BMW Motorrad

BMW Motorrad GS Trophy 2014 végeredmény

2014.09.14.

Hét nap és több mint 2300 kilométernyi nehéz terep, valamint 20 speciális szakasz után a kelet-közép-európai csapat megérdemelten nyerte meg a 2014-es GS Trophy-t. A kezdetektől fogva az élen álltak, sok speciális szakaszt, továbbá mindkét fotópályázatot megnyerték.

Wojciech Zambrzycki, Maciej Gryczewski és Karel Rahcel uralta az idei megmérettetést, amely ugyanazon a helyszínen, Exshawban ért véget, mint ahol elkezdődött. A kelet-közép-európai csapat összesen 276 pontot szerzett, így a második helyezett dél-afrikai csapatot 49, a harmadik helyezett franciát pedig 78 ponttal előzte meg.

A díjátadó ceremónián mind a 16 csapat kapott díjat részvételéért. Michael Trammer, a GS Trophy szervezője: „Véleményem szerint mindegyik csapat győztesként távozhat. Nem számít, ha nem az élcsapatok között fejezték be a megmérettetést, mert mindannyian egyetlen nagy csapatot alkotunk.”

Ezt a véleményt osztotta Ralf Rodepeter, a BMW Motorrad marketing vezetője, aki hozzátette: „Ez egy remek kanadai élmény volt a motorkerékpároknak, a tájnak, a résztvevőknek és a keményen dolgozó, háttérmunkákkal foglalkozó csapatnak köszönhetően, akik mindezt lehetővé tették. Igazán lenyűgöző, hogy a GS motorkerékpárok több mint 2000 kilométernyi elképzelhetetlenül nehéz terep után is tökéletes állapotban vannak. Azt is jó látni, hogy egy olyan motorkerékpár, mint a GS egyesíti a világ minden tájáról érkező embereket, akik Kanadába utaztak, hogy részt vegyenek a GS Trophyban.”

Végül Heiner Faust, a BMW Motorrad alelnöke (értékesítés és marketing) osztotta meg gondolatait: „Nem tudok még egy olyan eseményről, mint a GS Trophy. Nem lehet az egyik Trophy rendezvényt a másikhoz hasonlítani, mert mindegyik fantasztikus volt a maga nemében. A GS Trophy alapötlete az, hogy minden második évben egy másik országban kerüljön megrendezésre és itt Kanadában a lenyűgöző táj mellett a motorozás is élmény volt. Mi itt a helyszínen, de egy sokkal nagyobb GS közösség az interneten keresztül követte az eseményeket, így a GS Trophy a legfontosabb rendezvény számunkra a média megjelenés tekintetében. Mindegyik GS Trophy-t nehéz felülmúlni és 2014-ben valóban magasra tettük a mércét.”

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.28
Komoly bírságra számíthat, aki elfeledkezik arról, hogy február 1-től kizárólag a 2025-re érvényes....
2025.01.27
Két újabb könyv jelent meg Horváth Edéről, a Rába Vagon és Gépgyár (MVG) hajdanvolt vezetőjéről,....
2025.01.27
A Toyota úttörő modellje, az 1997 óta világszerte 5 modellgeneráción át több mint 5,3 millió....
2025.01.27
Túlfutott a tilos jelzésen egy vonat hétfőn Fótnál, a vizsgálat ideje alatt egy szakaszon szünetel....
2025.01.27
Kétféle csoport alakult a CO2 kvóta vásárlás köré: az egyiket a Tesla, a másikat a Mercedes....
2025.01.27
Veszélyes vagy káros lehet ezeket a dolgokat a hidegben a kocsiban hagyni, Tóbiás és Balambér....
2025.01.27
Fény és árnyék: az ausztriai fuvarozó és szállítmányozó cégek teljesítményét nem lehet egyértelműen....
2025.01.27
Ünnepélyes keretek között aláírt együttműködési megállapodással indult hivatalosan útjára a Magyar....
2025.01.27
Története során először került fel a győri Széchenyi István Egyetem a Times Higher Education....
2025.01.27
Sébastien Ogier a saját rekordját döntötte meg azzal, hogy tizedszerre aratott győzelmet Monte-....