Folyamatos volt szombaton a forgalom a londoni Gatwick repülőtéren, amelyet szerda estétől 33 órán át zárva kellett tartani drónok észlelése miatt, és péntek este is volt egy rövidebb zárlat - írja az MTI.
Szigorúbb biztonsági intézkedések lépnek életbe csütörtöktől az Egyesült Államokba tartó, illetve onnan induló légi járatokon.
A márciusi brüsszeli terrortámadások idején mutatkozott hiányosságokból okulva továbbfejlesztik a sürgősségi segélyhívó és biztonsági szolgáltatások kommunikációs hálózatát Belgiumban, és erre a célra az illetékes hatóságok 117 millió eurós (mintegy 36,3 milliárd forint) támogatást irányoztak...
Éjfél előtt pár perccel azt jelentették a nemzetközi hírügynökségek, hogy kiürítették Amszterdam nemzetközi légikikötőjét, a Schiphol-t. Egy embert őrizetbe vettek.
Már dolgoznak azon a technológián, amely lehetővé tenné, hogy a repülőgépek vészhelyzetben távvezérelhetőek legyenek, állítja a német légügyi hatóság.
A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) szerint 2014-ben biztonságosabb volt a légiközlekedés az egy évvel korábbihoz képest, bár az évet két katasztrófa is beárnyékolta.