2019.08.20.

iatalok törték le a balatonszemesi vasúti átjáró csapórúdját.

2018.10.28.

A tiszakécskei rendőrök kamerafelvétel alapján azonosították be egy bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, ügyében néhány nap alatt befejezték a vizsgálatot. A férfi közúti közlekedés biztonsága elleni bűntett elkövetéséért felelhet - írja a police.hu.

2018.08.27.

Vádat emelt a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség egy férfi ellen, aki egy éjszaka  ötven autót rongált meg 2017 januárjában Budapesten - közölte a fővárosi főügyész hétfőn az MTI-vel.

2018.06.07.

38 gépjárművet rongált meg Szolnokon egy férfi. Az egyik használt gépjárműtelep kerítésére rögzített reklámzászlót is meggyújtotta. A rendőrök azonosították és gyanúsítottként kihallgatták a helyi lakost.

2017.08.05.

Péntek éjszaka - feltehetőleg két suhanc - kerékpárt dobott a vasúti felsővezetékre. A szerelvény nem tudott megállni, a kerékpárral útközve súlyosan sérült a vezeték. Órákig állt a vonatforgalom.

2017.07.03.

Az emberi butaságnak nincsenek határai. Egy bevetésen levő mentőautó két abroncsát is kiszúrta két fiatal.

2017.05.08.

Őrizetbe vették azt a szomáliai menedékkérőt, aki egyetlen éjszaka alatt húsz autó visszapillantó tükrét rongálta meg vagy törte le teljesen. A kár több tízezer euró.

2017.02.06.

Vandálok rongálták meg egy brit nyugdíjas sárga autóját, amely a turisták szerint elcsúfítja a híres középkori brit falu, Bibury látványát. A Vauxhall Corsa típusú sárga kisautóban 6000 fontos (forint) kár keletkezett.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....
2024.04.19
A Mazda Motor megkezdte a MAZDA MX-30 e-SKYACTIV R-EV európai modelljének sorozatgyártását a....
2024.04.19
A hétvégén a Róma mellett található Vallelunga versenypályán kezdődik a túraautósok....
2024.04.19
A sanghaji aszfaltcsíkon öt év után rendeznek újra F1-es versenyt. ..
2024.04.19
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc....
2024.04.19
Ideiglenes kényszermegoldásokkal hozná versenyképes pozícióba az európai gyártókat az Európai....