- Az Air Canada Rouge kanadai légitársaság járata az idei heti három után jövőre már heti öt alkalommal közlekedik Budapest és Toronto között, és az ideinél korábban, már május 19-én elindul. Az ülőhelyek száma ezzel 56 százalékkal lesz több. A jegyek értékesítését megkezdték - közölte a...
- Kényszerleszállást hajtott végre a Lufthansa egyik járata 345 utassal és 18 fős legénységgel a fedélzetén Kanadában, miután füstöt észleltek a pilótafülkében - közölte a német légitársaság szóvivője szerdán.
A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája érte el a legjobb köridőt a Forma-1-es Kanadai Nagydíj szombati harmadik szabadedzésén.
Járai Judit, az MTI tudósítója jelenti: Az amerikai United Airlines egyik menetrendszerű járatát a pilóta - a légi irányítás utasítására - Kanadába irányította, ahol biztonságban leszállt. A gépen ugyanis "fenyegető üzenetet" találtak.
Hét nap és több mint 2300 kilométernyi nehéz terep, valamint 20 speciális szakasz után a kelet-közép-európai csapat megérdemelten nyerte meg a 2014-es GS Trophy-t. A kezdetektől fogva az élen álltak, sok speciális szakaszt, továbbá mindkét fotópályázatot megnyerték.