon Mentőkutyás Alapítvány Pest Megyei Kutató-mentőszolgálat vezetője.

Fotók: Schober Andor- RSOE

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
Katasztrófavédelem

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.28
Nagy teljesítményű, 800 voltos elektromos hajtásláncot fejlesztett a Bosch nagyobb méretű vízi....
2025.01.28
Előző héten 14 olyan sofőrt szűrtek ki a rendőrök, akik ittasan ültek volán mögé, egyikük egy....
2025.01.28
Utasforgalmi próbaüzemre indult az Alstom Astride-villanymozdony a Mecsek IC-k élén - közölte a MÁV....
2025.01.28
A BMW Steyr-i gyára teljes egészében távfűtésre áll át: a rendszeres működéséhez szükséges energiát....
2025.01.28
Ha tetszik a VW T3 stílusa, de inkább járnál egy modern, erős és megbízható furgonnal, költözz....
2025.01.28
Minden eddiginél nagyobb, 9 milliárd font (4370 milliárd forint) értékű megrendelést kapott a Rolls....
2025.01.28
Balesetet szenvedett két kisteherautó az M3-as autópálya 160-as kilométerénél, a Budapest felé....
2025.01.28
A Tokiói Autószalonról és a Dakar Rallyról szólt a január autós szempontból, így kevésbé meglepő,....
2025.01.28
Komoly bírságra számíthat, aki elfeledkezik arról, hogy nagyon fontos határidő jár le autósoknak....
2025.01.27
Két újabb könyv jelent meg Horváth Edéről, a Rába Vagon és Gépgyár (MVG) hajdanvolt vezetőjéről,....