Fiat Panda

10 millió alatti villany-Pandán dolgozik a Fiat

2023.08.09.

Mindezt azért tartja fontosnak az olasz gyártó, mert szeretné megtartani tömegmodell vásárlóit, akiket súlyosan érintett az infláció az utóbbi időkben.

Elég az utcaképre tekinteni, hogy lássuk a Fiat 500e sikerét, ami amellett tudott megfizethető villanyautó maradni, hogy stílusból és remek használhatóságból is kijutott neki. Hasonló elgondolás szerint születne a Fiat második, még megfizethetőbb elektromos modellje, amit a Panda inspirálna, és szeretnék árcéduláját 25 ezer euró alatt, tehát átszámítva kb. 10 millió forint alatt tartani. Az új villany-Panda 2024 júliusában mutatkozhat be, és egyértelmű célja lesz a Dacia Spring és a kínai márkák uralmát megtörni a piacon.

Mindezt a Fiat márkaigazgatója, Olivier Francois mondta el egy interjúban, aki elmondta: „Valós igény van megfizethetőbb villanyautókra.” Ráadásul segíti a törekvéseiket, hogy a Stellantis márkacsoporton belül több modellel is osztozhatnak a fejlesztési költségeken, ugyanis a Citroen is számol egy 10 millió alatti, teljesen elektromos városi autóval a közel jövőben. Az e-C3 Szlovákiában fog épülni, hogy a költségeket lent tudják tartani, de azért mégse egy kínai építésű és fejlesztésű autóról legyen szó, mint amilyen a Dacia aprósága. Ezek alapján nem is összekeverednő az Indiában most leleplezett e-C3-mal.

Egy megfizethető villanyautó fejlesztése egyre égetőbb az európai gyártók számára, hiszen a friss kínai márkák már rég betörtek az európai piacra, amikre úgy tűnik, hogy a háborús inflációval súlytott vásárló közönségnek van igénye. Egyébként a Fiat szeretné az Egyesült Államokba is visszavinni az elektromos 500-ast, ami a Stellantis csoport egyik legnagyobb profit bányájának számít.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.24
Fabrice Cambolive szeretné, hogy a Savane 4X4 koncepcióból valós modellt csináljanak a Renault 4-es....
2025.12.24
A jövő évi nyári menetrendben heti háromszor közlekedik a török és a magyar főváros között a Wizz....
2025.12.24
Mikor láthatjuk utakon az első újkori Jaguar modellt és miért éppen ebbe az irányba mentek el a....
2025.12.24
Az Európai Unió nagysebességű vasúti hálózat kiépítésével, valamint a légi és a vízi közlekedésben....
2025.12.24
A Kia Seltos a gyártó egyik legnépszerűbb autója és a crossover jövőre Európában is kapható lesz. ..
2025.12.24
Baleset miatt megállították az M5-ös autópálya forgalmát Örkény térségében, a Budapest felé vezető....
2025.12.24
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a karácsonyi ünnepi időszakban és szilveszterkor a megváltozó....
2025.12.24
A határátkelés megkönnyítése érdekében 116 digitálisan vezérelhető kijelzőt telepítenek tizenhárom....
2025.12.24
2026. július 1-jétől vége a kiskapuk korának: a 2,5–3,5 tonnás kisteherautók is ugyanabba az....
2025.12.24
A BMW Group müncheni üzeme készen áll a következő nemzedék sorozatgyártására. A gyártóberendezések....