Déli Összekötő Vasúti híd

70 év után új vágányon lehet átkelni a Duna fölött

2021.02.24.

Átjárható a déli körvasút fejlesztésének első ütemében megvalósuló új hídszerkezet, amely a déli összekötő vasúti Duna-híd harmadik vágányának ad helyet - tájékoztatta a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. az MTI-t.

A közlemény szerint ezzel mintegy hetven év után először új vasúti vágányon nyílik majd átkelési lehetőség a Duna felett. Az első vonatok még idén tavasszal áthaladhatnak az új hídszerkezeten.

A beruházó felidézte: a Duna magas vízállása miatt csaknem egy hónapot voltak kénytelenek várakozni az utolsó hídelemmel a pesti oldalon, a Petőfi híd és a Rákóczi híd között. Február 18-án azonban megkezdhették a beemelést, amely mostanra befejeződött és így teljesen átjárhatóvá az új vasúti vágányt hordozó hídszerkezet.

Hozzátették: a még hátralévő munkálatok - a hídtartozékok szerelése, a korrózióvédelem tökéletesítése, a vasúti szakági munkák - az utolsó simítások ahhoz, hogy az új vasúti híd teljes értékűen hozzájáruljon a dunai látképhez is.

(Forrás - Youtube)

Ezzel párhuzamosan megkezdődött a középső hídszerkezet egyes tartozékainak bontása. Egyelőre csak az üzemi járdát és az ahhoz tartozó korlátot bontották el, de hamarosan indul az acélszerkezet darabolása és elszállítása is, ezt - akárcsak az építést - a vízről végzik. A Clark Ádám és a Hebo lift-8 úszódarut mostantól gyakrabban lehet majd mozgásban látni az összekötő vasúti híd környékén, ugyanis ezek az építés mellett a bontásban is főszerepet játszanak - ismertették.

A déli összekötő vasúti Duna-híd fejlesztése az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából történik. A kivitelezést a Duna Aszfalt Út és Mélyépítő Korlátolt Felelősségű Társaság végzi nettó 35 921 393 827 forint értékben. Az összekötő vasúti hidat a déli körvasút fejlesztése részeként korszerűsítik.

Kiemelték, a déli körvasút fejlesztésének célja, hogy több elővárosi vonat járjon az agglomeráció és Budapest között, a vasút pedig az új megállók és kapcsolatok révén versenyképessé váljon és nagyobb szerephez jusson a főváros közlekedésében. Ilyen nagyságú és jelentőségű vasútfejlesztés Budapest belső területén több mint száz éve nem történt - írták.

A NIF tájékoztatása szerint a beruházás részeként bővül kettőről háromvágányosra a déli összekötő vasúti híd kapacitása, ennek első eleme a most elkészült új hídszerkezet, a következő ütemben történik meg a meglévő két hídszerkezet cseréje.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.10
Nosztalgia járat: sztorik és prospektusok a múltból. ..
2025.02.10
A legnagyobb globális autóipari csoportok is megszenvedhetik, ha az Egyesült Államok bevezeti a....
2025.02.10
Miközben néhány nappal ezelőtt az első Japánon kívüli Lexus gyár létesítéséről érkezett bejelentés....
2025.02.10
A beszámolók szerint az ÖVP (Osztrák Néppárt) és az FPÖ (Osztrák Szabadságpárt) jelenleg is tárgyal....
2025.02.10
Közeledik az igazság pillanata: március 31-én kiderül, mely autók győznek az Év Magyar Autója 2025....
2025.02.10
A jelenlegi büntetési rendszer ellen van a franciákon kívül több európai ország is.   ..
2025.02.10
A Nemzetgazdasági Minisztérium és az Európai Űrügynökség által szerdán, Budapesten szervezett....
2025.02.10
2025 januárjában a Rába Nyrt. részvényárfolyamának növekedése többéves rekordot döntött, és....
2025.02.10
A személygépkocsikra megkötött teljes körű casco szerződések átlagdíja 208 300 forint volt tavaly,....
2025.02.10
Hét óra alatt 81 szabályszegőt mértek be a rendőrök - írja a police.hu. ..