magyar autótörténelem

125 éves a Közlekedési Múzeum – II. rész

2024.10.04.

Kétrészes jubileumi megemlékezésünk második részében a Múzeum archívumából szemezgetünk.

 

Az első részben a Múzeum gyűjteményébe autók közül mutattunk be néhányat, most az archívumba pillantunk be.

A 2017-ben elkezdett megújulás a mai napig tart, s az elmúlt évek tapasztalai alapján megállapítható, hogy sokáig senki nem tudta pontosan, hogy mi mindent rejt a Múzeum archívuma – mára már picit tisztult a kép. A tisztánlátást nem csupán a részletes, aprólékos leltárkönyvek hiánya nehezíti.

Sajnos a régmúltban lefektetett dokumentum-megőrzési irányelveknek köszönhetően jópár hagyaték szétszórodott a különböző archívumi részlegek között: a fényképeket, negatívokat, dokumentumokat külön-külön kezelték, ráadásul ha az irategyütteshez könyv vagy újság is tartozott, akkor azt a könyvtárban helyezték el. Elvben az irattárban elhelyezett szerződésekből, átadási papírokból lehetne képet kapni ezekről a hagyatékokról, ám számos irat az évtizedek során elveszett. Szerencsére később ezen a gyakorlaton lazítottak, így a „Témagyűjteménynek” nevezett részlegen belül több érdekességre is bukkanhat a kutató.

A másik probléma, hogy a fotók, negatívok, csík- és diafilmek leltározása során nem különböztették meg az eredeti és a másolatban érkező képeket. Az archívum átnézése során ezt a poblémát sikerült orvosolni.

Azzal együtt is, hogy hosszú még az út, már most be lehet számolni néhány különlegességről. A munka most is folytatódik, s mindig tartogat meglepetéseket.

Vannak olyan érdekességek, amelyeket itt csak említeni tudunk: pl. a Marta gyár alaprajza az első világháború idejeből, ezen kívül a „Géperejű jármű műszaki rajzgyűjtemény”, amelyben például a Fejes-féle lemezautó részletrajzai is megtalálhatók, továbbá a Magyar Waggon és Gépgyár gépjármű-részlegének 1913-1945. közti rendelési könyve, amely nélkülözhetetlen forrás a Rába történetének feltárásához, illetve Galamb József és Farkas Jenő angol nyelvű életrajzi interjúinak legépelt változata, amely az egykor a Fordnál dolgozó magyarok élettörténetébe nyújt betekintést. Hasonló interjúkat a Közlekedési Múzeum munkatársai is készítettek a magyar repüléstörténet még az 1950-es évek végén, 1960-as évek elején élő szemtanúival. Köztük szerepelt Csermely Károly is, akinek visszaemlékezéseiből a hazai gépjárműkereskedelem kezdő lépéseinek újabb részletei rajzolódtak ki.

Tazio Nuvolari az 1936-os Magyar Nagydíj győztese Alfa Romeo versenyautóján a Népligetben. Jelzet: MMKM TFGY 2018.1109.1. 1961-ben a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképcsarnokából többszáz üvegnegatív került át a Közlekedési Múzeum gyűjteményébe. A válogatás eléggé eklektikusra sikerült, hiszen ökröket hajtó kisgyerektől, bicikliző majmokon (!) át az 1930-as években készült utcai felvételekig széles a negatívok tematikája. Természetesen számos, a két világháború közti időszakban készült motoros kép is található a gyűjteményben: autó- és motorversenyek riportfotói, autójavítók stb.

 

Csonka 8/10 LE személyautó a Műegyetem épülete előtt a Budai rakparton. Jelzet: MMKM TFGY 2018.1336.5. Szemmáry György, aki az 1900-as évek elején Csonka János munkatársaként tevékenykedett, majd az aradi Marta autógyárban helyezkedett el 1966-ban számos üvegnegatívot, iratokat és könyveket ajándékozott a Múzeumnak. Képei számos kiadványban megjelentek.

MÁG Magosix az 1927-es Magyar Túraúton. Munkácsi Márton felvétele. Jelzet: MMKM TFGY 8586. Somogyi Andor a MÁG egykori főmérnöke 1966-ban látogatta meg a Múzeumot. Bálint Sándor még évtizedekkel később is szeretettel emlékezett a „kisöregre”, akinek visszaemlékezései és fényképei hozzájárultak a MÁG történetének feltárásához.

Trolibusz építése a Ganz üzemcsarnokában, 1933-ban. Jelzet: MMKM TTOKMGY 2019.2.1. I/1248 Az elmúlt évtizedekben az Országos Műszaki Múzeum és a Közlekedési Múzeum is kapott albumokat, fényképeket, „kékmásolatokat” és üvegnegatívokat, amelyeket a ”Technikatörténeti Okmány és Iratgyűjteményben” sikerült egységes anyaggá rendezni úgy, hogy az egyes dokumentumtípusokat továbbra is külön kezelik.

Egykor ilyen buszokkal intézték a vidéki autóbuszközlekedést… 24 személyes Ford-alapú utánfutós szerkezet. Jelzet: MMKM TFGY 4168. Hangay Gyula, Quitt Emil és Fuchs Jenő 1924-ben alapították meg a Start Autófelszerelési és Műszaki Vállalatot Budapesten, amely Budapesten, Esztergomban, továbbá Jász-Nagykun-Szolnok megyében, majd Tata környékén is üzemeltett autóbusz-járatokat. A vállalat még a második világháború után is folytatta működését egészen az államosításokig. Hangay Gyula, aki az első világháborúban az aszódi repülőgépgyárban dolgozott 1960-ban adott át fényképeket a Múzeumnak.

Sir Malcolm Campbell, a világ legyorsabb emberének dedikált fényképe. Jelzet: MMKM TEMGY 34 Sir Malcolm Campbell 1933-ban látogatott Budapestre. Az apropó egy nemzetközi újságíró kongresszus volt, amelyre Campbellt, mint a Daily Mail sportrovatának vezetőjét delegálták. Persze sokan kíváncsiak voltak arra az emberre, aki alig néhány hónappal korábban a sebességi világrekordot 272 mérföld/óra azaz 437 km/h-ra javította Bluebird nevű járművével. A képet Campbell „barátjának” Illésnek ajánlotta. Illés István (1883-1968) már az első világháború előtt autós újságírással foglalkozott, majd 1922-1938. között a Királyi Magyar Automobil Club hivatalos lapjának, az Autónak volt a szerkesztője. A második világháború után a Közlekedési Múzeum gépjárműközlekedési gyűjteményének létrehozásában is segítséget nyújtott.

Glattfelder-karosszériás Renault az első magyar Kiskocsiversenyen 1912-ben. Jelzet: MMKM TEMGY 78/Fortepan 133325 Vértessy (korábban Vértes) Vilmos István (1884-1973) gépészmérnök, miniszteri tanácsos, államvasúti üzletigazgató, országgyűlési képviselő élete alkonyán úgy döntött, hogy az általa összegyűjtött vasúti és gépjárműtörténeti iratanyagot megosztja a nyilvánossággal. Hagyatékából a Magyar Nemzeti Múzeum és a Közlekedési Múzeum is részesült. Fiatal korában részt vett szinte az összes magyar autóversenyen, s megőrizte azok dokumentációját, így az első világháború előtti rendezvények programfüzeteit és ott készült fényképeket is.

Mátra reklámlap. Jelzet: MMKM TEMGY 2009.1.1 Urbach László (1904-1977) az 1920-as években sikeres motorkerékpár-versenyző és kereskedő volt. A második világháború előtt mutatta be saját fejlesztésű Mátra motorkerékpárját, amely az egyik legsikeresebb hazai kismotorkerékpár lett. Gyártását a második világháború után is, egészen az államosításig folytatták. A megváltozott politikai és gazdasági környezetben Urbach először nehezen boldogult. Az ötvenes években először a Messerschmitt Kabinenroller törpeautó hazai gyártását próbálta megszervezni, majd kulcsszerepet játszott a Dongó segédmotoros kerékpár illetve a Berva robogó kifejlesztésében. Ocskay Zoltán szakíró gondozásában még az idén megjelenik egy kötet életéről, amelynek fontos része Urbach László lánya, Urbach Zsuzsa által a Múzeumnak átadott hagyaték.

Valószínűleg az első Panhard-Levassor Magyarországon. Jelzet: MMKM TEMGY 101/972 „Hétfőn délután négy órakor Törley József Párizsból 9 nap alatt uj 20 lóerejű Panhard-Levassor kocsiján Budapestre érkezett. Ez volt az új kocsi első útja. Az utat kényelmes tempóban nagy pihenőkkel tették meg. A kocsinak semmi baja sincsen. Az automobil megérkezése nagy feltűnést keltett, mert a kocsi Párizs—Budapest felírással volt ellátva s francia-magyar zászlókkal díszítve. Az óriási kocsi tetején a bőröndök voltak elhelyezve, elől ült a gépész és Törley. A zárt üveges hátsó részben Törley Gyula és Krisztinkovich Béla, kik együtt tették meg az utat Párizsból Budapestre” írta a Pesti Hírlap 1902 szeptemberében. A fénykép ifjabb Krisztinkovich Béla hagyatékából származik.

1931-ben ez a Nagy Géza-karosszériás Lancia Dilambda nyerte a legszebb magyar karosszéria díját a Concours d’Elegance szépségversenyen. Jelzet: MMKM TEMGY 103/973 Nagy Géza a két világháború közti korszak legismertebb hazai karosszériaépítője volt. Múzeumba került hagyatékában nem csupán a fotó, de a kupa is megtalálható!

 

Pentelényi János által tervezett személyautó-modell az 1950-es évekből. Jelzet: MMKM TEMGY 2008.2.1.Pentelényi János (1911-1996) miután lediplomázott a Weiss Manfréd műveknél helyezkedett el. A második világháborút követően ott építette 500, majd 600 cm3-es motorral szerelt kisautóját. A Pentével végzett kísérleteknek 1949-ben az vetett véget, hogy Pentelényit kinevezték a Csepel Autógyár főkonstruktőrének. A hagyatékában fennmaradt fotókból úgy tűnik, hogy szabadidejében továbbra is személyautókon törte a fejét.

Austin A40 az 1959-es Budapesti Ipari Vásáron. Jelzet: MMKM TFGY CS475 Magyarországon 1950-től adminisztratív úton lehetetlenítették el a magánhasználatú személyautó-tartást. Az enyhülés 1958-ban jött el,s már akkor is megjelent néhány „nyugati” autó a Budapesti Ipari Vásáron. Egy évvel később már a Közlekedési Múzeum fotósa is meglátogatta a rendezvényt, s a Múzeum számára érdekes járművekről, tárgyakról készített képeket.

MÁVAUT főműhelyében épített városnéző-mikrobusz szerelvény Tihanyban. Jelzet: MMKM TEMGY 2020.3.1. /I/00244 1970-ben a vidéki Autóbuszközlekedési Vállalatok hálózatából létrejött a Volán Tröszt. Az átalakulás részeként a vállalat fényképarchívumát, köztük fotóalbumokat és többezer fényképnegatívot átadtak a Közlekedési Múzeumnak. A javarészt leltározatlan anyag feldolgozása az elmúlt években számos kiváló szakember segítségével megtörtént.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.10.04
Kétrészes jubileumi megemlékezésünk második részében a Múzeum archívumából szemezgetünk.   ..
2024.10.04
Elfogtak a rendőrök egy férfit, aki a gyanú szerint megfenyegetett egy taxist, majd elrabolta az....
2024.10.04
A burgenlandi Oberschützen/felsőlövői gimnáziumban érettségizett, majd Grazban kezdte el az....
2024.10.04
A rendőrök 2024. október 7. és október 13. között ismét fokozott közúti ellenőrzéseket tartanak....
2024.10.04
Felesleges extrák, amiket akaratunkon kívül erőltetnek ránk a gyártók.   ..
2024.10.04
Az európai uniós tagállamok többsége megszavazta a Kínában gyártott elektromos autók behozatalára....
2024.10.04
Nem látható, de fájni nagyon tud: az értékvesztés. Minden autóvásárló szembesül a keserű valósággal....
2024.10.04
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai alapján szeptemberben Magyarországon a....
2024.10.04
Harminchárom év után a 2025. augusztus 22-24-i hétvégén tér vissza a gyorsasági motorversenyzés....
2024.10.04
Hibrid, ugyanakkor 1800 lóerős modellel újította meg a hipersportkocsi kínálatát nemrég a Bugatti.....