Az Amerikai Egyesült Államokban a nagy amerikai gyártók nem közlik a havi autóeladási adatokat, csakis a negyedévieket. A számok lesújtóak. Nézzük, miket vesznek válság idején az amerikaiak. Annyi biztos, hogy nem európait.
Bár továbbra is gyenge az oroszországi autópiac, a júniusban mért, a tavalyihoz képest 14,6 százalékkal csökkent darabszám nagyjából megfelel a két évvel korábbinak.
A koronavírust kordában és szigorú keretek között tartó Ausztráliát kevésbé viseli meg a válság, mint a világ más régióit. Az ausztrál autópiac júniusban csak 6,4 százalékos csökkenést mutat.
A török járműipar 29 százalékkal esett vissza az első félévben, a helyi autógyártók szövetsége (OSD) 518 ezer 727 összeszerelt járművet jelentett.
Második egymást követő hónapban mutat pozitív mérleget a kínai autópiac, júniusban 0,65 százalékkal nőttek az eladások a tavalyihoz viszonyítva.
Júniusban kezdett magára találni a francia autópiac. Míg a tavaly júniusi autópiac 8,9 százalékos esésben volt, addig az idei, a koronavírus utáni júniusban a tavalyihoz képest még nőttek is 1,24 százalékkal az autóeladások.
A britekhez képest szerencsésnek mondhatják magukat a francia autókereskedők, akik a korlátozások alól felszabadított május hónapban a tavaly eladott autók felét sikerült értékesíteniük.
Hiába robbant a koronavírus járvány Kínában, májusra már helyreállt a gazdaság, a kínai autópiac a meredek zuhanást követően magára talált és 5,2 százalékos pluszban zárt.
Durván hangzik, de áprilisban egyetlen autót sem adtak el a világ egyik legnépesebb országában, Indiában, ahol a legfrissebb adatok szerint a föld lakosságának 17,5 százaléka, azaz 1 milliárd 362 millió 26 ezer 600 ember él. Májusban már kinyitottak a kereskedések, de siralmasak az adatok.
...A világválság a japán belpiacon is éreztette a hatását, noha korántsem olyan drasztikusan, mint Nyugat-Európában. Májusban csak 46 százalékkal esett a japán autókereskedések forgalma, éves szinten pedig 19,6 százalékos a mínusz (1 542 089 eladott autóval).