Le Mans-i 24 órás

25 éves a BMW Le Mans-i győzelme

2024.06.20.

1999-ben történelmet írt a BMW V12 LMR, ami két Le Mans korszak között tudta megnyerni a 24 órás futamot.

Minden idők egyik legjobb Le Mans-i 24 órását élhettük át nem rég, ugyanakkor ha volt csapat, amelyiknek borzasztóan szerencsétlenül alakult az „Év Leghosszabb Napja”, az a WRT csapat, amelyik a BMW hosszútávú világbajnoki programját is viszi jelenleg. Noha az LMGT3 kategória második helyét sikerült elhozniuk, az egyik M4 GT3 a falban találta magát, és nem volt ez másképp mindkét BMW M Hybrid V8 LMDh kategóriás Hypercarjukkal sem. Pedig az egyik még „art car” festést is viselt, hogy ezzel ünnepeljék meg 25 évvel ezelőtti Le Mans győzelmüket. De mi is történt 1999-ben?

Lecsengett a legendás GT1 korszak, az új LMP szabályrendszer pedig még nagyon gyerekcipőben állt. Épp az Audi Sport elképesztő sikerszériája előtt, 1999-ben a BMW V12 LMR történelmet írt, mint a bajorok első Le Mans-i 24 órás győztes autója. Oké, korábban már résztvettek a McLaren F1 GTR-BMW fejlesztésében, ami négy évvel korábban győzedelmeskedett Franciaország közepén, de ez a győzelem teljesen más volt. Ez volt az az év, amikor úgy alákapott a szél az egyik Mercedes-Benz CLR-nek, hogy kirepült a pályáról. Ez volt az az év is, amikor olyan brutális balesetet szenvedett az egyik Toyota GT One, hogy Thierry Boutsen aktív sportkarrierje örökre véget ért.

Ilyen körülmények között teljesített a legjobban Yannick Dalmas, Pierluigi Martini és Joachim Winkelhock, a pilóta trió, amelyik győzelemre vitte a BMW prototípusát. Ehhez azonban a zseniális S70/3 tizenkéthengeres motor elképesztő strapabírására is szükség volt. A pilóták szerint relatív könnyű volt vezetni a bajor prototípust, akár többféle vezetési stílust is tolerált, míg a mérnökök szerint korántsem volt a leggyorsabb a versenyautójuk, viszont épp arra tervezték a hajtásláncot, hogy döbbenetesen sokat kibírjon. Először célba kell érned, hogy nyerni tudj, ha valami, hát Le Mans pontosan erről szól.

Karl Lamm szerint olyan konzisztensen működött az autójuk, hogy akár 48 óra versenyzést is gond nélkül kibírt volna. „Hiába volt gyors a Toyota, ha egyszer folyton ki kellett állniuk tankolni, olyan sokat fogyasztott a kocsijuk. A BMW Schnitzer Motorsportnál még a box kiállásokat is megkoreografáltuk.” – tette hozzá. A kaszni fejlesztéséért a Williams felelt, és merőben eltért a korábbi GT1-es autók utcai autókat idéző formájától. Jörg Müller versenypilóta szerint akárki el tudta volna vezetni a V12 LMR-t, olyan magabiztosan mozgott. Nagy kár, hogy nem tudott sikeres futammal megemlékezni elődjéről a BMW 25 évvel később, pedig a remek kvalifikáció, és a verseny eleji tempó egy kis reményt adott.



További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.11
Téli izgalom a jégen: a Lamborghini Esperienza Neve debütált Belső-Mongóliában. A Revuelto, a....
2025.01.11
Az autósok között kettős Mini-sikerrel zárult a Szaúd-Arábiában zajló 47. Dakar-rali hatodik....
2025.01.11
Naná, hogy a Tokiói Autószalonon debütál majd a japán Drift King által fémjelzett Hyundai Ioniq 5 N....
2025.01.11
Az Alpine Forma-1-es istálló tartalékversenyzőjeként folytatja pályafutását Franco Colapinto, aki....
2025.01.11
A Szegeden autógyárat építő BYD három új márkakereskedéssel bővíti magyarországi értékesítési és....
2025.01.11
A baleset vétlen elszenvedőjének fedélzeti kamerája rögzítette a felvételt, január 8-án, este.   ..
2025.01.11
A teljes egészében megújuló nyersanyagokból készült üzemanyag (HVO100) a hagyományos dízelhez....
2025.01.11
A koreai autógyártó a mai napon bejelentette, hogy stratégiai együttműködésre lép az NVIDIA....
2025.01.11
Az Egri Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki ittasan vezetve egy bejárati kapu....
2025.01.11
A villanyautópiac fejlődése Németországban tavaly elmaradt a várakozásoktól. A szövetségi gépjármű-....