Keszthelyi Vivien az Euroformula Open elnevezésű formaautós versenysorozatban indul az idén a Team Motopark csapatában.
Keszthelyi Vivien bátran vágott bele élete eddigi legnagyobb kihívásába, és végül korát meghazudtolva szárnyalta túl az elvárásokat a Forma-3-ban. Az idei utolsó versenyével egy intenzív periódus végére tett pontot, és bebizonyította, hogy magyar nőnek is van helye a világ elitjében.
Az egy pontot érő 10. helyen ért célba Keszthelyi Vivien a W Series elnevezésű női Forma-3-as versenysorozatnak az olaszországi Misanóban rendezett hétvégéjén.
Rendkívüli magyar siker a nemzetközi Forma-3-as kategóriában. A W Series bejelentette a rajtrácsot kiérdemlők listáját, melyből kiderül, hogy Keszthelyi Vivien a sorozat szerződtetett, hivatalos tesztpilótájaként folytatja pályafutását. Ezzel – mindössze 18 évesen – ő lesz a történelmi mezőny...
A 10. helyen ért célba Keszthelyi Vivien az Asian Championship Winter Series elnevezésű Forma-3-as sorozat utolsó hétvégéjének vasárnapi versenynapján, a malajziai Sepangban.
Sikerrel vette az első fordulót a magyar pilóta az idén induló W Series elnevezésű új gyorsasági női autóverseny-sorozat válogatóján.
Az Ázsiai F3-as téli bajnokság második versenyhétvégéje is lezárult vasárnap, és a három versenyből álló forduló ismételten magyar sikert hozott. A mezőny egyetlen női pilótája, Keszthelyi Vivien a technikai nehézségek ellenére újabb két futamon szerzett pontot, így pozitív élményekkel...
A korábbi Forma-1-es pilóta Ralf Schumacher fia, David is leadta nevezését abba a Forma-3-as ázsiai versenysorozatba, amelyben Keszthelyi Vivien is rajthoz áll – közölte az MTI.
- Első magyar női pilótaként már januárban bemutatkozhat egy Forma-3-as sorozatban Keszthelyi Vivien, aki a BlackArts Racing istálló versenyzőjeként az F3 Asian Championship Winter Series elnevezésű viadalon bizonyíthat majd.
Hihetetlen, hogy 5 év leforgása alatt mekkorát fordulhat a világ. A szemünk láttára lett egy tehetséges 12 éves magyar lányból történelmi sikert elérő autóversenyző, ami már önmagában hatalmas teljesítmény.