használt autó vásárlás

12 milláért nem egyformák a hátsó gumik

2022.09.01.

Szokatlan hibák egy hétéves luxuskocsin.

Használtautók vásárlás előtti átvizsgálásairól szóló cikksorozatunk minden része úgy kezdődött eddig: Mesél a szakértő. A téma és a rovat marad, de a címekből ezentúl elhagyjuk a frázist és inkább kiemeljük a lényeget. Na, gyerünk!

Mi ez a vizsgálat?

9. éve foglalkozunk a vásárlók által kiszemelt használt autók vásárlás előtti, helyszíni állapotfelmérésével, hogy ügyfeleink lehetőleg ne faragjanak rá. A „megmentett” gyanútlan vásárlók száma napról napra nő, itt az újságban pedig hozzuk a legérdekesebb eseteket.

Ma egy bőven 10 millió forint feletti, hétéves, 320 lóerős Avant A6-os terítünk olvasóink elé, mert olyan jelenségeket jegyeztünk fel, amire ebben az ár szegmensben nem számít az ember.

Egy éve importálták

Az A6, mint megannyi felső-középkategóriás autó használtan, külföldről érkezett Magyarországra. A 2015-ös gyártású kocsi Németországban állt hadrendbe és a szervizkönyv bejegyzések szerint egy Fischer Automobile GbmH. nevű szervizbe hordták, mégpedig rendszeresen.

Idehaza is született már két bejegyzés, ezeket a szervizeket itthon is márkaszervizben végeztette a tulajdonos, ami egyébként egy cég.

Az autóban így igazolhatóan a leolvasható 120 ezer kilométer van, ezt nem szerencsére nem lehetett cáfolni a vizsgálaton.

A kocsi természetesen iszonyú jól felszerelt, tényleg a hét évvel ezelőtti technológia minden vívmánya benne van LED fényszórótól az asszisztens rendszerekig.

Ideje kiszállni belőle

Tavaly még jó ötletnek tűnhetett egy luxuskocsit venni a cégbe, ma már kevésbé tűnik annak. A kormány idehaza megnövelte a cégautó adót, tulajdonképpen megduplázták. Aztán ott van a jegybanki alapkamat, ami egy év alatt megtízszereződött, szóval egy rosszul választott lízingszerződés mostanra annyira megdrágult, hogy köszönőviszonyban sincsen az induló feltételekkel.

Ideje tehát kiszállni ezekből az autókból, minél előbb, annál jobb. A jelenség azt hozza magával, hogy az egyébként rekordokat döntögető használtautó drágulásból éppen ezek az 5+ éves luxuskocsik maradnak ki. Na, olcsóbbak nem lettek, de nem szállt el annyira az áruk mint a kommersz autóké.

Volt-e törve?

Volt, nem is kevés helyen és sajnos, nem csak a felületi károk miatt javították. A festékréteg mérés eredményei alapján könnyen megállapítható volt, hogy a kocsi mindkét baloldali és jobb hátsó sárvédője és mindkét első ajtó javítva volt.

A bal hátsó sárvédőn bőven 1.000 mikron fölé kúszott a rétegmérő kijelzője, de legalább a szerkezeti elemek – oszlopok és küszöbök – sértetlenek maradtak. Nem úgy a jobboldalon, ahol a sárvédőn mérhető, amúgy még elfogadható, 450-es rétegek mellett a C-oszlop és a küszöb is kapott egy színátfújást.

Ami a meglévő sérüléseket illeti, csak a szokásos, használatból eredő bajokat lehetett tapasztalni, vagyis a kavicsverte első elemeket és tükörházakat, valamint a hátsó lökhárító enyhe fényezési sérülését.

A sok kavics mellett meglepő volt az első szélvédő tökéletes állapota.

Van összefüggés?

Minden vásárlás előtti átvizsgálás kötelező része a számítógépes diagnosztika, vagyis a hibakódok kiolvasása és az élőadatok elemzése. Előbbinél érdekes és nem törölhető, vagyis fennálló hibát írt a gép:

Az ABS-ESP vezérlőegység egy működéskorlátozást tart fenn, valamelyik jeladó nem megfelelő működése miatt. Azt írja: „Működés korlátozása nem hihető üzenet miatt”.

Sajnos nem volt lehetőségünk a menetstabilizátor tesztelésére, így nem tudjuk megmondani, hogy miben és mennyire korlátozta a működését. Nagy baj azért mégsem lehet, mert ennek a fontos rendszernek a működésképtelensége esetén mindenképpen kapnánk hibaüzenetet a műszerfalra, itt pedig nem volt semmi látható. Minden esetre alaposan utána kell ennek nézni majd egy szakműhelyben.

A másik különös dolog, főleg egy ilyen autónál az, hogy a hátsó gumiabroncsok nem voltak egyforma mintázatúak. Azt tudni kell, hogy a járműfenntartásról szóló rendelet alapján, az autók gumiabroncsainak tengelyenként egyformának kell lennie, már ami a mintázatot illeti. Plusz infó, hogy a kocsival keményen kihasználták a műszaki vizsga moratóriumot és alapesetben ennek az érvényessége 2022. márciusában, vagyis csaknem fél éve lejárt.

A bal hátsó abroncs

Hamarosan vinni kell vizsgáztatni és ne legyenek kétségeink, ki fogják szúrni az eltérést a vizsgabázison, úgyhogy azonnal kellene legalább kettő, de jobb helyeken 4 új gumi az Audira. És a méretei nem éppen a spórolós tartományba esnek, a 255/40R19-es abroncsok ára 60-70 ezer forinttól indul darabonként és a határ a csillagos ég.

Egyébként a gumik gyártási ideje alapján a bal hátsó lóg ki a sorból, ezen ugyanis négy fő mintaárok látható, míg a többin csak három. Talán a festékréteg mérésnél kiderített előzménykár során pukkant el az egyik kerék, nem lennék meglepve, ha a felni is pótolt darab volna a gumi alatt.

A jobb hátsó abroncs

És vajon lehet összefüggés az ABS-ESP rendszer korlátozása és a nem egyforma gumik miatt. Mivel a méretek megegyeznek, annyira nem gondolnám, szóval ezt két problémát külön kell kezelni és megoldani.

Nem sok újat mondtunk

Szerencsére a kocsi egyéb paraméterei rendben voltak. Jó állapotú porlasztók, tűrhető nyomáskülönbség a részecskeszűrőben. (Alapjáraton 18 mbar, még éppen a vízválasztó 20 alatt.)

A felfedett korábbi javítások sem vészesek, de azért jó róluk tudni, ne egy biztosítós állapotfelmérésen derüljön ki, hogy jelentősen kevesebbet fognak fizetni a fényezésre a javított elemek miatt.

Ami a gumikat illeti, azokat cserélni kell, ez minőségi igénytől függően legalább 250 ezer forintnál kezdődik majd.

Nem rettegnék az ABS-ESP tárolt hibájától sem, biztos, hogy van rá megoldás, de ha ezeket nem jegyzik fel a vásárlás előtt, akkor az ezekből adódó plusz költségek nehezen bevasalhatók amikor már távoztunk a kasszától.

Minden használt autót érdemes tehát átvizsgáltatni és mi tudunk segíteni.

További autós tartalmakért kövesse az Autószektor Facebook oldalát!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....